Vágólapra másolva!
Egész Franciaország a szívéhez kapott, amikor az Ausztria elleni Eb-meccsen Kylian Mbappé orrtörést szenvedett. Az Európa-bajnokság legnagyobb sztárját az éjjel kórházba vitték Düsseldorfban.

Nézzék meg az esetről készített videót!

Amint az látható volt, a 86. percben történt eset banális, mert Mbappé egy felugráskor belefejelt az osztrák csapat játéosának, Kevin Dansónak a vállába. Orrtörés lett a vége és Mbappét kórházba is vitték.

Az első jelentések arról szóltak, hogy meg kell operálni a világsztárt. Az éjszaka folyamán azoban jött a jó hír: a műtét elvégzése (egyelőre) biztosan nem szükséges. Az első - éjszakai - vizsgálatok ugyanis ezt állapították meg.

„Kylian Mbappé orrtörést szenvedett – erősítette meg a francia szövetség közleménye. Kylian Mbappé visszatért a francia csapat szállására. A következő napokban újra megvizsgálják, de műtétre egyelőre nincs szükség. Maszkot készítenek a számára, hogy a francia csapat legnagyobb sztárja pályára léphessen Hollandia ellen.

A Le Figaro ugyanakkor úgy értesült, hogy Mbappé semmiképpen sem lép pályára a franciák másik két csoportmeccsén, Hollandia és Lengyelország ellen.

Mbappé egysoros Twitter-üzenetében a követezőt írta: "Van valami ötletetek egy jófajta maszkra?"

A meccset amúgy a francia válogatott 1-0-ra nyerte meg Ausztria ellen.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!