Vágólapra másolva!
A Puskás Akadémia az előző két kiírásban döntős olasz Fiorentinával találkozott a Konferencia-liga playoffkörében. A párharc eső meccsén a felcsúti csapat gyorsan 2-0-s előnybe került, majd fordítottak az olaszok, de 3-3-as, bravúros eredménnyel utazhat haza a Puskás Akadémia.

A Puskás Akadémia százszázalékos mérleggel jelenleg vezeti a hazai bajnokságot, így jó formában várta a párharcot Hornyák Zsolt csapata, ugyanakkor az olasz Fiorentina számított esélyesnek, de Raffaele Palladino csapat még csak egy tétmeccsen szerepelt a szezonban a Parma elleni bajnokin 1-1-et ért el.

Az olasz csapatban ott volt a kezdőben Davi De Gea, aki 446 nap után játszott újra tétmeccset, legutóbb még az FA-kupa döntőjében lépett pályára a Manchester United mezében 2023 júniusában.

Remekül kezdte a meccset a magasan letámadó Puskás Akadémia, amelyben a 7. percben Nagy Zsolt harcolt ki egy tizenegyest, miután a francia Kayode rúgta fel egy ártalmatlannak tűnő szituációban. A labda mögé a sértett állt, a magyar válogatott focista pedig magabiztosan lőtt a bal alsóba. De Gea érezte az irányt, de nem tudott védeni.

NAGY Zsolt
Nagy Zsolt tizenegyesét nem tudta védeni David De Gea
Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Giovannini

A 12. percben már 2-0-ra vezetett a Puskás Akadémia, amikor Puljic passza után Mikael Soisalo lőtte ki a jobb alsót, De Gea itt is tehetetlen volt. A felcsútiak letámadása nem ízlett az olaszoknak, akik csak az első félidő felénél kezdték kicsit átvenni a mérkőzés irányítását. Előbb Colpani, majd Sottil próbálkozott lövéssel az olaszok részéről, de nem jártak sikerrel.

A 25. percben De Gea jött ki indokolatlanul a kapujából, így Soisalo emelhetett, de kapu fölé célzott. Az olaszok a 42. percben kerültek a legközelebb a gólszerzéshez, amikor Bianco hatalmas, távoli lövése a lécet találta el, ez volt a legnagyobb lehetőségük 45 perc alatt, de jött a hosszabbítás. A ráadás harmadik percében Riccardo Sottil tekert jobbal a bal kapufa mellé, Pécsi Ármin nem tudott védeni, így 2-1-es eredménnyel mentek szünetre a csapatok.

Martinez Quarta góljával egyenlítettek az olaszok
Fotó: Claudio Giovannini

Félidőben erősített a Fiorentina, beállt Dodo és Moise Kean is. Éppen Kean lövését kellett védenie Pécsinek a félidő elején, majd a szintén csereként beállt Komáromi György is helyzetbe került, de nem találta el a kaput.

A 65. percben egy újabb csere, Ikone került ziccerbe, de Pécsi kapuja mellé lőtt. Ezt követően beállt Amrabat is, aki az előző szezont a Manchester United csapatában töltötte kölcsönben. 

Pár perccel később jött az egyenlítés: egy szöglet után a hazaiak csapatkapitánya Martinez Quarta fejelhetett zavartalanul, fel sem kellett ugrania, úgy fejelt Pécsi kapujába. A 75. percben már vezetett is a Fiorentina, egy védelmi hiba után Kean ment a kapuig és lőtte ki a jobb alsót.

A 80. percben Plsek fejelhetett szintén zavartalanul, de De Gea hatalmas bravúrral védeni tudott. Nem tudott viszont védeni a 89. percben, amikor egy szöglet után Wojciech Golla érkezett és az olaszok kapujába fejelt.

A visszavágó tehát 3-3-as első meccs után következet majd Felcsúton.

Konferencia-liga, selejtező, 4. (utolsó) forduló, első mérkőzés:
Fiorentina (olasz)-Puskás Akadémia FC 3-3 (1-2)
Stadio Artemio Franchi, v.: Willy Delajod (francia)
gólszerző: Sottil (45+3.), Martínez Quarta (67.), Kean (75.), illetve Nagy Zs. (9.), Soisalo (12.), Golla (89.)
sárga lap: Martínez Quarta (17.), Pongracic (85.), illetve Nagy Zs. (56.)

Fiorentina: De Gea - Martínez Quarta, Pongracic, Ranieri - Kayode (Dodo, a szünetben), Bianco (Amrabat, 66.), Mandragora, Parisi - Colpani (Ikoné, 56.), Beltrán (Kean, a szünetben), Sottil (Kouamé, 77.)

Puskás Akadémia: Pécsi - Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill (Komáromi, a szünetben) - Nissilä, Favorov (Colley, 82.), Plsek - Soisalo (Levi, 74.), Puljic (Szolnoki, 82.), Nagy Zs.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!