Élő:
Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy felépült a rákbetegségéből, sorra kapta az elutasításokat Niklas Kreuzer, így sokáig úgy tűnt, a német focista csapat nélkül marad az őszi szezonra. Végül a Bayern-legenda Oliver Kreuzer fiát a harmadosztályú Sandhausen mentette meg.

Oliver Kreuzer 1991 és 1997 között a Bayern München első számú középhátvédjének számított, a bajor csapattal két német bajnokságot és egy UEFA-kupát is nyert. A német focista később a svájci FC Baselhez igazolt, innen vonult vissza 2002-ben. Fia, az 1993-as születésű Niklas Kreuzer szintén szerette volna követni édesapja pályafutását, és ugyan a német élvonalig nem jutott el, a Bázelben eltöltött utánpótláskora után a Dynamo Dresden csapatával a Bundesliga 2-ig menetelt. A jobbhátvédként futballozó játékos 2021-ben távozott Drezdából, és az akkor harmadosztályú Hallescher FC-hez igazolt.

Hallescher FC, Dynamo Dresden, Niklas Kreuzer, Bayern
A Bayern-legenda Oliver Kreuzer fia, Niklas Kreuzer a Hallescher csapatában korábbi együttese, a Dynamo Dresden ellen is pályára lépett
Fotó: HENDRIK SCHMIDT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Niklas Kreuzer 2023 nyaráig alapembere volt a Halleschernek, ám tavaly augusztusban hererákot diagnosztizáltak nála, így az őszi szezont ki kellett hagynia. Sikerült felépülnie, januárban már a visszatérését ünnepelte a HFC közönsége, ám tavasszal elvétve, leginkább csereként beállva jutott szerephez. 

A Bayern-legenda Oliver Kreuzer fiát saját csapata mellett több más klub is elutasította

A harmadosztályú bajnokságban végül a 17. helyen végző Hallescher kiesett a Regionalligába, Niklas Kreuzerrel pedig nem akart szerződést hosszabbítani a klub. A védő egész nyáron keresett magának új klubot, de sorra kapta az elutasításokat – erről beszélt egy napokban felvett podcastben.

„Az elejétől fogva tudtam, hogy nem én leszek az, akiért mindenki harcol – mondta Kreuzer, akit ennek ellenére zavart a sok elutasítás, amelyek zöme a rákbetegsége okozta fizikai képességekkel szembeni bizalmatlanságra hivatkozott. – 

Ezek [az elutasítások] végül motivációként hatottak, mert mindenáron bizonyítani akartam."

Ez sikerült is, Niklas Kreuzer ugyanis végül augusztus legvégén megmenekült: a harmadosztályú SV Sandhausen úgy döntött, egy jövő nyárig érvényes szerződést ad neki. Kreuzer az eddigi egyetlen bajnokin, amin pályára léphetett, meg is tette ezt: az Arminia Bielefeld elleni 1-1-es döntetlennel záruló meccs hajrájában csereként állt be. Péntek este a Sandhausen a Borussia Dortmund második csapatát fogadja, a friss igazolás a hazai közönség előtt itt mutatkozhat be.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!