Vágólapra másolva!
Lábtöréssel fenyegette meg a bulizás miatt a válogatottból elküldött három játékost Agim Ademi, a koszovói futballszövetség elnöke.

Óriási botrány tört ki a koszovói fociban, pedig a fociválogatott nem is szerepelt rosszul a Nemzetek ligája első két játéknapján. Csakhogy a múlt hét pénteki, románoktól elszenvedett 3-0-s hazai vereség után a csapat három sztárjátékosa, Edon Zhegrova (Lille), Arjanet Muri (Ipswich Town) és Florent Muslija (Freiburg) pihenés helyett inkább elment bulizni egy pristinai klubba, ahol egészen éjjel kettőig maradtak, és rengeteget ittak, derítette ki a Sportske Jutarnji című horvát lap.

Kosovo v Romania - UEFA Nations League
Edon Zhegrova (10), a koszóvi válogatott talán legmagasabban jegyzett játékosa
Fotó: Anadolu via AFP

A játékosokat Franko Foda szövetségi kapitány azonnal elzavarta a válogatottól, majd Koszovó nélkülük nyert 4-0-ra idegenben Ciprus ellen. Az ügy azonban ezzel nem volt lezárva, mert a szövetség elnöke, miután tudomást szerzett róla, megfenyegette a bulizókat.

"Eltöröm a lábukat, tönkre teszem a karrierjüket" - mondta állítólag Agim Ademi, amit egy játékos meghallott és azonnal továbbadott a sajtónak.

"A szabályokat tiszteletben kell tartani, ahogy a válogatottat is tisztelni kell. A kapitány helyesen kitette őket a keretből, mert engedély nélkül mentek el késő éjjelig szórakozni" - próbálta enyhíteni a fenti szavakat kicsivel később Ademi.

A három játékos idő közben már visszatért a klubcsapatához, azonban ügyük a Koszovói Nemzeti Sporttanács elé került, amely majd döntést hoz róluk.

A koszovói újságíró, aki az ügyet hazájában felszínen tartja, az az Arlan Sadiku, aki akkreditációjától megfosztva kirúgtak, miután a kétfejű albán sasra utaló kézmozdulattal hergelte a szerb szurkolókat.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!