Vágólapra másolva!
Bejelentették a friss üzemanyagárakat a nagykereskedők. Eszerint újabb csökkentés jön holnaptól az üzemanyagok nagykereskedelmi árában, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz. Két hónapja nem történt drágulás a hazai üzemanyagpiacon.
Vágólapra másolva!

Ismét üzemanyagár-csökkenést jelentettek be a magyar nagykereskedők – erre a Holtankoljak.hu hívta fel a figyelmet szerdán.

Az üzemanyagár-figyelő blog szerint a héten csütörtökön tovább esnek a hazai üzemanyagárak. Ennek okát a Brent típusú olaj jelentős árcsökkenésében jelölte meg. 

Holnaptól a benzin beszerzési ára bruttó 4 forinttal változik, míg a gázolajért bruttó 7 forinttal fizetnek kevesebbet a töltőállomások.

Ma, szerdán az alábbi átlagárakra számíthatnak a járművezetők:

  • 95-ös benzin: 586 forint/liter,
  • gázolaj: 596 forint/liter.

Vagyis elmondható, hogy mind a dízel, mind pedig a benzin ára lélektani határ alá kerülhet. Fontos hangsúlyozni, hogy átlagárakról van szó, amelyektől a jellemző kiskereskedelmi árak a benzinkutakon néhány forinttal eltérhetnek. A Világgazdaság tapasztalata szerint a benzin literjét már jelenleg is 585, a dízelét 593 forint környékén mérik.

Mindez azt jelenti, hogy Magyarországon két hónapja nem történt üzemanyagár-emelés. Az olajárak jegyzése egyébként az elmúlt néhány napban bezuhant. Jelenleg a Brent 70 dollár körül mozog, előző kedden még a 78 dolláros szinten állt. 

Legutóbb keddtől lépett életbe jelentősebb üzemanyagár-csökkentés, amikor a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 4 forinttal esett, a gázolajért pedig bruttó 3 forinttal kellett kevesebbet fizetniük a kutasoknak.

tankolás
Képünk illusztráció!
Fotó: NurPhoto via AFP / Costfoto

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, a kormány fellépésének köszönhetően Magyarországon a benzin átlagára július hónapban Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján már alacsonyabb volt a szomszédos országok átlagáránál.

Az árcsökkentést a kormány figyelmeztetése előzte meg és a piaci folyamatok is kedvezően alakultak. 

A kormány júliusban világossá tette, hogy miután a magyarországi átlagárak meghaladják mind a régiós, mind a szomszédos országok szintjét, ezért árcsökkentést vár el a kereskedőktől. Ellenkező esetben be fog avatkozni a piacon.

Mint ismeretes, a magyar kormány még tavasszal jelentette be, hogy lenyomja a háborús üzemanyagárakat. A kormány és a Magyar Ásványolaj Szövetség áprilisban megállapodást kötött annak érdekében, hogy a hazai üzemanyagárak a régiós átlagárnál ne legyenek magasabbak.

A kormány elvárása továbbra is az, hogy a magyar családok nem fizethetnek többet a benzinért vagy a gázolajért, mint a környező országok lakosai, mert ez igazságtalan helyzetet eredményez.  

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!