Vágólapra másolva!
Az olasz futballtársadalom és az egész focivilág Salvatore Schillaciért, a legendás olasz támadóért imádkozik, aki súlyos betegsége miatt kórházba került.

A Messina, a Juventus és az Internazionale egykori kiváló támadója – aki 1990-es világbajnokság gólkirály volt – hosszú ideje súlyos betegségben szenved, most pedig ismét kórházba került. 

„Tekintettel a számtalan újságtól érkező rengeteg hívásra és a keringő rossz hírekre, tájékoztatjuk önöket, hogy szeretett Totónk állapota stabil, és egy orvoscsoport éjjel-nappal megfigyelés alatt tartja. Forza Totó” – olvasható az Instagram-történetben, amit Schillaci családja posztolt. 

Salvatore Schillaci, world cup, 1990
Salvatore Schillaci fantasztikusan játszott az 1990-es vb-n
Fotó: AFP/Daniel Garcia

„A világ rám szakadt, depresszióba estem, féltem a haláltól. Minden eszembe jutott, de szerencsére ez a súlyos betegség a vastagbelemre korlátozódott, más szerveket nem károsított meg. 

Már nincs végbelem és záróizmom. Kétszer műtöttek, majd fél évvel később találtak egy kis foltot a nyakamon, egy hete sugárterápiával kiégették, ma pedig kontrollvizsgálatokra járok, hogy minden rendben van-e. De jól érzem magam, szeretnék tovább élni”

 – mondta Schillaci tavaly márciusban a Corriere della Serának adott interjújában.

Schillaci az olasz válogatottban "csak" 17 mérkőzésen lépett pályára, mégis beírta a nevét az olasz futball történelemkönyvébe, miután az 1990-es világbajnokságon bronzérmet nyert a Squadra Azzurrával, mellette pedig hat találattal a torna gólkirálya lett. 

„A világbajnokságon azon kuncogtam, hogy a csatáraink nem lőttek gólt, ezért abban a reménykedtem, hogy az edző engem tesz be valamelyikük helyett. Azeglio Vicini szövetségi kapitány a szurkolók és a sajtó véleménye ellenére is behívott a válogatottba. Kockázatos behívni egy olyan fiút, aki egy évvel korábban még a Messinában játszott. A legnagyobb sikereket, amelyeket elértem, mindenekelőtt neki köszönhetem. 

Hogy "Toto" Schillaci lettem, az elsősorban neki köszönhető. Azon a világbajnokságon valóban nagyszerű csapatunk volt. Egyetlen meccset sem veszítettünk, de sajnos mégsem sikerült megnyernünk a trófeát, és ez még a mai napig nagyon sajnálom”

 – mondta a Sky Sporstnak a legendás olasz csatár, aki december 1-én lesz 60 éves. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!