Az első helyen a francia Yann Ehrlacher végzett az All-Inkl.Com Münnich Motorsport Honda Civicjével, mögötte csapattársa, az argentin Esteban Guerrieri lett a második, Michelisz Norbert pedig a harmadik.
A pole pozíció megszerzése után joggal remélhette a közönség, hogy meglesz a győzelem, Michelisz Norbert azonban az időmérő után pontosan tudta, mire számíthat: ahogy meg is írtuk korábban, a BRC Racing magyar versenyzője azt mondta, ismeri a Hondákat, tudja, hogy jól rajtolnak. Így is lett.
A francia Yann Ehrlacher olyan bődületesen nagyot rajtolt, hogy a hatodik helyről a harmadik helyre ugrott, majd az elején zajló kakaskodást kihasználva az élre állt, és nem is adta ki a kezéből az első helyet egészen a leintésig.
Csapattársa, az argentin Esteban Guerrieri tartotta vele a ritmust, senkitől sem zavartatva teljesítették a 12 körös első futamot.
Michelisz az első kör első kanyarjában kedves kis szendvicsbe került: egyik oldalról Guerrieri, a másik oldalról saját csapattársa, Tarquini szorongatta.
Nem tudta tartani a helyét, több helyet is visszacsúszott és Yvan Muller mögé került.
A többszöri ritmuskiesés, és az újabb pozícióvesztés ellenére egy percre sem adta fel, végig keményen támadta az előtte szintén Hyundai i30 N TCR-rel haladó franciát. Folyamatosan nézelődött, kereste a pozíciót az előzéshez, de egészen az utolsó előtti körig kivárt, majd a célegyenes végén kihasználta a tempóelőnyt és megelőzte a mumusát.
Csalódottságnak nyoma sem volt Michelisz Norbertnek az eredményhirdetés utáni tájékoztatón. "A rajtom nem volt a legrosszabb, de a győzelemhez ez persze nem elég. Esteban nagyon korán mellém került, az első kanyarban próbáltam védeni az ívet, de Guerrieri ugyanazt csinálta mellettem, így nehéz volt.
Igyekeztem agresszív maradni, amennyire lehet a falnak tolni.
A hármas kanyarban meg tudtam előzni Gabriele Tarquinit, utána pedig Yvan Muller következett, megint. Nagyon közel voltunk egymáshoz, arra vártam, hogy hibázzon. Egyszer össze is értünk, utána is nyomás alatt tartottam, végül sikerült is megelőzni."
A fiatal futamgyőztes Yann Ehrlacher boldogan nyilatkozott az eredményhirdetés utáni sajtótájékoztatón:
"Fantasztikus rajtunk volt, ki tudtam használni a helyzeteket, hogy előrébb kerüljek, szerencsésen alakult minden, elmondhatatlanul érzem magam."
Csapattársa, a harmadik helyezett Esteban Guerrieri is hasonlóan vidáman foglalta össze a futamon történteket.
"Nagyon jól sikerült a rajt, de őszintén szólva szerencsés voltam, minden összejött, abszolút elégedett vagyok az eredménnyel, jó a Hondákat az élen látni."
A mezőny további négy magyar résztvevője közül a Michelisz csapatában, a M1RA-ban versenyző Nagy Dániel teljesített a legjobban, hetedik lett. A KCGM Honda Civicjét vezető Tassi Attila a 19. helyen ért célba, a Zengő Motorsport pilótái, vagyis Szabó Zsolt és Nagy Norbert a 22., illetve a 27. helyen zárt.
A Zengő Motorsport versenyzői nem igazán tudták leplezni csalódottságukat, de mindketten bíznak a vasárnapi jobb folytatásban.
"Nem úgy alakult a rajtom, ahogy szerettem volna, elmelegedtek a gumik. A rajtnál tudtam ugyan előzni a kavarodásban, de aztán visszaestem.
Az időmérőn többször is átléptem a limitet a 11-es kanyarban, amiért elvették a gyors körömet. Egy ilyen rosszabb nap után a hazai közönség segít lehiggadni" - elemezte a szombati teljesítményét Szabó Zsolt.
Csapattársa, Nagy Norbert sem elégedett a futamon történtekkel. "A rajtnál két kerékkel a fűre mentem, tudjuk, hogy ilyenkor mi történik.
Szerencsére kevésbé sérült az autó, mint amilyen súlyosnak tűnt elsőre a becsapódás,
reméljük, hogy holnapra topformába tudjuk hozni a Cuprát."
A szabadkártyás Tassi Attila a technikával bíbelődött a hétvége első napján.
Szenvedtünk a beállításokkal, nem úgy működik a Honda, ahogy szeretnénk.
A rajt nem volt rossz, de ki kellett kerülnöm egy balesetet, azután Zsoltival (Szabó - a szerk.) mentem együtt. Az autó azt jelezte, hogy forr a víz, hűteni kellett a motort. Bárhol végezzek is, hatalmas pluszt jelent, hogy támogatnak a nézők, nagyon jó ilyen hangulatban versenyezni."
A másik szabadkártyás Nagy Dániel a hetedik helyen ért célba, érthető, hogy elégedetten idézte fel az eseményeket. "Közepes volt a rajtom, az első kanyarban én is nehéz szituba keveredtem, de kimaradtam a csetepatéból, ehhez mondjuk szerencse is kellett. Aztán három-négy körön keresztül tudtam tartani Tarquini tempóját, sőt, volt, hogy gyorsabb is voltam nála, még a lökhárítónk is összeért.
A terv az volt, hogy az utolsó körökben begyújtom a rakétákat, de elfogytak a gumik, úgyhogy ezt nem sikerült megvalósítani."
Folytatás vasárnap, délelőtt 10-kor a második időmérővel, 15.30-tól a második, 16.55-től pedig a harmadik futammal. A versenyeket az Origón élőben közvetítjük.