Amikor tényleg repült a sült galamb

- Horizontal JEUX OLYMPIQUES D'ETE CEREMONIE D'OUVERTURE LARGEUR photo noir et blanc HOMME COMBINAISON SPORTS AERIENS INSOLITE-DOC
The jetman flies into the Olympic Coliseum at the start of the gala opening ceremony of the 1984 Summer Olympics, in Los Angeles, California, United States on July 28, 1984. / AFP PHOTO / EPU FILES
Vágólapra másolva!
Bár a szervezők figyelmeztetnek, hogy senki ne számítson Peking grandiózus vagy London moziélményszerű olimpiai megnyitójára, azért biztosak lehetünk benne, hogy péntek éjjel a brazilok is kitesznek magukért. Addig is idézzünk fel tíz különlegességet a korábbi játékok megnyitóiról!
Vágólapra másolva!

1. Bill Suitor amerikai kaszkadőr 1000 (ezer) dollárt kapott 1984-ben azért, hogy egy jet packkel a hátán berepüljön a Los Angeles-i Memorial Coliseumba – írja gyűjtésében a Telegraph brit lap internetes kiadása. Fáradozásaiért jegyet ugyan egyetlen sporteseményre sem kapott, viszont a mutatvány után átvehetett egy tucat jéghideg sört – papírpohárban.

2. Az 1988-as szöuli olimpia megnyitóján egyetlen komolyabb bakit láthatott a közönség, az viszont kettővel is felért. Az ég felé engedett galambok éppen az olimpiai láng helyéül szolgáló fáklya fölött repültek el, amikor egy buzgó technikus begyújtotta azt. Nem kellett tovább várni a sült galambra.

3. Az 1992-es barcelonai olimpia lángját Antonio Rebello paraíjász gyújtotta meg, tisztes távolságból tökéletesen beletalált az óriás fáklya tányérjába. Legalábbis így tűnt a tévében, és talán a helyszínen is. Rebello ugyanis – a tervnek megfelelően – biztonsági okokból túllőtt a célon.

4. Az ausztrálok nagyon igyekeztek kitenni magukért 2000-ben Sydney-ben. A megnyitó csúcspontjaként 120 lovas formálta meg az olimpiai ötkarikát. De volt a porondon egy 2000 fős rezesbanda, egy 3000 fős kórus, és még 200 helyi őslakos is.

Kétmillió liter víz egy párperces látványosságért

5. A 2004-es athéni megnyitón volt egy hajó, amelynek építettek egy medencét.

Ezt hat nap alatt töltötték föl kétmillió liter vízzel,

a leeresztéséhez viszont három perc is elég volt. Énekelt az izlandi díva, Björk, egy olyan ruhában, amelynek 30 méter hosszú uszályára a Föld térképe volt kivetítve.

6. Ugyancsak Athénban történt, hogy mínoszi papok és papnők vonultak föl, méghozzá – hűen a történelmi hagyományokhoz – ruhátlanul. Az amerikai NBC szerkesztői pedig nagy műgonddal kockázták ki valamennyi kényes testrészt.

7. Kínában tizennégy éven át volt kötelező tananyag az olimpiák története, és sikerült a témát úgy megszerettetni a nemzettel, hogy a 2008. augusztus 8-ai megnyitót az ország lakosságának 69 százaléka követte a tévében. Ez 840 millió nézőt jelent.

8. A pekingi megnyitón 47 stílusban összesen 15 153 kosztüm vonult fel. A próbák 13 hónapig tartottak, még egy űrkutatásban használt kamerarendszert is bevetettek a minél tökéletesebb látvány érdekében.

A megnyitó összköltsége 65 millió font volt

(a londonié 27 millió), de ez kit érdekelt, mikor az NBC 450 millió fontnak megfelelő dollárt tett le az asztalra a kizárólagos amerikai közvetítés jogáért cserébe.

9. Viszont a tengernyi pénzből sem sikerült találni egy énekest, akinek a hangja és az arca is megfelelően szépnek bizonyult volna. A tévénézők által csodált 9 éves Lin Mia-oke csak tátogott, miközben a függöny mögött Jang Pei-ji énekelt –

őt ugyanis nem találták elég fotogénnek a szervezők.

10. Londonban aztán volt minden, mint a búcsúban. Lehetett fogadni arra, hogy milyen színű kalapot visel majd II. Erzsébet királynő a megnyitón, a kék 3-1, a rózsaszín 6-1, a barackszínű 9-1, míg a fekete vagy fehér 33-1-es oddsszal fizetett (volna).

A Tour de France-győztes Bradley Wiggins egy három méter magas, két méter széles és 23 tonna súlyú harangot szólaltatott meg.

Az Olimpiai Stadionban egyszerre 70 ezer LED világított a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) születéséről szóló jelent csúcspontján.

A Csodák szigete epizódban 119 állat szerepelt, 34 idomár tanította be őket, a rendező, Danny Boyle pedig személyesen gondoskodott róla, hogy egyetlen szereplője se kerüljön vágóhídra az előadás után.

A megnyitót 900 millió tévéző nézte világszerte, és 9 millió 660 ezer tweet született az esemény során. A Mr. Bean szerepében tündöklő Rowan Atkinson 1021 alkalommal ütötte le a D hangot a Tűzszekerek alatt.

11. És akkor Rio: 12 ezer kosztümöt használnak majd fel, valamint 35 kilométer papírszalagot. És, ami még ennnél is fontosabb, 400 ezer óra próba van a szereplők mögött.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!