Háromszor vétett a doppingszabályok ellen, mégis indulhat Rióban
![Elizabeth Armitstead](https://cdn.origo.hu/2023/12/7lcyRMXleY-NyeGEe45WthuUzytF2ZJJTTRMP-OqdQk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0MmUyODIxZTFhNjRjMWJhYjVjMTgyYmY1NzU0M2Qy.webp)
A 27 éves bringás szereplése azok után került veszélybe, hogy 12 hónap alatt háromszor is elmulasztott mintát adni doppingellenőröknek, így elvileg eltiltás várt rá.
Armitstead azzal védekezett - sikerrel -, hogy tavaly augusztusban, Svédországban nem az előírásoknak megfelelően jártak el az ellenőrök. Így aztán ezt a "hiányzást" végül a CAS nem számította be a háromszori mulasztásba, ezért a brit versenyző rajthoz állhat vasárnap Rióban.
A bringás közleményében jelezte, hogy mindig is tiszta volt, az is marad, és pályafutása során végig doppingellenes álláspontot képviselt.
Armitstead a 2012-es londoni olimpián ezüst-, a 2014-es Nemzetközösségi Játékokon és a 2015-ös vb-n aranyérmes volt. Pálya-világbajnokságon egyszer győzött, háromszor volt második és egyszer harmadik.