Azt már egy éve tudtam, hogy az olimpia első versenynapján a férfi kard egyéni küzdelmeit rendezik meg a Tokió melletti Chiba városában található Makuhari Messe Hall B elnevezésű csarnokban. Azt meg az egész világ tudta, hogy ezen a szombati napon valami olyan történhet, amelyre még soha nem volt példa az olimpiai kardvívóversenyek történetében.
Ugyanis a férfi kardozók között ezidáig senki sem tudott háromszor egymás után egyéni olimpiai aranyérmet nyerni. Még akkor sem, amikor tényleg a magyar vívókról szólt ez a sportág. Még azok az óriások, mint Gerevich Pál, Kovács Pál, vagy Kárpáti Rudolf sem voltak erre képes.
Éppen ezért nem volt kérdés, hogy az olimpia első napját a vívócsarnokban töltöm majd. Mert a kérdés úgy szólt: Szilágyi Áron végképp a magyar kardvívás legnagyobb legendája lesz-e azzal, hogy háromszor egymás után egyéniben olimpiát nyer? Sikerülhet-e ez az elképesztő bravúr?
A történelemkönyveket lapozgatva két nevet mindenképpen meg kell említeni.
Az olasz Nedo Nadi úgy lett hatszoros olimpiai bajnok, hogy mind a három fegyvernemben (kard, tőr, párbajtőr) tudott nyerni.
Nadi az 1912-es stockholmi olimpián a férfi tőr egyénit nyerte meg, 1920-ban, Antwerpenben a tőr egyéni mellett a kard egyénit, valamint győzött a tőr, a párbajtőr és a kardcsapat tagjaként. A másik egy szintén olasz: Valentina Vezzali, aki a női tőrvívás királynője. Vezzali aki 2000-2008 között három egymást követő olimpián győzött a női tőr egyéni versenyében. Ugyanakkor férfi vívó nem akadt még a földkerekségen, aki bármilyen fegyvernemben egymás után három egyéni olimpiai aranyat tudott volna nyerni. Szilágy Áronon kívül eddig négy elődjének - Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak - sikerült megvédenie a címét férfi kardban
Ám ennek a megtervezése és logisztikai megoldása megint felért egy kisebb akadályversennyel. A dolog ott kezdődött, hogy péntek estig az sem volt biztos, hogy bejutok, mert a helyi médiafelelős várólistára tett.
Aztán megkaptam a zöld jelzést egy olyan kedves emailben, amelyben nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy az első asszó megkezdése előtt 60 perccel legyek kedves a helyszínen lenni.
Azaz elvileg reggel 8-ra meg kellett volna érkezzem, miközben az első csörtét 11.55-kor vívták a magyarok. Később kiderült, hogy bár ez a szabály valóban létezik, de mégsem kell annyira komolyan venni. Megkegyelmeztek tehát. Innentől már csak a taxirendelés rejtelmeit kellett átlátni. A szálloda recepciósa először közölte, hogy ez nem az ő dolga, legyek kedves magam intézni. Hívtam is a megadott számokat, de vagy nem vette fel senki, vagy ha felvette, akkor azt mondta, hogy oda, ahová én kérem, nem küld kocsit, mert kiesik a forgalmi területükön. Nem húzom tovább: végül némi közelharc árán kollégámmal együtt sikerült megoldani a kérdést, így szombat reggel egy szép fekete kocsi száguldott velünk Chiba City felé.
Ahol bő félóra alatt a fenékig ürítettük a méregpoharat. Decsi Tamás kiesése a némert Hartung ellen nem volt meglepetés, az ellenkezője lett volna az.
Ugyanakkor a 2017-ben, Lipcsében egyéni világbajnoki aranyérmet nyerő Szatmári Andársnak nem kellett volna elszállnia az iráni Ali Pakdaman ellen. Még akkor sem, ha az iráni szárnyakat kapott és meg sem állt a legjobb nyolcig. Az volt tehát a helyzet, hogy mire Szilágyi Áron először pástra lépett Tokióban, a másik két magyar már a négy nap múlva esedékes csapatversenyre készülhetett.
Szilágyi Áronról épp a tokiói olimpia kezdete előtt mutattak be egy egész estés mozifilmet. Voltaképpen a Vasas sportolója már mindent elért, amit el lehet - talán az olimpiai csapatarany az egyetlen, amely hiányzik a vitrinjéből. Már 18 évesen tagja volt a 2008-as pekingi olimpián szerepelt magyar kardválogatottnak, amely akkor - döbbenetes meglepetésre - nem jutott tovább az Egyesült Államok elleni negyeddöntőből.
A 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpia egyéni versenyén senki sem tudta a magyart legyőzni, így lett kétszeres egyéni olimpiai bajnok.
2021. július 24-én csak az volt a kérdés, lesz-e, lehet-e ebből harmadik egyéni olimpiai aranyérem? Ehhez kellett egy egész napot túlélni neki a pástokon, nekünk az abnormálisan agyonhűtött helyiségekben. Aki ide nem téli menetfelszereléssel érkezett meg, annak nem sok esélye maradt. Miként Szilágyi ellenfeleinek sem. A 32-es tábláról három nagyszerű győzelemmel, de ami ennél sokkal fontosabb volt, imponáló vívással jutott be az elődöntőbe. Ahol - az előzetes számítások alapján - a dél-koreai Oh Sungok várt volna rá, aki a világranglistát vezette, a világbajnoki címet védte, s akitől a legjobban tartottunk. Aztán kiderült, hogy tőle már nem kell tartani. Mert jött egy grúz kardvívó, Sandro Bazadze, aki valami egészen elképesztő vívással ejtette ki a koreait.
Akik látták Bazadze meccseit, nem is akartak hinni a szemüknek. Ez a minden hájjal megkent grúz tényleg jól vívott, de mellette olyan szinházat rendezett, amelyre leutóbb ebben a sportágban az olasz Aldo Montano volt képes.
(Jut eszembe, Montano is itt van, de egyéniben már nem indult el, az olaszok a csapat tartalékjaként számítanak rá.
Nem is csoda, mert a jelenlegi olasz válogatott tagjai jobbak már, mint Montano. A negyeddöntőben éppen két itáliai került szembe egymással, s abból a harcból Luigi Samele jutott a négy közé. Szilágyi az iráni Pakdamant verte, a grúz Bazadze a koreai Oh Sungokot, míg egy másik koreai Kim Junghwan az orosz Ibragimovot. Így alakult tehát ki a legjobb négy mezőnye.
Szilágyi Áronnak három órája volt tehát a sikeresen megvívott negyeddöntő és az elődöntő között. Hogy ilyenkor mit csinál? Erről így beszélt:
Most egy teljesen új verseny jön, fejben is újra össze kell raknom magam. Bevetem magam egy kezelésre a masszőrünkhöz, Bodnár Józsihoz, aki Londonban és Rióban is ott volt velünk, majd az edzőmmel, Decsi Andrással fogunk egy kicsit iskolázni, melegíteni. És valószínűleg ismét megkérem Gémesi Csanád csapattársamat, hogy - a mai napon negyedszer - egy kicsit még vívjon velem."
Ez volt Szilágyi programja. A miénk pedig annyi, hogy a percek múlását számoljuk a jégszekrényre hasonlító sajtóközpontban. Ezekkel az előzményekkel érkezett el tehát a Szilágyi Áron-Sandro Bazadze férfi kard egyéni elődöntő a XXXII. nyári olimpiai játékokon, Tokióban.
Bazadze jól kedzte a meccset, mert 3-0-ra elhúzott, s ilyen még nem fordult elő Szilágyival ezen a napon. Az első Szilágyi-találat 0-3 után érkezett meg, de az világosan látszott, hogy Bazadze élete legnagyobb formáját fogta ki ezen a napon. 4-4-nél már egyenlő volt az állás, azaz Szilágyi le tudta dolgozni a grúz három tusos előnyét. Innentől kezdve a régi Szilágyit láttuk, aki 1-4-ről 6-4-re módosította az állást, azaz 5-0-s szériát csinált. 8-5-ös magyar vezetésnél jött az 1 perces pihenő, s
azt gondoltuk, hogy Bazadze ezen az estén nem veri meg az ihletett formában vívó magyart. Tévedtünk.
Az asszó második részében hatalmas thriller kerekedett a páston.
Még 13-13-nál is egyenlő volt az állás, a grúz pedig mindent bevetett. Elesett, csapkodott, kiabált a zsűrivel, egyszer oda is szólt valamit Szilágyinak. A magyar klasszist azonban nem lehetett kizökkenteni. 13-13 után már csak ő adott tusokat és 15-13-ra megnyerte az elődöntőt. Néhány perccel később az is kiderült, hogy a döntőben az olasz Luigi Samele lesz az ellenfele. Az olasz vívó egészen elképesztő módon jutott be a döntőbe.
15-12-re nyert úgy, hogy a csörte végén egy 9-0-s szériát csinált. 12-6-ra még a koreai Kim vezetett ugyanis. Ilyet sem lát minden nap az ember.
Meg azt sem, amit a vesztes grúz Bazadze és edzője az interjúzónában csinált. A vesztes vívó még csak-csak elviselte a vereséget, de az edzője egy kedves köpés közepette adta a világ tudtára, mit gondol erről az egészről. Majd odahívta magához a magyar csapat sajtóattaséját, Gundel Takács Gábort és neki kezdte bizonygatni, mennyi méltánytalanság érte őket. "Tiszta magyar tus volt, nem tudom, mi a baja" - mondta nevetve Gundel.
Japánban 21.15-öt, Magyarországon 14.15-öt mutattak az órák, amikor elkezdődött a Szilágyi-Samele döntő. Sokan az1964-es nyári olimpiára gondoltak, amikor Tokióban Pézsa Tibor nyerte meg a kard egyéni versenyszámát. De sok merengésre nem volt idő.
Ilyen előzmények után vártuk a döntőt. Elsőnek Szilágyi érkezett meg a pástra, majd olasz ellenfele. Döbbenetes, ahogy a magyar elkezdte a meccset, mert alig pillantottunk körbe, már 3-0-ra vezetett. Samele ekkor azt sem tudta, hol van. 7-1-nél meg még inkább nem.
Az embenek önkéntelenül Szabó Bence 1992-es barcelonai döntője jutott az eszébe, ott vívott magyar kardozó ilyen hallatlan eleganciával, magabiztossággal és ott is egy olasz, Marco Marin ellen.
7-1 után azonban kicsit megtorpant a magyar, Samele is jelezte, hogy ő is itt van a döntőben, mert hamar 7-5 lett az állás. Ekkor fontos volt, hogy Szilágyi adja a következő tust, hogy 8-5-nél jöjjön az egy perces szünet.
Akkor jöhetett a második része az olimpiai döntőnek. Az első tus Szilágyié, 9-5 ide. Majd újabb gyönyörű magyar tusok, egylámpás találatok következtek. 11-5 után már csak az volt a kérdés, mikor lesz vége az asszónak. Samele még becsületből ment előre, de ez már nem segített az olaszon. Azért oda kellett figyelnie Szilágyinak is. 13-7 után pedig a magyar vívó befejezte a meccset. Nyert és háromszoros olimpiai bajnok lett.
Mi pedig Tokióban olyan sporttörténelmi pillanat részesei voltunk, amely még soha nem fordult elő a világon.