A tartalékosan felálló, alapszakaszgyőztes San Antonio sima vereséget szenvedett a vendég Los Angeles Lakerstől NBA alapszakaszának zárónapján, melyen mind a 30 csapat pályára lépett.
A 27/55-ös győzelmi mérlegig jutott Lakers így is a legrosszabb szezonját futotta azóta, hogy 1960-ban a klub átköltözött Minneapolisból. A Spurs 62/19-cel nyerte meg az alapszakaszt. Bostoni sikerével a 2008 óta először rájátszásba jutott Washington megkaparintotta a keleti ötödik helyet, a 25/57-tel záró Celtics legutóbb 2007-ben teljesített ilyen gyengén.
A Clevelandben alulmaradt, legjobbjait pihentető Brooklyn a hatodik lett keleten, a főcsoportgyőztes Indiana pedig csereembereivel is nyert Orlandóban. A Magic utóbbi 20 meccséből a 16-odikat bukta el.
A 15/67-es mutatóval sereghajtó Milwaukee tulajdonosa, Herb Kohl néhány órával az Atlanta elleni idényzáró előtt bejelentette, hogy eladja a klubot, az utódjelölt állítólag új csarnokot épít a Bucksnak. A címvédő Miami tartalékosan kikapott a vendég Philadelphiától, míg a nyugati hetedik helyért rendezett ki-ki-mérkőzésen a Memphis hosszabbítás után gyűrte le a Dallast.
Az Oklahoma City (59/23) főként Kevin Durant 42 pontjával biztosította be nyugati második helyét a Detroit ellen, Durant az idény során 14-edszer érte el a 40 pontot. A két főcsoport erőviszonyait mutatja, hogy nyugaton hét, keleten viszont mindössze két csapat jutott el 50 győzelemig. A playoff magyar idő szerint vasárnap hajnalban rajtol el.
eredmények:
New York Knicks - Toronto Raptors 95-92
Charlotte Bobcats - Chicago Bulls 91-86 - hosszabbítás után
Orlando Magic - Indiana Pacers 86-101
Boston Celtics - Washington Wizards 102-118
Milwaukee Bucks - Atlanta Hawks 103-111
Memphis Grizzlies - Dallas Mavericks 106-105 - hosszabbítás után
New Orleans Pelicans - Houston Rockets 105-100
Miami Heat - Philadelphia 76ers 87-100
Oklahoma City Thunder - Detroit Pistons 112-111
Minnesota Timberwolves - Utah Jazz 130-136 - hosszabbítás után
Cleveland Cavaliers - Brooklyn Nets 114-85
San Antonio Spurs - Los Angeles Lakers 100-113
Denver Nuggets - Golden State Warriors 112-116
Portland Trail Blazers - Los Angeles Clippers 110-104
Sacramento Kings - Phoenix Suns 99-104
Az egyetlen bejutott kanadai csapat, a Montreal Canadiens tampai győzelemmel kezdte meg a rájátszást szerdán az NHL-ben. A nyugati első Anaheim Ducks nagy csatában verte a vendég Dallas Starst, a Pittsburgh Penguins pedig Brandon Sutternek a 49. percben szerzett góljával csikarta ki a győzelmet a Columbus Blue Jackets ellen.
rájátszás, főcsoport-negyeddöntő, 1. mérkőzések:
Keleti főcsoport:
Pittsburgh Penguins-Columbus Blue Jackets 4-3
Tampa Bay Lightning - Montreal Canadiens 4–5 – hosszabbítás után
Nyugati főcsoport:
Anaheim Ducks - Dallas Stars 4-3
A párharcok az egyik csapat negyedik sikeréig tartanak.
A magyar U18-as fociválogatott 2-2-es döntetlent játszott a gibraltári U19-es csapattal felkészülési meccsen. A 30 ezer lakosú Gibraltár az UEFA legfiatalabb tagországa, tavaly nyert felvételt. A magyar csapat 2-0-s hátrányból egyenlített, a második gólt már emberhátrányban lőtte Spandler Csaba, mert Lenzsér Bencét a 77. perben kiállította a játékvezető.
A Nagy Gergőt foglalkoztató Quad City Mallards jégkorongcsapata továbbjutott a CHL nevű észak-amerikai bajnokság rájátszásában, így a magyar játékos nem lehet ott a vasárnap Dél-Koreában kezdődő divízió I/A-világbajnokságon. További részletek a Jégkorongblog cikkében.
A rájátszás párosítása, főcsoport-negyeddöntők:
Kelet:
Indiana Pacers (1.) - Atlanta Hawks (8.)
Miami Heat (2.) - Charlotte Bobcats (7.)
Toronto Raptors (3.) - Brooklyn Nets (6.)
Chicago Bulls (4.) - Washington Wizards (5.)
Nyugat:
San Antonio Spurs (1.) - Dallas Mavericks (8.)
Oklahoma City Thunder (2.) - Memphis Grizzlies (7.)
Los Angeles Clippers (3.) - Golden State Warriors (6.)
Houston Rockets (4.) - Portland Trail Blazers (5.)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak. A rájátszás magyar idő szerint vasárnap hajnalban rajtol.
A 2009-ben tervezett 28,8 milliárd realnál harminc százalékkal többe, 36,7 milliárd realba (3648 milliárd forint) kerül majd a 2016-os riói olimpia. A szervezők tájékoztatása szerint az infrastrukturális fejlesztésekre 24,1 milliárd realt költenek, ami 25 százalékkal magasabb az eredetileg becsültnél.
Ebből az összegből összesen 27 városfejlesztési és tömegközlekedési beruházást valósítanak meg, köztük Rio új, negyedik metróvonalát is megépítik. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a központi költségvetés több tervezett beruházást nem tartalmaz, így a riói nemzetközi reptér fejlesztését sem.
Eduardo Paes polgármester jelezte, a költségek az infláció és az időközben betervezett új projektek miatt nőttek meg jelentősen a 2009-es tervekhez képest. Hozzátette, az infrastrukturális kiadások 57 százaléka országos, állami és helyi önkormányzati forrásokból származik, a többi pedig magánpénzekből. A szervezőbizottság operációs költségvetését hétmilliárd realra emelték meg.
A brazil rendezők szerdai bejelentésének egyik célja vélhetőleg az volt, hogy megnyugtassák a kétkedőket, ugyanis a múlt héten a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) éles kritikát fogalmazott meg az előkészületek csúszása miatt, s a szervezetben többen már vészforgatókönyv kidolgozását kérték. Az aggodalmak nem véletlenek, mivel az építkezések több helyen még el sem kezdődtek. Az idei brazíliai labdarúgó-világbajnokság előkészületeinél tapasztalt problémák sem megnyugtatóak a nemzetközi szövetségek számára: a futball-vb szűk két hónap múlva kezdődik, ám három stadion még mindig nem készült el.
Bár a Real Madrid sztárja sérülése miatt nem játszhatott, egy kamera végig őt pásztázta, így megnézhetjük, hogyan reagált a gólokra, és a lefújás után hogyan ünnepelt a társakkal.
Rosszul lett csütörtök reggelre Török Edina, a SPAR Everest Expedíció alaptábor-vezetője, ezért Klein Dávid visszavitte őt az ezer méterrel alacsonyabban fekvő Tingri városába. A hegymászó reméli, hogy egy-két napon belül visszatérhetnek az 5200 méteren lévő alaptáborba és az expedíció a tervezett menetrend szerint folytatódik.
A tervek szerint Klein Dávid április 20-án indulna tovább a 6400 méteren fekvő előretolt alaptáborba. Török Edina alaptábor-vezetőként már korábbi, 2012-es expedícióján is segítette Klein Dávid munkáját, ő közvetítette például számára a Magyarországról érkező meteorológiai adatokat.
Klein Dávid és csapata kedden érte el a Mount Everest 5200 méteres magasságban fekvő alaptáborát. A magyar hegymászó arra készül, hogy első magyarként oxigénpalack használata nélkül jut fel a világ legmagasabb csúcsára. A magashegyi táborokat április közepétől május közepéig építi ki - 7050, 7800 és 8300 méteren -, a csúcstámadás május végén, legkésőbb június elején várható.
Fütött gyep, 3900 férőhely, és Orbán Viktor a szomszédban. A Pancho Arénáról itt nézhet meg képeket.
A Real Madrid szurkolók egy csoportja horogkeresztes zászlót tett ki a valenciai Mestalla-stadionba a Barcelona elleni kupadöntő előtt. A 101 greatgoals nevű oldal azt írja, voltak, akik katalán zászlót égettek.
Az U18-as magyar jégkorongválogatott a fehérvári divízió I/B csoportos vébén 11-0-ra győzött a lengyelek ellen. A meccs góljait megnézhetik a Jégkorongblog cikkében. A csapat 16.30-tól a japánok ellen játszik, és ha győz, feljut.
Fantasztikus hangulatot varázsoltak a stadionba a PAOK Szaloniki drukkerei, akik látványos pirotechnikai bemutatóval indították az Olimpiakosz elleni kupaelődöntő visszavágóját. A PAOK 1-0-ra győzött, és így bejutott a döntőbe, ahol a Panathinaikosz lesz az ellenfele.
A szerda esti, 2-1-re elvesztett Király-kupa döntő volt Lionel Messi 157. olyan mérkőzése - az eddigi 420-ból - a Barcában, amelyen nem szerzett gólt, és gólpasszt sem adott. Ezeken a meccseken a Barcelona mérlege: 71 győzelem, 50 döntetlen, 36 vereség.
Fernandinho, a Manchester City brazil középpályása a Sunderland elleni, 2-2-re végződő angol bajnokin a 114. másodpercben talált be. Ezzel is csak a harmadik leggyorsabb City-játékosnak mondhatja magát, Edin Dzeko 43 másodperc ellen köszönt be a Manchester United ellen, de a prímet a spanyol Jesús Navas viszi, aki a Tottenham ellen 13 másodperc alatt volt eredményes.
Tele van az internet Gareth Bale Barcelona elleni győztes góljával, amikor nemes egyszerűséggel körbefutotta a nála sokkal előnyösebb helyzetben lévő Marc Bartrát. Bale még Tottenham-játékosként is produkált hasonlót, az Inter-védőiből például bohócot csinált a 2010. novemberében játszott BL-csoportmeccsen.
A harmadik gól előtt hatalmas sprintet vágott ki, mielőtt kiszolgálta volna Pavljucsenkót:
És egy négyperces összefoglaló, amelytől Maicon hidegrázást kaphat:
Hogy mit gondol Fernando Alonso a Ferrari új csapatfőnökéről? A spanyol pilóta szerint még korai lenne véleményt mondani. Itt azért elolvashatja, mit gondol a korábbi főnökről, a távozó Stefano Domenicaliról.
Lemondott a Dinamo Kijevnél betöltött vezetőedzői posztjáról Oleg Blohin, az ukránok legendás labdarúgója. A 61 esztendős szakember azután döntött a távozás mellett, hogy tanítványai szerdán 2-0-ra kikaptak az ősi rivális Sahtar Donyecktől. Ezzel a Dinamo már hétpontos lemaradásban van az éllovas Dnyipro Dnyipropetrovszk mögött.
A szövetségi kapitányként a válogatottat 2006-ban világbajnoki negyeddöntőig vezető tréner 18 hónapja vette át a Dinamo Kijev irányítását. A 112-szeres szovjet válogatott Blohin játékosként 1969 és 1988 között 432 gólt szerzett a Dinamo színeiben.
Babos Tímea oldalán a tajvani Hao Csing-csannal bejutott az elődöntőbe csütörtökön a 250 ezer dollár (55,5 millió forint) összdíjazású Kuala Lumpur-i női keménypályás tenisztorna párosversenyében.
Az első helyen kiemelt kettős a nyolc között az Eleni Danilidu, Magda Linette görög, lengyel duót győzte le két szettben, a mérkőzés a versenyeket szervező WTA honlapja szerint 1 óra 15 percig tartott. Babosék a döntőbe jutásért a harmadikként rangsorolt Jarmila Gajdosova, Szu Vej-hszieh ausztrál, tajvani kettőssel találkoznak. A 20 éves magyar játékos egyesben az első fordulóban kiesett.
eredmény, páros, negyeddöntő:
Babos, Hao (magyar, tajvani, 1.) - Danilidu, Linette (görög, lengyel) 7:6 (7-5), 6:2
Az NB I-et ötpontos előnnyel vezető Debrecen a hétvégén a kiesőhelyen álló Paks otthonában lép pályára, de ezen a meccsen biztosan nem játszhat Szakály Péter, akinek eltört a kézfeje a keddi, Diósgyőr elleni, 4-2-re megnyert kupaelődöntőn. A válogatott támadó középpályást már megműtötték.
Mindhárom magyar induló bejutott a szombati férfi döntőbe az öttusázók kínai Világkupa-versenyén. A sorozat harmadik állomásán, a csengtui Pierre de Coubertin öttusaközpontban két csoportban összesen 67-en szerepeltek a csütörtöki selejtezőben. Az A-ban Kasza Róbert első, Demeter Bence nyolcadik, míg a B-ben Tibolya Péter második lett. Pénteken a női döntőt bonyolítják le, melyben ott lesz Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara.
A Vk-sorozat február-március fordulóján Acapulcóban kezdődött, de rendezési hiányosságok miatt - többek között azért, mert alkalmatlan lovakat biztosítottak a szervezők - félbeszakadt a verseny. A második forduló április első hétvégéjén zajlott Kairóban, ahonnan azonban a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt hiányzott a mezőny egy része, így a magyar válogatott is. A csengtui világkupa után április 30. és május 4. között rendezik a magyarországit Kecskeméten, a Vk-döntőre pedig az egyesült államokbeli Sarasotában kerül sor június elején.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) akár a nemzetközi porondról is kizárhatja a szerb Crvena zvezdát, amennyiben a klub nem adja le időben a tartozások rendezéséről szóló dokumentumot, írja a Magyar Szó. A belgrádi klub múlt héten kapott figyelmeztetést a pénzügyi fair play megszegése miatt, és ha az UEFA belemegy, akkor május 25-ig kap haladékot, hogy rendezze a tartozását.
„A kérdéses összeg nem kicsi, hárommillió euró körül mozog. Nem szükséges rögtön kifizetni a tartozásokat, de ellenőrzések következnek, és a probléma rendezésének végső határideje május 25-e. Felfogadtunk egy ügyvédi irodát, a szurkolók pedig tudják, hogy ez a probléma nem a jelenlegi vezetőség sara. Nem vagyunk jó helyzetben, de pozitívan gondolkodunk. Több mint 50 százalék esélyt látunk arra, hogy rendezzük a gondokat, és a következő idényben Európában szerepelhessünk” – idézte Ivica Toncevet, a Crvena zvezda alelnökét a Magyar Szó.
Monte-Carlo, tenisz, Nadal-meccs, a háttérben pedig a tenger. Mi kell még?
A szerdai kupadöntő volt Lionel Messi 28. meccse a Real Madrid ellen, és a 8. veresége a nagy rivális ellen. A mérlege így is pozitív, mert a 8 vereség mellett 13 győzelem és 7 döntetlen szerepel a statisztikában. Messi a Real ellen szenvedte el a legtöbb vereséget, a második az Atlético Madrid, amely 21 találkozóból ötöt nyert a Messivel felálló Barca ellen.
Múlt hét pénteken tért vissza több év kihagyás után a ringbe a korábbi nehézsúlyú világbajnok Shannon Briggs. Mivel a veterán ökölvívó aznap a bemelegítésben jobban elfáradt, mint magán a mérkőzésen - miután rögtön az első menetben végzett ellenfelével - Briggs április 19-én, azaz e hét szombaton újra megmozgatja magát, méghozzá Minnesotában, a Black Bear Kaszinóban. Briggs ellenfele a tízmenetesre tervezett meccsen a pozitív mérlegű Francisco Mireles lesz, írja a Profiboksz.hu.
"Normális dolog, hogy a szurkolók izgatottak, és a bajnoki cím esélyeit latolgatják. Amikor a családommal vásárolok, folyton szurkolókba botlom, akik egyből a bajnoki címről kérdeznek. Azt szoktam mondani nekik, hogy nyugodjanak meg, és ne aggódjanak, megteszünk mindent, amit csak tudunk. A játékosok szempontjából az a legjobb, ha nem mélyedünk el ezekben az elemzésekben, mert csak megzavarhat minket. Nagyon különleges dolog lenne megnyerni a bajnokságot, de egyelőre még nem gondolok erre, nem nézem tévét, nem olvasom, hogy mit írnak rólunk az újságokban és az interneten" - nyilatkozta az angol bajnokságot vezető Liverpool csatára, Luis Suárez. A Liverpool két ponttal vezeti a bajnokságot, és 1990 után lehet újra bajnok.
Kiengedték a kórházból a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny címvédőjét, Chris Hornert, akit múlt pénteken elütött egy autó edzés közben. "Szerencsés voltam, a baleset súlyosabb következményekkel is járhatott volna. Továbbra is fájdalmat érzek, ha mozgok, de remélem, hamarosan újra nyeregbe szállhatok" - mondta a 42 éves bringás, akinek kilyukadt a tüdeje, és négy bordája eltört.
A Lampre versenyzője biztosan kihagyja a Giro d'Italiát, ugyanakkor abban bízik, hogy a Tour de France-on és a Vueltán már rajthoz állhat. Horner tavalyi, spanyolországi diadalával minden idők legidősebb kerékpárosa lett, aki meg tudott nyerni egy háromhetes körversenyt.
Telt ház, mintegy 4500 néző előtt tartják hétfőn a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna nyitóünnepségét és az első hivatalos mérkőzést, a Puskás Suzuki Kupa döntőjét – derült ki a csütörtöki stadionbejáráson.
Szöllősi György, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a közel 4000 fős befogadóképességű arénában a nyitómérkőzésre több száz állóhelyet is biztosítanak.
A meghívott vendégek között lesz Puskás Ferencné, a horvát Davor Suker, az 1998-as franciaországi világbajnokság gólkirálya, Lothar Matthäus világbajnok német futballista, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a kétszeres BL-győztes portugál Paulo Sousa, volt magyar válogatott labdarúgók, az Aranycsapat még élő legendás játékosai, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése, valamint az NBI-es és NBII-es klubok képviselői, tulajdonosai. A megnyitóbeszédeket várhatóan Schmitt Pál, a NOB tagja, volt köztársasági elnök és Angel Maria Villar, a spanyol labdarúgó szövetség elnöke mondja.
Az ukrajnai válság eszkalálódásával egyre valószínűtlenebb, hogy Lviv kapja meg a 2022-es téli olimpia rendezési jogát, de a szervezőbizottság egyelőre nem lép vissza a kandidálástól. "A jelenlegi körülmények ellenére legalább az elnökválasztásig fenntartjuk ötkarikás álmainkat" - jelentette ki Szergej Goncsarov, a szervezőbizottság elnöke, aki hozzátette, a kialakult helyzetre való tekintettel minimálisra csökkentették tevékenységüket, továbbá felfüggesztették hirdetéseiket és médiamegjelenéseiket.
Goncsarov elmondta, a május 25-i elnökválasztás után a szervezőbizottság leül az ország új vezetőjével tárgyalni, hogy érdemes-e életben tartani a pályázatot, mert csak akkor van értelme versenyben maradni, ha egyrészt van esély a sikerre, másrészt az ország valóban képes lenne az elvárásoknak megfelelően megrendezni a játékokat. "Továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy a játékok nagy gazdasági és politikai hatással lennének Ukrajnára. Segíthetné az európai integrációnkat, amely most nagyon fontos lenne" - mondta Goncsarov.
A magyar válogatott jobbátlövője, Soós Viktória nyártól ismét a Fradiban kézilabdázik. A Győrrel tavaly Bajnokok Ligáját, magyar bajnokságot és Magyar Kupát nyert játékos kétéves szerződést kötött a Ferencvárossal. Soós korábban 2006-2008 között játszott már a Fradiban. "Szívesen játszom olyan klubban, ahol tudom, hogy nagy dolgokra képesek és jó eredményeket érnek el. Márpedig a jelenlegi Fradi is ilyen. Nagyon bízom benne, hogy jövőre ez a csapat, amely már számtalanszor megmutatta, hogy mennyi erénye van, még tovább fejlődik. Szeretnék ennek én is részese lenni" - nyilatkozta a Fradi.hu-nak.
A 17-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federer mindössze 57 perc alatt bejutott a negyeddöntőbe a 2,89 millió euró (887 millió forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztornán. A svájci klasszis a cseh Lukas Rosol ellen diadalmaskodott két sima szettben és készülhet a francia Jo-Wilfried Tsonga elleni összecsapásra.
Monte-Carlo, 2014. április 17., csütörtök (MTI/Reuters) - A világelső Rafael Nadal az olasz Andreas Seppit verte meg 1:13 óra alatt. Az Australian Open-győztes svájci Stanislas Wawrinka játék nélkül lépett tovább, mivel a spanyol Nicolas Almagro lábfájdalmai miatt nem tudott kiállni ellene.
Eredmények, nyolcaddöntő:
Federer (svájci, 4.) - Rosol (cseh) 6:4, 6:1
Ferrer (spanyol, 6.) - Dimitrov (bolgár, 12.) 6:4, 6:2
Nadal (spanyol, 1.) - Seppi (olasz) 6:1, 6:3
Wawrinka (svájci, 3.) - Almagro (spanyol, 15.) játék nélkül
Raonic (kanadai, 8.) - Robredo (spanyol, 11.) 6:4, 6:3
Tsonga (francia, 9.) - Fognini (olasz, 10.) 5:7, 6:3, 6:0
Az európai futballkluboknál az elmúlt három évben átlagosan 2,7 edző fordult meg, a magyar bajnokság e tekintetben a középmezőnybe tartozik - többek között ez derül ki az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) legutóbbi tanulmányából. Az UEFA 2011 és 2013 között 43 ország 700 különböző klubját vizsgálta. A legrosszabbra a Görögországban dolgozó szakemberek számíthatnak, ahol átlagosan négy hónapot töltött el egy csapatnál egy tréner. Az UEFA oldalán látható grafikon szerint a magyar bajnokság az átlaghoz tartozik az edzőváltások tekintetében. A topbajnokságok közül Angliában a legjobb dolgozni, a szigetországban ugyanis kétévente váltanak vezetőedzőt a klubok, míg a spanyol élvonalban 11 hónap az átlag munkaidő. A környezet az északi országokban a legnyugodtabb, itt ugyanis csak elvétve állítják fel a szakembereket a helyükről.
Gareth Bale ezt a videót töltötte fel az Instagramra a Real Barca elleni Király-kupa-döntője után.
A Fradi.hu új fotókat közölt az új, épülő focistadionról.
Az UEFA az edzőmenesztések gyakoriságán kívül az edzők átlagéletkoráról is összesítést végzett. E szerint a kontinensen átlagosan 47 éves szakemberek dolgoznak. Magyarországon ez a szám 49, ráadásul a 74 éves Garami József (MTK) személyében az NB I-ben dolgozik a legidősebb klubedző a kontinensen.
Oleg Blohint eddigi segítője, Szerhij Rebrov váltja a Dinamo KIjev kispadján. A korábbi 75-szörös válogatott csatárral az idény végéig kötött szerződést az egyesület.
Ma először nézhetett körül a média az elkészült felcsúti Pancho Arénában. Képgaléria, helyszíni riport és videó a kétezres település új csodastadionjáról.
A címvédő Novak Djokovic lehengerlő játékkal, mindössze 47 percet a pályán töltve jutott be a negyeddöntőbe csütörtökön a 2,89 millió euró (887 millió forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztornán. A korábbi világelső szerb klasszis azt a spanyol Pablo Carreno Bustát győzte le, akit versenyeket szervező ATP az elmúlt évben a legtöbbet fejlődött játékosnak választott.
Eredmények, nyolcaddöntő:
Djokovic (szerb, 2.) - Carreno Busta (spanyol) 6:0, 6:1
Dave Tippett, az NHL-ben szereplő Phoenix Coyotes vezetőedzője lesz a kanadai válogatott szövetségi kapitánya a májusi világbajnokságon. A Minszkben sorra kerülő viadalon Paul Maurice (Winnipeg Jets) és Peter DeBoer (New Jersey Devils) segíti majd a tréner munkáját. Tippett játékosként két olimpián szerepelt a kanadai csapattal, 1984-ben kapitányként ezüstérmet szerzett.
A Diósgyőr-Ferencváros elődöntős párharc győztese rendezheti a labdarúgó Ligakupa döntőjét. A Debrecen lemondott a lehetséges rendezésről, így a versenybizottság a Videoton, illetve a Diósgyőr-Ferencváros párharc között sorsolt, és végül utóbbi lett a befutó. A sorozat döntőjét május 13-án rendezik. A Magyar Kupa fináléjára május 25-én kerül sor, a helyszín a Puskás Ferenc Stadion lesz.
Az Európai Kézilabda Szövetség két mérkőzésre eltiltotta Szöllősi Szabolcsot, a Csurgó válogatott játékosát. A beállóst azért büntették meg, mert március 16-án, a svéd Lugi otthonában 28-26-ra elveszített EHF-kupa-mérkőzésen nyakon ütötte a hazaiak egyik játékosát. A Csurgó az EHF-kupa főtábláján csoportjában a harmadik helyen végzett, így nem jutott a negyeddöntőbe.
A döntő szettben gyakorlatilag végig hátfájdalmakkal küszködő cseh Tomas Berdych kikapott a spanyol Guillermo Garcia-Lopeztől a 2,89 millió euró (887 millió forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.
Eredmény:
Garcia-Lopez (spanyol) - Berdych (cseh, 5.) 4:6, 6:3, 6:1
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke erősen kérdésesnek tartja a zárt kapus büntetéseket, amelyeket a szurkolók rendbontásai miatt szabnak ki a futballcsapatokra. A sportvezető a FIFA hetilapjában fejtette ki álláspontját, azt mondta, ez a szankció túlzott, és kollektív felelősséget feltételez. "Azokat a drukkereket is sújtják, akik nem felelősek a rendbontásért, ezért úgy gondolom, a zárt kapus büntetéssel túllőnek a célon" - jelentette ki Blatter.
Szerinte egy labdarúgó-mérkőzés nézők nélkül olyan, mint egy koncert hang nélkül, egy karnevál jelmezek nélkül vagy egy városnéző túra a metróval. A FIFA elnöke ugyanakkor eltökélt a tekintetben, hogy a szurkolói rendbontásokra következetesen, súlyos szankciókkal reagáljanak. Blatter utalt arra a büntetési lehetőségeket tartalmazó dokumentumra, amelyet a legutóbbi FIFA-kongresszuson fogadtak el. Eszerint a drukkerek randalírozása esetén az érintett csapatot előbb figyelmeztetéssel vagy pénzbüntetéssel, újabb rendbontás esetén pedig pontlevonással vagy a versenysorozatból való kizárással sújtanák.
A magyar jégkorong-válogatott győzelmével bebiztosította feljutását a második vonalba a székesfehérvári U18-as divízió I/B világbajnokságon. Glen Williamson szövetségi edző csapata negyedik találkozóján a japánokat győzte le, így a szombati, ukránok elleni összecsapás eredményétől függetlenül megnyerte a tornát.
Eredmény, 4. forduló:
Magyarország - Japán 8-4 (2-2, 3-0, 3-2)
A magyarok vasárnap 6-1-re győztek a szlovénok, hétfőn 6-2-re az osztrákok, szerdán pedig 11-0-ra a lengyelek ellen. Így már biztosan feljutnak a divízió I/A osztályba, míg az utolsó kiesik a divízió II/A-ba.
(A részletekről itt olvashat.)
A Marca.com egy eddig még nem látott szemszögből is megmutatja Gareth Bale Barca elleni szólógólját.
Az eredeti felvételen így néz ki a gól:
A válogatott kapust az okokról kérdeztük. Íme, a válaszok.
(Ezzel vége a mai sportos hírzuhatagnak.)