Szerdán azzal ért véget a tárgyalás, hogy Gerrie Nel ügyész egy sokkoló képet mutatott, amelyen az látható, hogyan roncsolódott szét Reeva Steenkamp feje a lövéstől. Pistorius nem akarta megnézni a képet, viszont rosszul lett, ezért berekesztették a tárgyalást.
Az áldozat édesanyja, June Steenkamp interjút adott a Mirrornak, és azt mondta, a tárgyalás során folyamatosan Pistoriust figyeli, a testbeszédét, a viselkedését, és próbál rájönni, hogy a sportoló csak megjátssza-e a rosszullétet és a sírást. "Nem érdekel, mi lesz Oscarral, csak azt akarom, hogy feleljen azért, amit tett. Nem akarom őt megbüntetni, a lányomat szeretném visszakapni, de ez már nem fog megtörténni" - mondta June Steenkamp.
Az áldozat apja, Barry Steenkamp annyit mondott, nem bosszút akar, hanem az igazságot. Barry Steenkamp korábban agyvérzést kapott, így sokáig kérdéses volt, hogy elutazik-e a tárgyalásra, de úgy érezte, ott a hely a felesége mellett.
Ma folytatódik Pistorius kikérdezése, és várhatóan újra nehéz percek várnak rá, mert Nel ügyészt Dél-Afrikában csak Pitbullnak hívják a stílusa miatt.
Nel ügyész a WhatsApp üzeneteket elemzi, előhozta azokat az eseteket, amikor Pistoriusék vitatkoztak, és azt mondta, ezek a férfi miatt voltak. A sportoló elismerte, hogy voltak viták, de azt mondta, ezekből sosem lett komoly konfliktus, és a kapcsolatuk fokozatosan vált egyre szorosabbá.
Nel azt mondja, megnézték az összes üzenetet, és mindössze kétszer szerepelt benne a szeretlek, és ezt Reeva Steenkamp küldte az édesanyjának. "Nem volt lehetőségem arra, hogy elmondjam Reevának, hogy szeretem őt" - magyarázkodik Pistorius.
Pistorius újfent elnézést kért az áldozat családjától, és azt mondta, átérzi azt az ürességet, amit most érezhetnek. Nel megkérdezte tőle, jobban érzi-e ettől magát, a válasz az volt: "Nem hiszem, hogy jobban tudnám érezni magam. De már nagyon régóta bocsánatot akartam kérni".
Nel azt mondta, Pistorius sosem helyezi magát Reeva családjának a helyébe, mindig csak magára gondol, a bocsánatkérésnél is. Az ügyész megkérdezte, miért nem személyesen, a bíróság nyilvánosságát mellőzve kért bocsánatot, amire Pistorius azt felelte, az ügyvédje felvette a kapcsolatot a Steenkamp családdal, de ők nem álltak készen erre.
Nel felolvasta Pistorius bocsánatkérését, és kiemelte, a szövegben nem szerepelt az a mondat, hogy bocsánatot kérek, amiért megöltem Reevát. Pistorius sírva azt mondta, sajnálja, hogy kioltotta a lányuk életét.
Az ügyész visszatért az üzenetekhez, és az egyik vitájukhoz, ami után Steenkamp azt írta Pistoriusnak, hogy folyton piszkálja őt. Pistorius nem emlékezett, hogy ezt mi miatt írhatta neki a barátnője, és azt mondta, nem piszkálta őt. "Akkor azt mondja, Reeva hazudott?" - szorongatta őt az ügyész.
Pistorius elismerte, hogy féltékeny volt a barátnőjére, mert azt hitte, flörtölt valakivel egy ismerőse, Darren Fresco eljegyzési partiján. Azt mondta, nem tudta, hogy Steenkamp maradni akart még, ő viszont az edzése miatt akart távozni. A partin nyilvánosan vitatkoztak, és Pistorius azt mondta, ideges lett, amikor Reeva viccesen megcsiklandozta a nyakát.
Nel: "Mások is látták, hogy elhajtotta Reevát?"
Pistorius: "Igen, így történt."
Nel: "Lerázta őt, és elment. Nem volt fontos önnek, hogy tisztázza a konfliktust?"
Pistorius: "De, tisztáztuk a dolgot, nem volt olyan nagy horderejű ez az eset."
Pistorius elmondta, hogy Reeva egy barátjával maradt ott a partin, de belátja, jobb lett volna, ha ő is ott marad.
Nel azt kérdezte Pistoriustól, miért írhatta a nő, hogy megijedt tőle. A sportoló azt válaszolta, hogy csalódott lehetett a helyzet miatt, és ezért kicsit eltúlozta a dolgokat. Azt is hozzátette, sosem üvöltözött Reevával.
Megint előkerült Pistorius exe, Samantha Taylor, aki azt állította, a férfi többször is üvöltözött vele, de Pistorius azt válaszolta, nem igaz, hogy kiabált volna a nővel. Pistorius azt mondta, olvasta Taylor vallomását, amiben sok valótlanság volt. Nel kérdése: Akkor miért nem kért javítást?
Nel azt sugallja, Pistoriusnak már nem volt elég fontos, hogy tegyen a kapcsolatukért, miután összejöttek. Megemlíti, hogy Reeva azt írta a férfinak, hogy el akarja mondani neki, hogy szereti, mire Pistorius azt válaszolta, mondja meg, mikor hívhatja őt fel. Ezzel kapcsolatban úgy magyarázkodott, nem akart egy SMS-üzenetben szerelmet vallani.
Steenkamp egy üzenetben azt írta: Úgy gondolod, már megszereztél engem, úgyhogy miért erőlködj tovább. Nel megkérdezte Pistoriust, miért írta ezt a nő, mire azt válaszolta, valószínűleg így érzett akkor.
Nel előhozza, hogy Pistoriust zavarta a nő akcentusa. A sportoló szerint Reeva egy szerep miatt próbálgatott egy akcentust, és ez zavarta őt. Nel azt is megemlíti, Pistorius megszabott dolgokat a barátnőjének, például megtiltotta neki, hogy rágózzon. Pistorius szerint ezt a nő érdekében mondta, mert nem mutatott jól a tévében, ha rágózott egy interjú közben.
Nel szerint Steenkampnak úgy tűnhetett, hogy a férfi meg akarja alázni őt azzal, hogy megtiltotta neki, hogy rágózzon, hogy elhajtotta őt a bulin, és azzal, hogy zavarta a kiejtése.
Pistorius azt mondta, elhiszi, hogy ez zavarhatta a nőt, de nem akarta őt megalázni, csak segíteni próbált.
Az ügyész felolvassa Pistorius üzenetét, amelyet a korábban már említett parti után küldött a nőnek. Ennek az elején még bocsánatot kér a futó, majd azt írja, csalódottá tette, hogy barátnője mással beszélgetett, és kihagyta őt a társalgásból. Az ügyész szerint ez olyan, mintha Pistorius a nőt hibáztatná.
Pistorius: Úgy érzem, be kellett volna mutatnia a beszélgetőpartnerének.
Nel: Ezzel a mondattal azt bizonyítja, hogy őt hibáztatja.
Pistorius: Ismerte azt a férfit, ez pedig zavart engem.
Nel szerint az üzenet eleje és vége bocsánatkérés, a többi részen viszont Pistorius a barátnőjét hibáztatja.
Előkerül egy másik vitás eset, amikor Reeva azért neheztelt Pistoriusra, mert nem figyel rá a partin, ahol voltak. A futó el akart menni, de Reeva még beszélgetett ismerősökkel, és végül a tervezettnél 45 perccel később indultak el. Később a parkolóban vitatkoztak, amit Pistorius egyik ismerőse is látott. A sportolót az zavarta, hogy a nő eltűnt, nem találta őt a partin, csak akkor, amikor kijött telefonálni.
"Bánj vele rosszul, kérj tőle bocsánatot, mosolyogj" - Nel szerint Pistorius így viselkedett a barátnőjével. Pistorius erre úgy válaszolt, voltak időszakok, amikor ő is azt érezte, hogy a nő nem bánik vele jól. De elismerte, nem kellett volna csúnyán beszélnie vele a vitában.
Az ügyész előhozta azt az esetet, amikor egy étteremben Pistorius elsütött egy pisztolyt. Az ügyészt az érdekli, Pistorius miért mondta, hogy nem volt hibás a lövésért. A sportoló azt mondta, nem sütötte el a fegyvert, hozzá sem ért a ravaszhoz.
Az ügyész azt kérdezte, ki lőtt, ha nem Pistorius volt. A válasz: Akkor sült el a fegyver, amikor le akarta zárni a fegyvert. Nel válasza: Ön semmiért nem vállalja a felelősséget.
Nel azt kérdezte, minek nézegette a pisztolyt az étteremben Pistorius, mire azt válaszolta, hogy fegyvert akart venni, és azért vizsgálta. "Egy olyan engedélyt akartam kiváltani, amivel akár 30 fegyvert is tarthatok. Olyan családban nőttem fel, amelyben az apámnak és az anyámnak is volt fegyvere" - vallotta Pistorius.
Az ügyész szerint a bíróságon már meghallgatott fegyverszakértő szerint azzal a fajta fegyverrel, amely az étteremben elsült, nem lehet a ravasz meghúzása nélkül lőni. Pistorius szerint az ügyvédje, Roux hibázhatott, amikor a fegyverszakértőt nem kérdezte meg arról, hogyan lehet lőni ezzel a fegyverrel. Nel azt mondta, ismeri Roux-t, aki nem követne el ilyen hibát.
Nel: Ki húzta meg a ravaszt?
Pistorius: Nem tudom.
Nel: Az ön kezében volt a fegyver. Senki más nem ért hozzá.
Pistorius: Ez igaz, de nem tudom, ki húzta meg a ravaszt. Nem mondhatom, hogy az ujjam a ravaszon volt, ha egyszer nem volt rajta.
Nel: De akkor ki lőtt?
Pistorius azt mondta, nem az zavarta, hogy magától elsült a fegyver, hanem az incidens, hogy részese volt egy éttermi lövöldözésnek. "Azt nem mondom, hogy az ujjam a ravaszon volt. Csak azt mondhatom, talán rajta volt" - magyarázkodik Pistorius.
Pistorius azt elismerte, abban hibázott, hogy nem nézte meg, hogy benne van-e a tár a fegyverben. Azt is hozzátette, hogy nem akarta kiélesíteni a fegyvert, véletlenül tette.
Nel abbahagyja Pistorius szorongatását, és teaszünetet kér. A bíró megadja.
Folytatódik a tárgyalás, a téma még mindig az az eset, amikor egy étteremben elsült egy fegyver Pistorius kezében.
Pistorius azt kérte a barátnőjétől, ne mondja el senkinek az esetet, mert akkor felkapja a média, és olyan dolgokat írnak majd le, amelyek nem úgy történtek
Ügyész: Azt sem akarta, hogy az igazság szerepeljen a médiában.
Pistorius: Ez igaz.
Ügyész: Akkor ez egy jó példa arra, hogy nem vállal felelősséget azért, amit tett. Hazudik, azt a pisztolyt ön sütötte el.
Nel ügyész visszatért a korábban már említett, vitával záruló eljegyzési partihoz. Pistorius úgy emlékezett, szombati napra esett, de Nel szerint vasárnap volt. Pistorius válasza: "Nem emlékszem pontosan, ez éppen egy olyan időszakra esett, amikor minden nap edzettem".
Az ügyész a pár korábbi vitáriról érdeklődik, és Pistorius azt mondta, sosem förmedt rá a barátnőjére. Azt mondta, lehet, hogy volt olyan, hogy frusztráltnak érezte magát, de soha nem vesztette el a fejét, és nem üvöltözött vele. Azt is mondta, hogy szerinte Reeva nem ijedt meg tőle, mire Nel azt válaszolta, hogy a telefonos üzenetek nem erről árulkodnak.
Nel arról kérdezte Pistoriust, hogy széfben tartotta-e a lőszereit. Pistorius erre igennel válaszolt, és hozzátette, másnak is volt hozzáférése a széfhez. A széfben voltak az apja lőszerei is, de apja erről nem tett jelentést. Nel megkérdezte, legális-e, hogy engedély nélkül tartotta Pistorius a széfben apja lőszereit. Pistorius azt mondta, ő nem tudta, hogy ez legális-e, vagy sem, és ügyvédje, Roux sem tett erről említést. "Ez a harmadik eset, hogy a jogi csapatát hibáztatja" - mondta erre Nel.
Az ügyész szerint a fegyverekhez értő, és régóta fegyvert tartó Pistoriusnak tudnia kellett volna, hogy ez illegális. Nel úgy tudta, Pistorius az ágya melletti asztalon is tartott egy tárat, ami szintén illegálisnak számít, és gondatlanságnak. A sportoló azt mondta, amikor nem volt otthon, akkor a széfbe tette a tárat. Majd gyorsan hozzátette, lehet, hogy volt olyan eset, amikor elfelejtette.
Az ügyész próbálja sarokba szorítani Pistoriust, aki szerinte már másodszor nem ismeri el a bűnösségét, először az éttermi lövéssel kapcsolatban, majd most az illegálisan tartott lőszer miatt.
Az ügyész most a másik lövöldözésről kérdezi Pistoriust. A futó azt mondta, mindenhova magával vitte a fegyverét, még akkor is, ha a barátaival ment el kirándulni. Amikor egy hajóra szálltak, Pistorius akkor is vitte a pisztolyt, és becsavarta egy törülközőbe. Nel szerint ez hanyagság, de Pistorius nem értett vele egyet.
"Ez a legfurcsább napja eddig a tárgyalásnak. Úgy tűnik, ön nem tett semmi rosszat. Vagy legalábbis képtelen elismerni, ha valamit helytelenül csinált" - mondta az ügyész. Pistorius annyit válaszolt, lehet, hogy ez esetben gondatlan volt.
Előkerült az az eset, amikor a rendőrök megállították Pistorius barátját, ő pedig a pisztolyát az ülésen hagyta, mielőtt kiszállt. A rendőr elvette a pisztolyt, kivette belőle a tárat, amelyből az egyik töltény kiesett. Pistorius azt mondta, a rendőr agresszíven viselkedett vele, ami felbosszantotta őt.
Nel szerint Pistorius barátja, Darren Fresco és korábbi barátnője, Samantha Taylor is elmesélte, hogy Pistorius kilőtt a kocsiból. A sportoló szerint ez csak kitaláció.
Amikor Pistorius azt mondta, nem tudja, hogy Fresco és Taylor mikor kommunikáltak egymással, Nel gúnyosan felnevetett, mire a bírőnő figyelmeztette, hogy a tárgyalás nem a szórakozásról szól. Nel bocsánatot kért.
Az ügyész gyorsan válogatja a témákat, most a barátnője halálát okozó lövésekről faggatja Pistoriust. A futó elmondta, hogy gyors egymásutánban leadott négy lövést, de akkor nem tudta, hogy pontosan mennyit lőtt, csak utólag mondták el neki, hogy négy volt. "Meg voltam ijedve" - ezzel magyarázta, hogy nem figyelte, mennyit lőtt.
Nel: Szándékosan lőtt?
Pistorius: Nem akartam meghúzni a ravaszt.
Nel: Nem akarta lelőni a fürdőszobában lévő betörőt?
Pistorius: Zajokat hallottam, ezért lőttem.
Nel: Ha megvárta volna, hogy kinyílik az ajtó, akkor nem lőtt volna?
Pistorius: Lehetséges.
Nel: Azt tudjuk, hogy Reeva nem jelentett fenyegetést. Akkor miért lőtt?
Pistorius: Mert azt hittem, hogy egy betörő van a vécében, és veszélyben éreztem magam. Nem akartam lőni. Baleset volt.
Az összezavarodott Pistorius sírni kezdett, majd a bíró ebédszünetet rendelt el. Nemsokára folytatjuk.
Nel most arról kérdezi Pistoriust, mi történt a gyilkosság előtti este. Pistorius azt felelte, 6 óra körül ért haza, beszélt a barátnőjével, majd vacsoráztak. Csirkét és zöldséget ettek, ezen kívül mást nem fogyasztottak aznap este.
"Ez hét órával a gyilkosság előtt volt?" - hangzott az ügyész kérdése. "Nyolc órával" - válaszolta Pistorius.
Nel azt kérdezte Pistoriustól, lehetséges-e, hogy barátnője nélküle evett még valamit? Pistorius szerint nem. A dolognak azért van jelentősége, mert a bíróságon megszólaló patológus szerint a gyomorban talált ételmaradékok alapján Steenkamp két órával a halála előtt evett.
Pistorius elmesélte, hogy az unokatestvérével telefonált, addig Reeva a szőnyegen jógázott. Aztán fogat mostak mindketten, majd az ágyba feküdtek. A tévé be volt kapcsolva, Pistorius két ventillátort is bekapcsolt, majd lecsatolta a műlábait. Beszélgettek, a nő képeket mutatott neki házakról a telefonján, majd Pistorius azt mondta neki, csukja be az erkélyajtót, mielőtt elalszik. Pistorius hason fekve aludt el, majd egyszer váratlanul felkelt, Reeva ekkor még ébren volt.
Pistorius felkelt, elvitte a ventillátorokat, majd becsukta az erkélyajtót, és behúzta a sötétítőfüggönyt. Reeva megkérdezte tőle: nem tudsz aludni, baba? Erre ő azt válaszolta, hogy nem tudok. Ennél többet nem beszéltek. A szobában sötét volt, csak az erkélyen égett a lámpa.
Pistorius azt mondta, nem tudja, hogy a nő mikor ment ki a szobából, mert a sötétben nem látta őt, mivel háttal feküdtek egymásnak. Pistorius nem látott semmit a szobában, a nő farmerját akkor látta a padlón, amikor elhozta a ventillátorokat, mert az erkélyről beszűrődött némi fény.
Nel egy képet mutat a szobáról, amelyen az látszik, hogy a paplan a földön van. Pistorius azt mondja, nem tudja mikor és miért került a paplan a földre.
Az ügyész azt mondja, a helyszínelők közül a fotós, Van Staden találta meg a paplant a földön. Pistorius megint azt felelte, nem tudja, hogyan került oda. Nel azt mondta Pistoriusnak, hogy Reeva biztosan nem a jobb oldalon szállt ki az ágyból, mert akkor Pistoriusnak látnia kellett volna őt.
Nel azt mondja, Pistorius veszekedett barátnőjével, ezért szaladt el előle sírva Reeve Steenkamp. Roux ügyvéd közbeszól, hogy erre semmiféle bizonyíték nincs, mire az ügyész azzal vág vissza, hogy a fültanúk szerint igenis volt.
"Sajnos szemtanút nem tudunk meghallgatni, mert az egyetlen szemtanú halott - mondta Nel.
Újra a helyszínen készült képeket nézegetik, Pistorius ragaszkodik hozzá, hogy bizonyos dolgokat elmozdítottak a helyükről. Az atléta szerint a paplant és a ventillátort is a helyszínelés során mozdították el.
Pistorius szerint nem is lehetett úgy a szoba, ahogy a képen van, mert akkor nem tudott volna kimenni a teraszra.
"Az ön verziója a történtekre annyira valószínűtlen, hogy élő ember nem gondolhatja komolyan, hogy igazat mond - mondja az ügyész Pistoriusnak. A BBC szakértője eközben azt tweetelte, hogy a sok apró ellentmondás egyre kellemetlenebb nagy képet fest Pistorius ügyéről.
Ilyen hangulatban lett vége a mai napnak, holnap reggel innen folytatják.
Pistorius szerint nem égett a villany a gyilkosság idején, és arra sem emlékszik, mikor kapcsolta fel. Az ügyész egyből rákérdez, miért nem kapcsolta fel, mire az atléta azt válaszolja, talán elég fény volt a villany nélkül is.