Ezt pénteken Balatonföldváron az idény vízi mentéssel, időjárási előrejelzéssel, rádiós segélyhívással kapcsolatos újdonságait beharangozó sajtótájékoztatón közölték.
Muhoray Árpád dandártábornok, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes vezetője elmondta: Magyarország azért tért át a viharjelző készülékek sűrűbb villanásaival járó rendszerre, mert az Európai Unió valamennyi országában ezt használják.
A tábornok a balatoni viharjelző rendszerről szólva elmondta: három éve az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság működteti s a rendszert a rádiós segélyhívó egyesülettel együttműködve tartják fenn.
Tavaly első fokozatban 2100, második fokozatban 1000 órát működtek a viharjelző berendezések, s a korábbiaknál kevesebb volt a vakriasztás, és rövidebb ideig tartott egy-egy veszélyre figyelmeztető viharjelzés.
A tó partján lévő fürdőkben, szállodákban, kikötőkben az új viharjelző rendszerről tájékoztató táblákat helyeznek el, kiadványt jelentettek meg a változásról, s számos balatoni fürdő segélyhívó rádiókészüléket kap, hogy bármikor elérhetők legyenek a zánkai székhelyű vízi mentők.
A dandártábornok szólt arról is, hogy miután az elmúlt évben a Kis-Balatonnál 600 hektár nádas égett le fölbecsülhetetlen károkat okozva a természetvédelmi területen, a további nádégések megakadályozására elengedhetetlen az érdekelt szervek szorosabb együttműködése.
2002-ben a Balatonba 18-an fulladtak bele - tájékoztatott Pausz Ferenc alezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője. A Balaton tavalyi áldozataiból 5 gyermek, 6 pedig külföldi volt, s meglepő módon 16-an napos időben, kijelölt fürdőhelyen vagy annak közelében, a parttól legföljebb 500 méterre fulladtak vízbe.
Elmondta, az elmúlt esztendőben a magyar tengernél kijelölt 184 fürdőhely közül 111-nél mentőst alkalmaztak, a vízi rendőrök pedig 2002-ben 255 embert mentettek ki élve a tóból.
Mersich Iván, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke szólt arról, hogy az időjárási előrejelzés pontossága 1 százalékos javulásához a szervezet jelenlegi költségvetésének a kétszeresére lenne szükség.
Különösen halaszthatatlan fejlesztésként említette a Balatonhoz legközelebb eső s elavult farkasfai radar kicserélését, amelyhez 400 millió forintra lenne szükség.
Elhangzott: a balatoni fürdők közül az idén 90 kap segélyhívó rádiót.