A győztes csapat tagjai a kétnapos verseny során összesen 54 kilogramm halat fogtak. Az Alcsi-szigeti Holt-Tisza 2. számú versenypályáján tizenkét együttes versengett a kupáért.
A csapatok nyolctagúak, öt férfi, egy női, egy ifjúsági vagy gyermek- és egy tartalék versenyzőből álltak.
Nagy Gyula, a Közép-Tisza-vidéki Horgászegyesületek Szövetsége ügyvezető elnökének tájékoztatása szerint a horgászok a kétszer háromórás fordulókon naponta 17 kilogramm száraz etetőanyagot és 2,5 kiló élő csalit, csontkukacot, szúnyoglárvát használhattak fel.
A kétnapos versengés alatt a 96 sporthorgász 506 kg halat fogott. Az átlagos egyedsúly nem érte el az 5 dekagrammot, ez több mint 10 ezer darab kopoltyúst jelent. Főként nagy bajuszú, mini-törpeharcsa akadt a horogra.
Második helyen a Tolna megyei Horgász Szövetség, harmadikon pedig a Budapesti Horgász Szövetség csapata végzett.
A MOHOSZ ügyvezető elnöke, Szalay Ferenc elmondta: a tervek szerint jövőre Magyarország rendezheti meg az I. Közép-Európa horgász-kupát, a verseny helyszíne pedig nagy valószínűséggel Szolnok lesz.