Hozzátette: ezzel visszaállhat lassan a szabályozási tartományba a tó szintje.
Őri István kiemelte: a legújabb vizsgálati eredmény szerint a megfelelően duzzadó víz kiváló minőséggel párosul, ezért 19 strandra tűzhették ki a magas színvonalat jelző Kék Hullám zászlót.
"Ez a minősítés át fog nőni az Európai Unió minősítési rendszerébe, hiszen az EU Tanácsa június végén elfogadta a természetes fürdővizekre vonatkozó direktíva módosítását. Megjelentek az édesvizekre vonatkozó bakteriológiai határértékek, amelyek betartásával a Balatonnál várhatóan nem lesz gond" - jelentette ki az államtitkár.
Elmondta: a kormány által létrehozott tárcaközi bizottság a szerdai kormányülésen beszámolt a Balaton és térsége cselekvési program végrehajtásáról, amelynek egyik elemeként foglalkoztak a vízelvezetés kérdésével, amely bármikor szükségessé válhat.
A Sió-csatorna medrét ennek megfelelő állapotba kell hozni, ezt a munkát az idén elkezdik - közölte Őri István.
Schubert József, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese utalt egy tanulmányra, amelyben azt vizsgálták, kialakítható-e a Nagy-Berekben olyan vésztározó tér, amely alkalmas a Balaton árvízi terhelésének csökkentésére.
A szakértők megállapították, a Nagy-Berek esetleges elárasztása aránytalanul sokba kerülne és csupán kis mennyiséget lehetne elhelyezni a területen, így továbbra is a Siót kell egyedüli megoldásként figyelembe venni.
Kumánovics György, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettese arról számolt be, hogy a tó északi partján három településen már felszámolták az illegális stégeket, s a továbbiakban is szigorral lépnek fel a szabálytalankodókkal szemben.
Az igazgatóhelyettes közölte: összesen 471 engedély nélkül épített stéget tártak fel, ebből 33-at távolítottak el a tulajdonosok előzetes felszólítását követően. A három településen 15 millió forintba került a munka.