Amerikában a sportélet minimum háromhónapos leállására készülnek
![Los Angeles Lakers v Boston Celtics GettyImageRank2 SPORT nba BASKETBALL](https://cdn.origo.hu/2023/12/IeL0kuIDBhy-2igSDX1Yg3AZ2dDIlmM42JK31nmDFz0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzZWEyZjg5YWVlYTRkNzZiZWZjY2EwODRmOGU4NTc0.webp)
Adrian Wojnarowski, az NBA legmegbízhatóbb forrása és az ESPN újságírója szerint a klubok vezetői arra készülnek, hogy legjobb esetben is csak nyáron folytatódhat a bajnokság, azt viszont még nem döntötték el, miként, azaz lejátsszák-e az alapszakasz hátralévő meccseit, vagy egyből a rájátszással kezdenek. Wojnarowski úgy tudja, a szervezet elkezdett érdeklődni a sportcsarnokok üzemeltetőinél az esetleges augusztusi dátumokkal kapcsolatban, az pedig szinte biztos, hogy a mérkőzéseket zárt kapuk előtt rendeznék meg.
A baseball liga (MLB) a tervek szerint március 26-án rajtolt volna, de természetesen ezt is felfüggesztették határozatlan időre. A teljes bizonytalanság mellett az sem könnyíti meg a bajnokság rajtját és a tervezést, hogy a New York Yankees kötelékébe tartozó egyik játékos pozitív koronavírustesztet produkált, amivel ő lett az első megfertőzött baseballozó. Természetesen azonnal elkülönítették társaitól.
Időzítés szempontjából az NFL van a legkönnyebb helyzetben, ahol csak szeptemberben kezdődik a bajnokság. A vezetők szerint továbbra is ennek betartása a cél, de az addigi, több ember részvételével zajló események (újoncbörze, edzőtáborok, előszezon) lebonyolításán szinte biztosan változtatnak majd.
Az NHL-ben sem döntöttek még a szezon törlése mellett, ellenben szinte az összes együttes csatlakozott ahhoz a mozgalomhoz, amelyben a csarnok dolgozóit a szünet alatt is fizetik. Rosszabb hír, hogy a Vancouver Canucks egyik stábtagjánál kimutattát a koronavírust.