Luka Doncic ügynökének egy hárommillió dolláros tartozást kellett rendeznie
![Boston Celtics v New York Knicks - Game Four BASKETBALL NBA GettyImageRank2](https://cdn.origo.hu/2023/12/uzloGaX5xF2L6ifQXlMG1GGXyl2xZGv2jOGo3lad27c/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YwMWYwMGU3MTVjZDQ4M2E5YjIxN2Q2M2RiNjQ4YjZj.webp)
A New York Times cikke szerint Anthony Carter 13 évet töltött az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), amelyben kiegészítő embernek számított, karrierje során 623 mérkőzésen lépett pályára, 4,8 pontos átlaga volt 2,1 lepattanóval és 3,8 gólpasszal. Pályafutása legemlékezetesebb mérkőzését a Miami Heat színeiben játszotta a 2003-as Keleti főcsoport-elődöntő harmadik találkozóján, amikor a New York Knicks elleni összecsapást a dudaszó pillanatában szerzett kosarával ő döntötte el.
Carternek volt egy opció a szerződésében, amelyet ha a 2002/03-as idény végén érvényesít, akkor a következő szezonban 4,1 milliós fizetésért maradhatott volna a Miami játékosa, ami annak fényében, hogy éppen akkor karrierje leggyengébb évén volt túl, tökéletesen megfelelt volna neki. Carter élt is volna ezzel a lehetőséggel,
az ügynöke azonban elfelejtette ezt jelezni a klub felé a megadott határidőig.
Ez azt jelentette, hogy Carter szerződése lejárt, és végül csak a San Antonio Spurs kínált neki szerződést, de csupán az NBA-minimálbért jelentő 750 ezer dolláros fizetéssel.
Duffy - aki az NBA jelenlegi egyik legnagyobb sztárjának, a szlovén Luka Doncicnak is az ügynöke - elismerte a hibáját, és az azóta eltelt időszakban éves rendszerességgel törlesztett korábbi ügyfelének,
a nagyjából hárommillió dolláros "kárt" pedig mostanra rendezte.
Érdekesség, hogy az ügynök hibájával, illetve Carter szerződésének lejártával a Heat vezetői számára nem várt anyagi lehetőség adódott - belefértek a fizetési plafonba -, így le tudták igazolni a Los Angeles Clipperstől Lamar Odomot, akit aztán egy év után elcseréltek a Los Angeles Lakershez, megszerezve Shaquille O'Nealt. A legendás center két évvel később története első NBA bajnoki címéhez segítette a Miamit.