Visszavonult minden idők egyik legjobb NFL-játékosa
![Drew Brees Tom Brady NFL](https://cdn.origo.hu/2023/12/Gj0y5gwFjsryEcuWChIP4FeikEoYQCDmiLcqERrc_M8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgzZjViMThiOGQ2NTRiZDRiYmNmOGMwMWQ1NjYyYjFh.webp)
A szaksajtó már hetek óta kész tényként vette, hogy a 42 éves játékos befejezi pályafutását, ennek hivatalos bejelentését végül vasárnap tette meg, napra pontosan 15 évvel azután, hogy megkötötte első szerződését a New Orleans Saints-cel.
Brees 2001-ben került az NFL-be, pályafutása első öt évében a San Diego Chargersben játszott, majd innen került New Orleansba, ahol a Katrina-hurrikán miatt éppen a város és a csapat is nehéz helyzetben volt. Brees vezetésével kilenc alkalommal volt rájátszásban a Saints, amely 2010-ben megnyerte a Super Bowlt.
Brees számos rekord tulajdonosaként fejezte be karrierjét: hétszer volt az NFL-ben a legtöbb yardot passzoló irányító, összesen 80 350 yardnyi átadása van, 571 TD-passszánál pedig csak a hétszeres bajnok Tom Bradynek (581) van több.