Vágólapra másolva!
Régen volt olyan izgalmas az angol labdarúgó-bajnokság, mint a mostani idényben: pár fordulóval a zárás előtt még nyílt az aranyéremért folytatott küzdelem, és az sem dőlt el, hogy melyik csapatok kvalifikálják magukat a Bajnokok Ligájára, illetve az Európa Ligára. Utóbbi kérdésben az FA-kupa döntőjének is nagy a jelentősége, hiszen a finálé eredményétől függően azt sem lehet kizárni, hogy néhány csapatnak az utolsó előtti fordulóban a vereség lesz az érdeke.

A múlt vasárnap lejátszott Bolton Wanderers-Stoke City FA-kupa-elődöntőn a Stoke meglepően sima, 5-0-s győzelmet aratott, és a találkozót követően a csapat drukkerei azt ünnepelték, hogy kedvenceik a döntőbe jutással máris kvalifikálták magukat az Európa Ligába a következő idényre.

Elvégre a másik ágon a Manchester City jutott a fináléba, amely jelenleg a negyedik helyen található a tabellán, vagyis a bajnoki helyezése alapján is biztosan ott lesz valamelyik európai kupában.

Az FA illetékesei azonban hamar lehűtötték a Stoke-szurkolók kedélyeit, hiszen tájékoztatták az egyesületet, hogy csak akkor lesz európai induló, ha a City bejut a BL-be. Mindez a sorsolás szeszélye folytán alaposan megkavarhatja a Premier League hajráját.

Az Európa Liga nem a veszteseké

A Stoke hívei azért ünnepeltek, mert nem voltak tudatában annak, hogy az Európa Liga elindításával változott az UEFA szabályzata az európai kvalifikációt illetően. Korábban valóban az volt a helyzet, hogy a kupadöntő vesztese elindulhatott az UEFA-kupában, amennyiben a győztes a bajnoki helyezés alapján már kiharcolta a részvételt bármelyik európai kupasorozatban.

Az Európa Liga kiírása azonban máshogyan rendelkezik: eszerint a kupadöntőn vereséget szenvedő gárda csak az esetben lehet nemzetközi kupainduló, ha legyőzője a Bajnokok Ligájába jutott be a bajnokságon keresztül. Az UEFA szóvivője, William Gaillard még 2008-ban, az EL indításakor meg is indokolta ezt a döntést. "Az új formátum új identitást igényel, és a sorozat nem vesztesek, hanem győztesek számára indul" - jelentette ki.

Egészen eddig az idényig mindez semmi fennakadást vagy változást nem okozott Angliában, hiszen 2009-ben mindkét kupadöntős (az Everton és a Chelsea) is a bajnoki helyezése alapján is kiharcolta a nemzetközi szereplést, tavaly pedig a győztes Chelsea a BL-ben indulhatott. Idén azonban más a helyzet: a két finalista közül a Stoke csak a középmezőnyben szerepel a bajnokságban, míg a Manchester City korántsem biztos, hogy bejut a Bajnokok Ligájába.

Alaphelyzetben ez még mindig nem lenne olyan nagy probléma, mert Angliában hagyományosan a kupadöntő szokott az idény utolsó mérkőzése lenni, idén azonban a finálét ugyanazon a hétvégén rendezik, mint az utolsó előtti fordulót. Ez pedig lehetőséget ad a számolgatásra.

Érdemes lehet vereségre játszani

A sorsolás szeszélye folytán ugyanis a kupadöntőt játszó két együttes, a Manchester City és a Stoke City éppen az utolsó előtti játéknapon találkozna majd a bajnokságban - vagyis egy nappal az után, hogy a Wembley-ben játszanak a kupáért.

Bajnokijukat éppen ezért három nappal később, május 17-én rendezik, és a kupadöntő eredménye jelentősen befolyásolhatja ennek a meccsnek a kimenetelét. Ha ugyanis a finálét a Manchester City nyeri meg, akkor a Stoke-nak az lesz az érdeke, hogy a bajnokin vereséget szenvedjen, elvégre csak akkor indulhatna el az Európa Ligában, ha a manchesteriek legalább a negyedik helyen végeznek a bajnokságban. Nem csoda, hogy a BL-t érő negyedik pozícióért folyó küzdelemben a Manchester City riválisának számító Tottenham Hotspur kérte a Premier League-et, hogy hozza előbbre a szóban forgó találkozót.

Forrás: AFP/Glyn Kirk

"Biztos vagyok benne, hogy Tony Pulis egyetlen meccset sem akar elveszíteni, és senki sem mondja, hogy a Stoke úgy megy majd Manchesterbe, hogy nem szeretne győzni, de az esetleges pletykák és találgatások megelőzése miatt jobb lenne, ha a találkozóra korábban kerülne sor" - mondta a Tottenham edzője, Harry Redknapp, aki arról viszont nem beszélt, hogy csapatának is lehet egy hasonló körülményektől övezett meccse.

Az ominózus 37. fordulóban, amelyiket a kupadöntő utáni napon rendezik, a Spurs a Liverpoollal játszik. A liverpooliak jelenleg a hatodik helyen állnak a bajnokságban, és ez a pozíció csak akkor érne Európa Liga-indulást, ha a Tottenham a negyedik, a Manchester City pedig ötödik lesz a bajnokságban, miközben a manchesteriek megnyerik a kupát. Utóbbi a bajnoki idején már ismert lesz: ha tehát a City a kupagyőztes, akkor a Liverpoolnak az állhat az érdekében, hogy kikapjon a Spurstól, és ezzel a negyedik helyre segítse a londoniakat.

A Premier League vezetői tehát nagy dilemmában vannak, hiszen a szezon előtt nem számoltak azzal a lehetőséggel, hogy a kupadöntőnek ilyen nagy jelentősége lesz az európai indulás szempontjából, és emiatt veszélybe kerülhet a bajnokság integritása.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Tottenham és a Manchester City egymás elleni bajnokiját a hét végén a City kupaelődöntője miatt el kellett halasztani, ezt az összecsapást május 10-re írták ki.

Ha tehát a liga úgy dönt, hogy enged Redknapp kérésének, akkor csak egyetlen dátum áll a rendelkezésére: május 4., de ebben az esetben csak úgy lenne igazságos a módosítás, hogy a Liverpool-Tottenham találkozóra is ekkor kerüljön sor.

Ha viszont minden marad a régiben, akkor a Premier League-nél csak abban bízhatnak, hogy a finálét a Stoke nyeri meg, elejét véve a számolgatásnak.

Volt már arra példa a sportág történetében, hogy egy csapat számára a vereség jobb eredmény volt, mint a győzelem. 1998-ban az egyik ázsiai regionális tornán, a Tigris-kupában a csoportkör utolsó fordulójában Indonézia és Thaiföld játszott egymással, és már mind a két gárda biztos továbbjutónak érezhette magát.

Viszont azt is tudták, hogy amelyikük megnyeri a meccsüket, az az elődöntőben a házigazda Vietnam ellen játszik, márpedig ezt szerették volna elkerülni. Éppen ezért 2-2-es állásnál az utolsó percben az indonéziaiak védője, Mursyid Effendi nemes egyszerűséggel a saját kapujába lőtte a labdát, csapata így 3-2-re kikapott, és Vietnam helyett Szingapúr ellen játszott.


A happy end azonban elmaradt: Indonézia az elődöntőben kikapott a szingapúriaktól, Effendit pedig a sportszerűtlen viselkedés miatt élete végéig eltiltották a futballtól.



www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!