A paksi találkozó a forduló leglátványosabb mérkőzésének ígérkezett, hiszen Bognár György csapat az első két fordulóban nyolc gólt lőtt, míg a Huszti Szabolcs vezette Debrecen hatszor talált be az NB I idei szezonjában. A DVSC védelmére kemény délután várt, ugyanis a Paks március vége óta egyetlen kivétellel minden hazai bajnoki meccsén mindig legalább két gólt szerzett.
A Paks kezdte jobban a meccset, a nyolcadik percben meg is szerezhette volna a vezetést, de Ádám Martin 13 méteres lövése elakadt a debreceni blokkban. Néhány másodperc múlva ismét Ádám lőhetett volna gólt, de paksi csatár egy hajszállal lemaradt Bognár István hosszú oldalra bejátszott labdájáról.
A 17. percben újabb paksi helyzet maradt ki.
Ádám Martin balról belőtt labdájára Szendrei Ákos érkezett középen, a 11 méteres lövését azonban Tomáš Košický vetődve védeni tudta.
A 27. percben aztán a semmiből szerzett vezetést a Debrecen.
Dzsudzsák Balázs remek ütemű mélységi indításával Ferenczi János lépett ki ziccerben, és 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkot a tehetetlen Nagy Gergely mellett.
A debreceni gólt után szinte azonnal egyenlíthetett volna a Paks. A 30. percben a csapatkapitány Szabó János lőtt középre egy labdát, a középen érkező Szendrei Ákosnak csak az üres kapuba kellett volna fejelnie, de a 18 éves játékos rosszul tette bele a fejét a labdába, és méterekkel célt tévesztett.
Két perccel később viszont a Loki növelhette volna az előnyét.
Egy gyors kontratámadás végén Bévárdi Zsombor hozta helyzetbe Szécsi Márkot, aki kilenc méterről kapura belsőzött, azonban a visszaérő Kinyik Ákos óriásit mentett a gólvonalról korábbi csapata ellen.
A 41. percben aztán teljesen megérdemelten jött a második debreceni gól.
Egy labdaszerzés után Bévárdi tört be a paksi tizenhatoson belülre, megcsinált két cselt majd visszagurított a mélységből érkező Dzsudzsáknak, aki 11 méterről a bal alsó sarokba belsőzött.
Az első félidő hajrájában szépített a Paks.
Bognár István jobboldali beadása után Kusnyir Erik borította fel az érkező Sajbán Mátét, Zierkelbach Péter játékvezető pedig azonnal a tizenegyespontra mutatott. A labda mögé Ádám Martin állt oda, aki nagy erővel a bal alsó sarokba bombázott.
A szünetben Bognár György három helyen is változtatott a csapatán. Többek között pályára küldte az előző szezon gólkirályát, az Európa-bajnokságot is megjáró Hahn Jánost, akinek állítólag ez volt az utolsó meccse a Tolna megyei csapatban, ugyanis Dániából a Sønderjyske csapatával folytat előrehaladott tárgyalásokat.
Az 50. percben aztán Hahn meg is villant.
Előbb labdát szerzett a tizenhatoson belül, de a közeli lövése elkerülte a kaput. Néhány másodperccel később azonban a Paks visszaszerezte a labdát, és egy gyönyörűen kijátszott helyzet végén a magyar válogatott támadó nyolc méterről a kapuba belsőzött.
Az 59. percben a debreceni Szécsi Márk egy cselt követően egy műeséssel megpróbált eladni egy tizenegyest, de a játékvezető nem ítélt büntetőt és a VAR-kocsiból sem találták szabálytalannak az esetet, azonban a DVSC támadója megúszta sárga lap nélkül az egyértelmű műesést.
A 63. percben megfordította a meccset a Paks. Bognár István állt oda egy 23 méteres szabadrúgáshoz, és védhetetlenül csavart a kapu jobb oldalába.
A 72. percben egyenlített a Debrecen. Dzsudzsák baloldali beadására Marko Nikolics érkezett a hosszú oldalon, kapásból középre belsőzött, az érkező Ugrai pedig nyolc méterről kilőtte a bal alsó sarkot.
Az utolsó húsz percben a Paks ismét a Debrecen fölé kerekedett, több nagy helyzetet is kialakított, de Bognár György csapata nem tudott újabb gólt lőni, így hiába játszott jobban a Tolna megyei csapat, maradt a döntetlen, az újonc DVSC pedig továbbra is veretlen az NB I-ben.
7Patrick Tischler |
27János Ferenczi |
34Ákos Kinyik |
41Balázs Dzsudzsák |
44Erik Kusnyir |
50János Hahn |
62Sylvain Deslandes |
63István Bognár |
72Norbert Szélpál |
73Roland Ugrai |
86Marko Nikolic |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |