A Red Hat 2001-ben a maga Linuxának 7.1-es változata mellett új alkalmazások hosszú sorát jelentette meg: elektronikus kereskedelmi megoldásokat, egy adatbázis-kezelő programot és az IBM S/390-es nagygépén, illetve az Intel Itanium processzorával futtatható operációsrendszer-változatot is. Legnagyobb ellenfele, a SuSE Linux főleg a már beváltnak tekinthető 7-es változat további finomítására, illetve az S/390-es nagygépes rendszereket és az Itaniumot támogató változat bevezetésére fordította az elmúlt évet. Vajon mit tartogat kettősüknek az informatikában nagy reményekkel várt 2002-es év?
Michael Tiemann, a Red Hat vezető technológiai munkatársa szerint a leendő vásárlók szemében az informatikai rendszereik nagyobb biztonsága lesz a legfontosabb, s vállalata nagy erővel igyekszik eleget tenni ennek a követelménynek. A Red Hat külön biztonságtechnológiai részleget nyitott a portálján; ott ki-ki elmondhatja, hogy milyen nehézségekbe botlott, s azt hogyan sikerült megoldania.
A SuSE vezető munkatársa, Holger Dryoff éppily derűlátóan néz a 2002-es évre. Ő általában véve is hangsúlyozta a további fejlesztéseket; véleménye szerint a Linux további területeket hódít meg a pénzügyi és banki szegmensekben, s ott nagy piacra találhat. A SuSE még az év elején megjelenteti az IBM pSeries/RS6000-as rendszereken futó Linux-változatot, de nem követi a Red Hatet az alkalmazások piacára.
Trautmann Balázs
A teljes cikk a Számítástechnika március 12-i, 11. számában olvasható.