A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
16:10VívásHungary-USA
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Őszre elkészülhet a Rome: Total War

Vágólapra másolva!
Talán ősszel végre kipróbálhatjuk a Total War stratégiai sorozat ókori epizódját, a Rome: Total War című programot. Az immár többször elhalasztott játékban természetesen a Római Birodalom háborúiba kapunk betekintést egészen Krisztus előtt 270-től az időszámítás kezdetéig.
Vágólapra másolva!

Annyira talán nem ütötte szíven a közvéleményt a Total War legújabb, "római" részének elnapolása, mint Half-Life 2, vagy a Sims 2 csúszása, de kétségtelenül sokan csalódtak, hisz a sorozat nagyon népszerű, a legújabb epizódot pedig legelőször tavaly karácsonyra ígérte a Crative Assembly és az Activision. Ebből nem lett semmi, mint ahogy a júniusi megjelenés is túl optimistának bizonyult. De fel a fejjel, hisz a Creative több tagja is olyan kijelentéseket tett a napokban, melyekből arra következtethetünk, hogy a játékon már csak az utolsó csiszolásokat végzi és az ősz elején már ki is próbálhatjuk a Rome: Total Wart. A korábbi két, Japánba, valamint a középkori Európába kalauzoló részhez képest alaposan megújul a grafika, gyökeres változáson megy át a mesterséges intelligencia, és végre felkerül a játék lemezére egy minden igényt kielégítő szerkesztő is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!