Szinte semmit sem ér az ellopott telefon követése

apple iphone x az ellopott telefon követése önmagában mit sem ér
Az ellopott telefon követése önmagában mit sem ér.
Fotó: Harpal Singh / Unsplash
Vágólapra másolva!
Kínában tűnt fel és ott is maradt a Londonból ellopott iPhone. A telefon követése csak arra volt jó, hogy a tulajdonosa lássa hol a készülék, de másra nem.
Vágólapra másolva!

Angliában és Walesben becslések szerint 78 000 telefont lopnak, vagy rabolnak el tulajdonosuktól egy évben. A bűncselekményekkel kapcsolatos vádemelési arány nagyon alacsony - a rendőrség szerint a felelős bűnözőket célba veszik, de nem tudják letartóztatni őket. Nem ritka, hogy az ellopott telefon követése is lehetséges és ebből kiderül, hogy azok akár a világ másik végén, Sencsenben kötnek ki - ahol ha a készülékeket nem lehet feloldani és újra használni, akkor alkatrészekért szétszerelik őket.

apple iphone x az ellopott telefon követése önmagában mit sem ér
Az ellopott telefon követése önmagában mit sem ér.
Fotó: Harpal Singh / Unsplash / https://unsplash.com/photos/person-holding-space-gray-iphone-x-qrJtjaoFrXc

A rendőrség nem tud segíteni

Az egyik angol károsult a BBC-nek elmondta, hogy telefonjának ellopását követő pillanatokban rendőröket látott az utcán, és elmondta nekik, mi történt. Elmondása szerint a rendőrök tudtak arról, hogy a tolvajok „körbejárják a környéket”, hogy telefonokat lopjanak, és arra biztatták, hogy tegyen online bejelentést a bűncselekményről, amit meg is tett.

Néhány nappal később a Metropolitan Police e-mailben közölte vele, hogy az ügyet lezárták, mivel „nem valószínű, hogy azonosítani tudjuk a felelősöket”.

A károsult ezt követően benyújtotta a képeket és az információkat, amelyeket azokról a helyszínekről gyűjtött, ahol az ellopott telefonja volt. A rendőrség elismerte az átvételt, de nem tett további lépéseket.

A Metropolitan Police nem kívánta kommentálni a konkrét ügyet, de közölte, hogy „a forrásokat az olyan kiemelt területekre irányítja, mint Westminster, Lambeth és Newham, ahol fokozott járőrözést és civil ruhás rendőröket alkalmaz, amelyek elrettentik a bűnözőket, és a rendőrök láthatóbbá válnak a közösség tagjai számára”.

Anyuka elveszett fotói

Sokan mások is megkeresték a BBC-t a telefonjaik elvételével kapcsolatos tapasztalataikkal. Egyikük, a 44 éves James O'Sullivan Surreyből azt mondja, hogy több mint 25 000 fontot veszített, amikor a tolvajok az ellopott készülék Apple Pay szolgáltatását használták.

Eközben a Newcastle-i Katie Ashworth elmondta, hogy a telefonját egy parkban rabolták el az órájával és a telefontokba rejtett bankkártyával együtt.

„A legszomorúbb dolog az volt, hogy a telefonon voltak az utolsó fotók, amelyek anyukámról készültek egy sétán, mielőtt túl rosszul lett ahhoz, hogy bármit is csináljon - bármit megtennék, hogy visszakapjam azokat a képeket” - mondta a 36 éves nő.

Azt mondja, a rendőrség részéről megint csak nem történt semmi.

„A rendőrség még csak nem is járt utána, annak ellenére, hogy a banki tranzakcióimból pontosan kiderült, hová mentek a tolvajok”

 - mondta.

„A rendőrség csak annyit mondott, hogy ellenőrizzem a Facebook Marketplace-t és a helyi használtcikk-boltokat”.

Harc az idővel

Miért nem képes a rendőrség a jelek szerint fellépni ez ellen a bűncselekmény ellen - vagy visszaszerezni az ellopott eszközöket?

Az ellopott telefonoknak sajnos csak meglehetősen kis részét sikerül visszaszerezni. A problémát az jelenti, hogy a bűnözők gyorsan mozognak és a telefonokat néhány órán belül elszállítják az ismert orgazdákhoz. Ha viszont elkapnak egy-egy elkövetőt, gyakran előfordul, hogy az adott személy hatalmas mennyiségű bűncselekményért felelős.

A gyártóknak és a technológiai iparnak fontos szerepe van abban, hogy csökkenjenek a bűnözők lehetőségeit, hogy hasznot húzzanak a lopott készülékek továbbértékesítéséből.

A telefon követése és letiltása

Az ellopott telefonok már most is nyomon követhetők és töröltethetők az adataik az olyan szolgáltatásokon keresztül, mint a „Find My iPhone” és a „Find My Device”, az Androidról.

Diana Johnson, angol rendőrségi miniszter azonban a héten azt mondta, hogy a kormány szeretné, ha a gyártók gondoskodnának arról, hogy minden ellopott telefont véglegesen le lehessen tiltani, hogy megakadályozzák a használt telefonok eladását. A kormány szerint a használt telefonok iránti növekvő kereslet az Egyesült Királyságban és külföldön egyaránt a lopások számának közelmúltbeli növekedése mögött álló egyik fő tényező.

Az Apple és az Android nem nyilatkozott a BBC-nek, de a Samsung azt mondta, hogy „szorosan együttműködik a legfontosabb érdekelt felekkel és hatóságokkal a mobiltelefonlopás és a kapcsolódó bűncselekmények kérdésében”. Az Apple pedig nemrég egy új szintjét jelentette be a telefonok letiltásának az új operációs rendszerével. Remélhetőleg ezek az intézkedések lassan csökkenő pályára állítják a telefonlopásokat, hiszen, ha kevesebb hasznot lehet húzni egy ellopott készülékből, mint amennyi munkába kerül az ellopása és értékesítése, akkor a bűnözők nagy valószínűséggel új célpontot fognak maguknak keresni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!