Megmenekülhetett a Unity játékmotor

gamer pc gaming videojáték
Fotó: Daniel Lincoln / Unsplash
Vágólapra másolva!
Teljesen eltörölte a telepítések után fizetendő licencdíj rendszerét.
Vágólapra másolva!

Gigantikus botrány tört ki szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt a főként kisebb játékfejlesztők által használt Unity játékmotor körül. Az egykoron az EA-t is vezetett akkori ügyvezető igazgatója váratlanul kitalálta, hogy a fejlesztők a technológia konvencionális licencelése – például egyszeri díj vagy eladások után járó jutalék – helyett a játékosok általi telepítések után fizessenek, ráadásul visszamenőleges hatállyal.

Ez az ötlet akkora döbbenetet és haragot váltott ki a fejlesztőkből, hogy a nyilvánvalóan nem szívbajos John Riccitiello egy hónappal később kénytelen volt távozni a cégtől.

Tömegesen motorváltással és játékfrissítések visszatartásával fenyegetőztek a fejlesztők, mert nem lettek volna hajlandóak kifizetni a derült égből villámcsapásként jött, számukra nonszensz és kiszámíthatatlan üzleti költségeket.

Riccitiello leléptetése mellett a Unity eltörölte a visszamenőleges hatályú díjkérési szándékát, továbbá tisztességes és kiszámítható licencelési formákat vezetett vissza az olyan fejlesztőknek, akik hallani sem kívántak a telepítések után fizetendő díjról.

Ezzel elméletileg pont kerülhetett volna az ügy végére, azonban Riccitiello ámokfutása akkora bizalomvesztést okozott, hogy a Unity az elmúlt egy évben sem tudta rendezni a fejlesztőkkel való kapcsolatát.

Emiatt Matt Bromberg elnök és ügyvezető igazgató bejelentette, hogy teljesen vége a telepítések utáni díjnak, helyette a cég módosítja a régimódi licencelési konstrukcióit. A lépés fő célját a Unity fenntarthatóvá tétele mellett kimondottan a fejlesztők elveszített bizalmának a visszaszerzése jelenti.

A csomagonkénti változások:

  • Unity Personal: ingyenes marad, és 100 ezer helyett 200 ezer dollár bevételi vagy finanszírozási plafonig marad használható;
  • Unity Pro: fejlesztői számítógépenként 8%-kal 2200 dollárra emelkedik a licencdíja;
  • Unity Enterprise: 25% áremelés lesz, az ügyfelenként egyedi árképzésű csomag a 25 millió dollár feletti bevételű vagy finanszírozású projektekhez használható.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!