Katalin bírónő vesztett, Antal Imre győzött

Vágólapra másolva!
Egyetlen nap sem bírt a tv2 új jogi show-ja az RTL Klubon párhuzamosan sugárzott Mónikával. A délutáni műsorok másik párbaját, amely Jakupcsek és Balázs között folyik, a november 24-30. közötti héten is az RTL klubos műsor nyerte. A Nagy Ő befejező része az előző héttel ellentétben nem tudott kiemelkedő eredményt elérni, annál inkább Gálvölgyi János és a Szeszélyes évszakok, amely legyőzte a Survivort.
Vágólapra másolva!
Gálvölgyi János

A Katalin bírónő november 24-i premierje után egy-két százezerrel leesett a műsor nézettsége, így esélye sem volt a konkurens Móniká-val szemben. A tv2 jogi show-ját 1 millió 100 ezren, az RTL Klub beszélgetős-veszekedős műsorát pedig közel 1 millió 700 ezren nézték átlagosan. A fiatalabb nézők között pedig még nagyobb volt a különbség Mónika javára. Hasonlóan alakult a kereskedelmi tévék versenye az előző műsorsávban is, ahol Balázs és Jakupcsek mérkőzött. A teljes lakosság körében Balázs kicsivel, a 18-49 éves korosztályt tekintve jelentős különbséggel nyert.

Az esti híradók versenyében szintén alulmaradt a tv2, amely - mint arról korábban beszámoltunk - A Nagy Ő utolsó epizódjával sem tudott emlékezetes eredményt elérni. Míg az előző résszel - amikor Noszály Sándor megnevezte választottját - a párkeresőshow legyőzte a Milliomos-t és a Barátok közt-öt is, a 48. héten messze lemeradt vetélytársai mögött.

A régi, hétköznapi sorozataival és a kiemelkedően népszerű Gálvölgyi-show-val tovább erősödő RTL Klub új műsorai továbbra is felemásan szerepelnek, másfél millió körül mozog a nézettségük. A szombat esti Survivor - A sziget-et legutóbb 1 millió 600 ezren, a vasárnapi Szeress most-ot közel 1 millió 550 ezren nézték, ami kevéssel jobb az előző heti eredményénél, de továbbra is háttérbe szorul a tv2-s Napló mögött.

Fotó: HavariaPress
Antal Imre

A hétvégi hírmagazinnak köszönhetően a vasárnapi főműsoridő hosszú idő óta a tv2-é, amelynek a Napló után következő műsora, az Irigy Hónaljmirigy-show is jó eredményt, közel 1 millió 700 ezres nézettséget ért el, hasonló eredményt, mint az RTL Klubon vetített Sziki-szökevények című amerikai vígjáték.

Az MTV legnépszerűbb műsora 1 millió 670 ezres nézettséggel a szombati Szeszélyes évszakok volt, ami a teljes lakosság körében legyőzte a Survivor-t és a tv2-n játszott Veszély a mélyben című amerikai katasztrófafilmet is. Sokan választották még az ugyancsak szombati Luxor-sorsolást (1 millió 220 ezer), a vasárnapi Névshowr-t (1 millió 610 ezer) és a szintén hétvégén sugárzott Fiderikusz-műsort, A szólás szabadságá-t (1 millió 160 ezer).

NoA műsor címeCsatornaDátumNézettség(AMR)Közönségarány(SHR%)
1.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub11.27. csütörtök2 796 77054,8
2.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub11.28. péntek2 638 07653
3.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub11.26. szerda2 562 75050,1
4.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub11.24. hétfő2 561 66949,7
5.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub11.25. kedd2 537 99449,1
6.Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub11.27. csütörtök2 470 33647,2
7.Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub11.28. péntek2 351 60646,4
8.Gálvölgyi-showRTL Klub11.27. csütörtök2 235 82948,3
9.Napló (heti magazin)tv211.30. vasárnap2 195 45741,6
10. Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub11.26. szerda2 163 99941,5
11. Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub11.25. kedd2 002 13037,6
12. FókuszRTL Klub11.25. kedd 1 969 31241,7
13. Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub11.24. hétfő1 922 12436,5
14. Tényektv211.30. vasárnap1 872 52538,9
15. FókuszRTL Klub11.24. hétfő1 937 63540,9
16.FókuszRTL Klub11.26. szerda1 866 50337,1
17. FókuszRTL Klub11.27. csütörtök1 863 63640,3
18. Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub11.29. szombat1 862 42637,4
19. FókuszRTL Klub11.28. péntek1 861 10641,8
20.HíradóRTL Klub11.24. hétfő1 835 78941,8


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!