Szombat este kezdetét veszi a Sztárban Sztár All Stars hatodik élő adása, melyben Tóth Gabi is színpadra lép. Múlthéten nem úgy sikerült az előadása, ahogyan azt szerette volna, így most duplán bizonyítani szeretne mind a zsűrinek, mind pedig a közönségnek.
Az énekesnő a közösségi oldalán árulta el, hogy a mai Sztárban Sztár All Stars élő adása különleges lesz számára, ugyanis nemcsak párja, Papp Máté Bence, hanem kislánya, Hannaróza is elkíséri őt.
Olyan boldog vagyok, mert Hannika is elkísért ma a Sztárban Sztárra és szorít nekem!
Nagyon sok erőt ad nekem.
Már tudja a mai dalom szövegét kívülről.
Persze a színpadra nem jön velem, addig Mátéval szurkolnak nekem" - olvasható az Instagram-oldalán.
Tóth Gabi eddig ügyesen vette az akadályokat a TV2 show-jában, a Sztárban sztár All Starsban, viszont a legutóbbi adásban a technikával küzdött. A fejmikrofonban énekelt, viszont nem számolt azzal, hogy az jobban bevesz minden külső zajt és hangot, így a színpadon, a fülében a saját énekhangján kívül csak az embereket és a tapsot hallotta, a zenei alapot pedig nem.
„Koncerteken kézi mikrofonba szoktunk énekelni. Most üres stúdióban próbáltunk, akkor jó volt a beállítás, de az élő előadás alatt semmit nem hallottam a zenéből. A ritmust sem hallottam, sőt, azon is gondolkodtam, hogy leállítom a zenét és újrakezdem a dalt. A lehetetlen helyzetből végül ezt tudtam kihozni, de magamat okoltam, mert nagyon jó technikusok vannak a műsorban. Már tudom, hogy több zenét kell kérjek a fülemre ilyen esetben” – mondta az Origónak a legutóbbi adásról.
A dal után közvetlenül nem azon rágódik, hol vagy mikor hibázott. „Nagyon leköt a produkcióm után, mit mond a zsűri, arra összepontosítok, nagyon érdekel. Az élő show-ban előadott dal pedig olyan, mint a sportolóknál: ott és akkor kell teljesíteni. Nekem például kellett a rutin, a szakmai tapasztalat, hogy a legutóbb a néző ne vegyék észre, hogy nem hallom a zenét.”