Sallai Nóra brutális balesete: megszólalt az orvos a színésznő hosszas altatásáról

Vágólapra másolva!
Mint írtuk, a 44 éves színésznő és ötéves kisfia súlyos autóbalesetet szenvedtek Alsónémediben, még szeptember végén. A kisfiú végül nem élte túl a sérüléseit, édesanyja, Sallai Nóra életéért azóta is küzdenek az orvosok. Jelentősen javult a Jóban Rosszban színésznőjének állapota.
Vágólapra másolva!

Több mint két hétig mesterséges kómában tartották a Jóban Rosszban egykori színésznőjét.  A Borsnak egy neve elhallgatását kérő, intenzív osztályos orvos általánosságban elmondta, mi tette szükségessé a színésznő mesterséges kómában tartását.

Szakmai nyelven az eljárást neuroprotektív szedációnak nevezzük. A beavatkozás, vagyis az altatás célja az idegsejtek és az agy védelme. Amikor valakinek megsérül a központi idegrendszere, az agy minden kóros elváltozásra vagy behatásra egyféleképpen tud reagálni, mégpedig vizenyővel, agyödémával"

– mondta a szakember, és hozzátette: a koponyaűr zárt, és csak egyetlen helyen van kimenet, az öreglyukon, amin keresztül a gerincvelő a nyúltvelőben folytatódik.

A koponyaűrünket az agy, az agyfolyadék és a bent keringő vér tölti ki. Akármelyik térfogata nőni kezd, az a másik kettő rovására megy. A rendszer csak egy bizonyos határig képes kompenzálni, utána a nagymértékű koponyaűri nyomás keletkezik. Ez az agyvizenyő a sérülés elhelyezkedésétől függően vagy eltolja a középvonalat és az egyik agyféltekét átnyomja a másik oldalra, vagy a nyúltvelőt nekinyomja az öreglyuk elülső peremének, vagy a nyakszirtcsontnak. Mindkettő halálhoz vezet"

– magyarázta az orvos.

Amikor a beteget mesterséges altatásban tartják, számos agyi funkcióját szüneteltetik, ezáltal az agy oxigén- és tápanyag-felhasználása csökken. Ez védelmet biztosít az agyödémával, a beékelődéssel, és végső soron a halállal szemben. Hogy meddig szükséges az altatás fenntartása, a klinikumtól függ. A beteg agykamrájába bevezetnek egy csövet, és azon keresztül mérik a nyomást. Ebből látják az orvosok, hogy áll a koponyaűri nyomásfokozódás. Az esetleges agyvizenyőt CT- és MRI-vizsgálatok segítségével ellenőrzik. Azt is figyelik, az agybarázdák közötti árkok mennyire kitöltöttek. Ha bizonyos jelek arra utalnak, hogy a koponyaűri nyomásfokozódás megszűnik, illetve a betegnél fennmaradnak bizonyos nyúltvelői reflexek, az altatás megszüntethető.

Újabb hírek érkeztek a kórházból Sallai Nóra állapotáról

A tragikus autóbaleset szeptember 27-én, Alsónémediben történt, a 44 éves színésznő és 5 éves kisfia éppen egy családi látogatásról tartottak hazafelé. Sallai Nóra és gyereke egy szürke Opelben utaztak, és egy mellékutcáról kanyarodtak ki a Haraszti útra. Az ott haladó BMW sofőrje azonban olyan sebességgel haladt, hogy hiába próbálta elrántani a kormányt, amikor észrevette a kanyarodó járművet, így is hatalmas erővel nekiütközött. A becsapódás következtében a színésznő autója felborult, ő és kisfia pedig az autó roncsai közé szorultak. 

A BMW utasai egy 18 és egy 21 éves fiatal voltak, ők kevésbé sérültek, saját lábukon szálltak ki a járműből, de végül a mentők őket is kórházba vitték, egyiküknek agyrázkódása, másikuknak combcsonttörése lett, az eset óta bujkálnak.

Sallai Nóra kisfia nem élte túl a sérüléseit, az ötéves Bendét már a helyszínen is újraélesztették, később a kórházban belehalt sérüléseibe. A 44 éves színésznő azóta sem tért magához, számos műtéten átesett, de még hosszadalmas felépülési folyamat előtt áll. Férje korábban már megszólalt az állapotáról, akkor biztató híreket mondott, hiszen az orvosoknak már sikerült stabilizálni Sallai Nóra állapotát, azonban vérre még mindig szüksége van. 

A Jóban Rosszban egykori Mónika nővérét családja, barátai és férje minden nap látogatják az intenzív osztályon. Bár az állapota még súlyos, az operációknak köszönhetően már képes önálló légzésre, ami nagy előrelépést jelent. A további kezeléseket azután kezdhetik meg az orvosok, ha a színésznő már magához tért, egyelőre várakoznak.

Bár tényleg a javulás jelei láthatóak, még mindig válságos Nóri állapota. Már gép nélkül, önállóan lélegzik, ami nagy lépés. Még nagyrészt alszik, de egyre többször nyitja ki pár pillanatra az egyik szemét."

Egyelőre nincs a tudatánál, de ez teljesen normális. Azt mondják az orvosok, 2-3 hétnyi altatás után hetek kérdése, mire a beteg teljes tudatával magához tér. Most erre várnak, aztán, ha már Nóri ébren van, tudják felmérni a további sérüléseket, a meglévőek súlyosságát, és hogy mire hogyan reagál. Ezután lehet folytatni a kezelését, kiírni az esetleges újabb operációkat és a rehabilitációt. Az viszont jól látszik, hogy Nóri erős, kitartó és nagy benne az élni akarás" -  mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő informátor.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!