A haj a fontos

Vágólapra másolva!
Örömmámorban úszott a Villa, mikor a lakók közé egyszer csak betoppant egy híres mesterfodrász és néhány segítője, a lakók innen tudhatták meg, hogy ma wellness nap, azon belül is hajkúrát kapnak a fejükre.
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

A szakember vidáman látott neki, hogy elmesélje, milyen lesz a legújabb párizsi trend szerint a lányok új feje. "Kicsit lazacos, persze főleg szőke, de nem hidrogén."

Anett haján kezdte el a mester csillogtatni tehetségét, és persze ollóját. A szőkeség csak kicsit szőkébb, Ágica viszont teljes újjáépítésben részesíttetik. A fejére hatalmas alufólia-űrbázist építettek, Katka meg is jegyezte, csak rá kellene kötni őt a tévére, és megszűnne magányuk. Az ő frizurájának műhelytitkait is kihallgattuk: azért lett egyenetlenre vágva, mert a kisebb szálak megtartják a hosszabb szálakat. Gondolták volna?

Marcsi megtudta, hogy a frufru mekkora divat, így könnyedén belement abba, hogy szép okos homlokát eltakarja újszerű újszínű haja. Indián nagyon örült annak, hogy végre róla is gondoskodnak szép lányok. Mikor hosszasan fésülgették, látszott rajta, hogy egy leendő kozmetikus-kezelésnek is szívesen alávetné magát.

Milóval különösen csúnyán elbántak. Kissé meggondolatlanul ment bele abba, hogy punkos csíkot vágjanak sérójába. Eddig az előkészületek során tarkopaszra borotválták kétoldalt, most mintha a lila taréj készülne.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!