Szálelvarrás

Vágólapra másolva!
Leót és Indiánt felszólították, hogy varrják el a szálakat a lakókkal, mert egyiküknek erre nem lesz több lehetősége.
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

- Leo, akkor varrjunk! - közölte a hírt Marcsika az alvó párbajozóval.
- Hm, he, micsoda, hmpf? - ébredezett Leo.
- Hát beszélgetni kell!

Leo motyogott valamit, aztán visszafordult a fal felé. Aztán Ágica bújt hozzá, de ott már nem sok varrogatás folyt, így a borsodi lány átengedte a terepet az arra járó Csabának, akivel férfiasan, két szóban elintézték a dolgaikat.

Marcsika komolyan vette a feladatot, kicsit elmerengett azon, hogy legyenek-e barátok odakint és főleg miképp. Mikor Leo megunta, átterelte a szót az ápolónő munkahelyére, aki, ahogy kell, elkezdett erről beszélni, majd arról, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz. Arra nem számított persze okos manipulátorunk, hogy a párkányi lány visszakérdez, erre Leo nyökögött is egy sort, de nem válaszolt érdemben persze, egy kicsit mesélt csak arról, hogy hát a Barátok közt szereplői közé nem vették be sajnos.

Anettal tisztázott valami félreértés-félét a látszat kedvéért, aztán nem kellett már nagy rohamokat kiálljon, csak Katka meg Ágica viccelődött vele, hogy haha, kint majd nem hívják fel többet.

Hogy kitől búcsúzott Indián? Nos, cikkzártáig még tán észre sem vette a feladatot, de az is lehet, hogy csupán biztos a győzelmében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!