Névmutató - (Magyarország)

 

Szabó Pál

Biharugrán született kisparaszti családban. Az elemi iskola hat osztályát végezte el; volt mezőgazdasági munkás, kőművesinas, később mesterlegény. 1915-1918 között előbb az orosz, majd az olasz fronton harcolt. Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság alatt műkedvelő előadásokat szervezett és részt vett az ifjúsági önképzőkör megalakításában. A kommün bukása után két évig nem hagyhatta el szülőfaluját. 1922-ben feleségül vette későbbi műveinek állandó hősét, Kiss Etelkát. A népi írói mozgalom autodidakta alkotója volt. Első írása (Írógép Biharugrán) a Körösvidék című lapban jelent meg 1927 februárjában. Első regényét (Emberek, 1930) Móricz Zsigmond köszöntötte a Nyugatban. Barsi Dénessel, Sinka Istvánnal és Takács Ferenccel 1934-ben hetilapot (Komádi és vidéke), majd 1935-ben - Barsival és Sinkával - országossá nőtt folyóiratot (Kelet Népe) alapított, amelyet 1939 végén Móricz Zsigmondnak adott át.

Az FKGP helyi szervezetében politikával is próbálkozott, de az 1933. évi időközi országgyűlési választáson a kormánypárti jelölttel szemben alulmaradt. 1938-1944 között a Szabad Szó szerkesztője és az 1939-ben alapított Nemzeti Parasztpárt elnöke volt. Megjelent a lillafüredi (1942) és a szárszói (1943) írótalálkozón. Legjobb regénytrilógiáját - Lakodalom, Keresztelő, Bölcső - 1942-1943-ban írta Biharugrán, amely az 1949-ben bemutatott, nagy sikerű film után Talpalatnyi föld címen lett ismert. 1944-ben a közeledő front elől Budapestre költözött; a szovjetek letartóztatták, majd átadták a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályának. 1945 áprilisában szabadult. Hazatért szülőfalujába, de 1946-tól végleg a fővárosban élt. 1945-től haláláig parlamenti képviselő volt. Alelnöke lett a Nemzeti Parasztpártnak, ő szerkesztette a Paraszt Újságot, majd ennek megszűnése után a Szabad Földet 1955-ig. 1949-től a Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsának a tagja volt. 1954 őszén Nagy Imre kérésére ő lett az újjáalakított HNF Országos Tanácsának az elnöke, a tisztséget 1956-ig töltötte be. 1949-1959 között az Elnöki Tanács tagja volt.

1956. október 31-én a Petőfi Párt néven újjáalakult parasztpárt írókból álló irányító testületének a tagjává választották, de a párt általa 31-én kiadott, egyetlen számot megért lapját, a Szabad Szót a többség - a szerző 1950-es évekbeli magatartása miatt - nem fogadta el, így a forradalomban sem játszhatott jelentősebb szerepet. 1960-tól újra a HNF Országos Tanácsának alelnöke lett. Az öregedő író az 1960-as évektől a végleg széteső paraszti közösség megtartandó erkölcsi értékeiről beszélt a legtöbbet, a török hódoltság korában játszódó történelmi regényében (Ahogy lehet, 1962) pedig saját tapasztalatait, világképét összegezte. Háromszor kapott Kossuth-díjat (1950, 1951, 1954). Budapesten halt meg, de végakaratának megfelelően szülőfalujában temették el.

Szalai András (1917-1949)

Pécsett született. Igen fiatalon, 15 éves gimnazistaként csatlakozott a munkásmozgalomhoz; 1932-től a KIMSZ pécsi szervezetének és az illegális KMP-nek is tagja. 1933-ban letartóztatták, rendőri felügyelet alá helyezték, és kitiltották a középiskolából. Vasesztergályos-tanonc lett a Sophianae Gépgyárban, de magánúton folytatta középfokú tanulmányait.
Hamarosan Budapestre költözött, a Weiss Manfréd Gyárban, később az Egyesült Izzóban kapott munkát. Részt vett a Vörös Segély és az Országos Ifjúsági Bizottság munkájában. A párton belül jó barátságban volt Ságvári Endrével.

A második világháború első éveiben Jugoszláviában élt, Zágrábban mérnöki tanulmányokat folytatott. Jugoszlávia német megszállása után hazatért, ismét bekapcsolódott az OIB tevékenységébe. 1942 májusában újra letartóztatták, a kínvallatások következtében súlyos agysérülést szenvedett. Felépülése után, 1943. áprilisban két és fél év börtönre ítélték. Sátoraljaújhelyen raboskodott, részt vett a börtönfelkelés előkészítésében, de még az akció kezdete előtt, 1944. március 11-én egészségi állapotára tekintettel felfüggesztették büntetését és hazaengedték. Illegalitásba vonult, lakásán hamis iratok készítésébe kezdett.

1945-től az MKP IV. kerületi (belvárosi) pártbizottságán dolgozott, majd pártiskolára került. 1947 júliusától az MKP, majd a munkáspártok 1948. júniusi egyesítését követően az MDP KV káderosztályának helyettes vezetője. Mint Szőnyi Tibor legközelebbi munkatársát, 1949. május 16-án koholt vádak alapján őt is letartóztatták, és a Rajk-perben bíróság elé állították. 1949. szeptember 16-án a per ötödrendű vádlottjaként Rajk Lászlóval és Szőnyi Tiborral együtt a Budapesti Népbíróság halálra ítélte. Az ítéletet a Népbíróságok Országos Tanácsa október 14-én helybenhagyta; 15-én Rajkkal és Szőnyivel együtt kivégezték, és jeltelen sírba temették.

Rehabilitálására 1955. november 25-én, a Rajk-per áldozatainak ünnepélyes újratemetésére 1956. október 6-án a Kerepesi úti temetőben került sor. A szertartás százezres néma tüntetéssé vált.

Szalai Béla

Kutason született. Közgazdaságtant tanult, egyetemi évei alatt diákvezető volt. 1943-ban belépett a Magyar Parasztszövetségbe, és a Parasztfőiskolások Közössége tagja lett. A Györffy-kollégistákkal együtt részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945 januárjában a MADISZ alakuló ülésén a gazdasági ügyek intézőjévé választották, ugyanekkor lett tagja a Győrffy-kollégiumnak, és felvették az MKP-be is. 1948 júliusától 1957 májusáig parlamenti képviselő volt. 1947-1948-ban a MEFESZ elnöke, 1948-tól a NÉKOSZ főtitkára, majd elnöke volt. 1949-ben az ifjúsági mozgalom egységesítése idején a rétegszervezeteket összefogó Magyar Ifjúság Népi Szövetsége főtitkára lett. 1949-től az MDP KV apparátusában dolgozott az államgazdasági osztályon előbb munkatársként, később alosztályvezetőként. 1952-1953-ban a Minisztertanács titkárságvezetője volt.

1953 júniusában bekerült az MDP KV-be, és egyben a PB póttagjává is megválasztották. 1953. július 4-től 1954. október 30-ig az Országos Tervhivatal elnöke volt, ezután könnyűipari miniszterré nevezték ki; tisztét 1955. szeptember 8-ig látta el. Az MDP III. kongresszusán, 1954 májusában a PB rendes tagjává választották. Az MDP KV 1955. szeptemberi ülésén bekerült a Titkárságba. Az 1956. október 23-24-én éjjel lezajlott KV-ülésen nem választották be sem a PB-be, sem a Titkárságba, 28-án KV-tagsága is megszűnt. 1957 májusától a berlini magyar kereskedelmi kirendeltség vezetőjévé, majd 1960-tól a Hungarotex igazgatójává nevezték ki. 1963. december 7-től 1975. július 17-ig külkereskedelmi miniszterhelyettes, majd 1980. augusztus 1-jéig a tárca államtitkára volt. 1980. szeptember 18-tól berlini magyar nagykövet volt, diplomáciai megbízatásának 1985. október 18-i lejártáig; ekkor nyugdíjba vonult.

Szántó Zoltán (1893-1977)

MNM Ltsz 76.139

Nagykanizsán született. Apja mészáros volt. A felsőkereskedelmi iskola elvégzése után orvosi pályára készült, de az első világháború megakadályozta a továbbtanulásban: 1914-ben - a tiszti iskola elvégzése után - a galíciai frontra került. Már tanulmányai alatt eljárt a Galilei Körbe, a Társadalomtudományi Társaság előadásaira és a Munkásképző Egyletbe. 1916 májusában orosz hadifogságba esett, ahol kapcsolatba került az orosz munkásmozgalommal. 1918-ban hazatért, és az antimilitarista mozgalom egyik szószólójaként az őszirózsás forradalom napjaiban századával a Nemzeti Tanács mellé állt, az elsők között lépett be a KMP-be. A Tanácsköztársaság alatt a VII. kerületi munkástanács tagja, a Vörös Hadseregben ezredparancsnok, majd hadosztály politikai megbízott volt. 1919 nyarán Bécsbe emigrált, ahol Landler Jenő munkatársaként részt vett a KMP újjászervezésében. 1926 tavaszán póttagként kooptálták a kb-ba. 1927 januárjában, hazatérte után letartóztatták. A Magyarországi Szocialista Munkáspárt vezető elleni perben nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélték, amit Sopronkőhidán töltött le. 1935-ben Moszkvába emigrált, ahol a Komintern titkárságának dolgozott. 1936 júniusában a feloszlatott KMP KB helyett vezetésével Ideiglenes Titkárság alakult Prágában. 1938-ban visszatért Moszkvába, itt a magyar pártot képviselte a Kominternnél. A háború alatt a moszkvai rádió, 1944 tavaszán pedig az Idegennyelvű Könyvkiadó magyar osztályát vezette. 1945 elejétől a moszkvai Kossuth rádió főszerkesztője. 1945 júniusában tért haza: az észak-dunántúli területi pártbizottság titkára. 1945. június 24-től az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, majd 1947. február 6-ig nemzetgyűlési képviselő is. 1947 és 1949 között belgrádi és tiranai nagykövet, majd 1954-ig párizsi nagykövet. 1954 májusában Nagy Imre híveként Budapesten megszervezte a Tájékoztatási Hivatalt, amelynek elnöke lett, ugyanebben a hónapban tagja lett a kv-nak.

Nagy Imre bukása után, 1955. június 8-tól Varsóba nevezték ki nagykövetnek, 1956. július 30-ig maradt állomáshelyén. 1956. október 6-án Moszkvában részt vett Gerő Ernő, Kádár János és Hidas István társaságában a Mikojannal és Szuszlovval tartott megbeszélésen. Az október 23-24-én éjszaka tartott kv-ülésen a pb tagjává választották. Október 26-án tagja lett a Direktóriumnak, október 28-án bekerült a párt irányítására létrehozott elnökségbe. Október 30-án kezdeményezte az elnökségben, hogy Magyar Szocialista Munkáspárt néven alakítsanak új pártot. Október 31-én bekerült az MSZMP alapító kongresszusát előkészítő intézőbizottságba. Lukács Györggyel együtt a Varsói Szerződésből való kilépés ellen szavazott.November 1-jén Losonczy Géza társaságában a jugoszláv követtel arról tárgyalt, hogy szükség esetén kaphatna-e néhány kommunista politikus menedékjogot a követségen. November 4-én menedékjogot kapott a jugoszláv nagykövetségen. November 18-án Lukács Györggyel és Vas Zoltánnal elhagyta a követséget, a szovjetek letartóztatták, és november 23-án Romániába internálták őket. A Nagy Imre-csoport tagjai ellen megindult vizsgálat során terhelő vallomásokat tett a csoport tagjaira. 1958 őszén térhetett haza. Büntetőeljárás nem indult ellene. Hazatérte után nyugdíjazták. 1965-ben visszakapta párttagságát.

Szász Béla (1910-1999)

Szombathelyen született. 1928-tól a Magyar Királyi József Műegyetem közgazdászhallgatója volt, majd beiratkozott a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol magyar, francia és művészettörténeti tanulmányokat folytatott. 1930-tól a párizsi Sorbonne-on tanult.
Egyetemistaként bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, a Virradat és a Kortárs című lapok munkatársa volt. 1932-ben három havi börtönbüntetésre ítélték. 1937-ben Franciaországba emigrált, ahol Renoir asszisztense volt. Filmezéssel, újságírással foglalkozott, 1939-ben a párizsi magyar írók Üzenet címmel megjelenő folyóiratának szerkesztőbizottsági tagja lett.

1939-től 1946-ig Argentínában élt, a Dél-amerikai Magyarság munkatársa volt, emellett fizikai munkával kereste kenyerét, azután pedig a fényképezéssel próbálkozott. 1941-től a Szabad Magyar Mozgalom dél-amerikai főtitkára, a Szabad Magyar Értesítő és az Új Világ főszerkesztője, valamint a Magyar Lapok és a Jövő társszerkesztője volt.
1946-os hazatérését követően a Képes Hét és a Jövendő című lapok szerkesztője lett. 1948-ban a Külügyminisztériumba került, ahonnan 1949-ben áthelyezték a Földművelésügyi Minisztérium sajtóosztálya élére. 1949. május 24-én a Rajk-ügybe belekeverve, kémkedés hamis vádjával letartóztatták; a kínzások ellenére sem tett beismerő vallomást. 1950 végén a Rajk-per egyik mellékperében tízévi fegyházbüntetésre ítélték. 1954. szeptember 1-jén szabadon bocsátották, majd rehabilitálták. A felajánlott vezetői állásokat visszautasította, a Szépirodalmi, majd az Új Magyar Könyvkiadó lektoraként dolgozott.

1956. október 6-án, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András újratemetésekor - Rajk Lászlóné akaratának megfelelően - az egykori vádlott-társak nevében ő mondott gyászbeszédet.

1957-ben ismét emigrált, előbb Bécsben élt, majd Angliában telepedett le. 1957-1961 között az Irodalmi Újság munkatársa volt. 1959-től 1963-ig részt vett a brüsszeli Nagy Imre Intézet munkájában, a Szemle és a Levélhíradó társszerkesztője lett. 1963-ban jelent meg leghíresebb műve, a Minden kényszer nélkül. Egy műper kórtörténete című visszaemlékezés, amely a Rajk-per és a körülötte történt törvénytelenségek máig egyik leghitelesebb krónikája. (A számos nyelvre lefordított kötet legálisan csak 1989-ben jelenhetett meg Magyarországon.) 1965-től a BBC magyar osztályának külső munkatársa volt. Az Irodalmi Újság mellett rendszeresen írt az Új Látóhatár-ba és a Független Magyarország-ba. 1991-ben Ius Humana Díjjal, 1994-ben Nagy Imre-emlékplakettel tüntették ki. Norfolkban érte a halál.

Szirmai István (1906-1969)

Zilahon (ma: Románia) született. 1929-től a Román Kommunista Párt erdélyi tartományi szervezetében töltött be vezető funkciót. 1941-től a magyar kommunista mozgalomban tevékenykedett. 1942 őszétől az illegális Békepárt titkárságának és a KMP KB-nek is tagja volt. 1943-ban tizenöt év fegyházra ítélték. 1944 októberében megszökött. 1945-től az MKP Dél-Magyarországi Területi Bizottsága titkárának helyettese Szegeden, a Délmagyarország felelős szerkesztője, illetve főszerkesztője. 1946-ban a MKP KV tömegszervezetek osztályának vezetőjévé nevezték ki. 1947-1949-ben az MKP, illetve az MDP Szervező Bizottságának titkára volt. 1948 és 1953 között a kv póttagja. 1945-től 1953-ig nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő, valamint 1949 és 1953 között a Magyar Rádió elnöke. 1953 januárjában a tervezett anticionista per kapcsán koholt vádak alapján letartóztatták. 1955 végén rehabilitálták. A Begyűjtési Minisztériumban dolgozott, majd 1956 nyarán az Esti Budapest című lap szerkesztőjének nevezték ki. 1956 decemberétől részt vett a Fehér könyvek szerkesztésében. 1956. december 17-én vezetésével felállították a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Tájékoztatási Hivatalát. 1957 júliusától az MSZMP KB agitációs-propaganda osztályának vezetője volt. 1957. június végétől az MSZMP KB tagja, 1959-től a pb póttagja, 1962-től a pb tagja, 1958-tól ismét országgyűlési képviselő. 1959 és 1966 között a kb titkára volt.

Szobek András (1894-1986)

Békéscsabán született, kommunista pártmunkás. Ácsnak tanult. 1910-ben szabadult föl; belépett az MSZDP-be és az építőmunkások szakszervezetébe. 1914-18-ban katona az I. világháborúban. 1918-ban a munkástanács tagja, az 1919. évi proletárdiktatúra idején vöröskatona és vörösőrparancsnok. A kommün bukása után internálták. 1921-ben szabadult ki a nyíregyházi gyűjtőtáborból. 1921-1944 között az MSZDP békéscsabai titkára. 1925-28-ban a Magyarországi Szocialista Munkáspárt tagja. 1944-ben, az ország német megszállása után internálták. 1944-től az MKP tagja, 1944-45-ben Békés vm.-i titkára, 1945-ben Békés vm. főispánja. 1945-48-ban az MKP, 1948-56-ban az MDP Központi Vezetőségének tagja, 1946-48-ban a Politikai Bizottság póttagja. 1945 nyarán áttelepítési kormánybiztos, majd 1947-ig a Közellátásügyi Min. politikai államtitkára, 1947-49-ben földművelésügyi min.-i politikai államtitkár és az Orsz. Közellátási Hivatal főtitkára. 1949-50-ben Mo. moszkvai nagykövete. 1950-től 1953. júl. 4-ig külkereskedelmi min. h., 1953-54-ben pekingi m. nagykövet rendkívüli nagyköveti és meghatalmazott min.-i rangban. 1954 nyarától 1956. okt. 24-ig begyűjtési min. 1957-1967 között az Elnöki Tanács tagja volt. - M. Egy munkásélet emlékei (Bp., 1986).

Szőnyi Tibor (1903-1949)

Budapesten született. Bécsben orvosi tanulmányokat folytatott, eközben közeli kapcsolatba került a baloldali magyar emigránsokkal; hamarosan maga is csatlakozott a munkásmozgalomhoz. A diploma megszerzése után hazatért. 1930-ban felvették az illegális KMP-be. 1932-ben, hogy a letartóztatást elkerülje, pártutasításra elhagyta az országot. Először Bécsben, majd 1936-tól Prágában végzett pártmunkát. 1939-ben Svájcba utazott, tudományos munkatársaként dolgozott a zürichi egyetem ideggyógyászati klinikáján; kutatásai elismerést váltottak ki.

A második világháború alatt a svájci magyar antifasiszta ellenállás egyik szervezője, a svájci Magyar Nemzeti Függetlenségi Front vezetője. Noël Field közvetítésével, az amerikai hírszerző szolgálat, az Office of Strategic Service (OSS) segítségével Jugoszlávián keresztül, Tito partizánjai támogatásával, a csoport néhány tagjával 1945 márciusában visszajutottak Magyarországra (OSS-kapcsolatáról írásban beszámolt a pártvezetésnek).

A kommunista párt apparátusában dolgozott, előbb az MKP Központi Vezetősége szervező osztályának helyettes vezetője, majd - a párt 1946. évi, III. kongresszusa után létrehozott - Szervező Bizottság titkárságának a vezetője egészen 1947 szeptemberéig. Ekkor megbízták a KV káderosztálya vezetésével. A pártegyesítő kongresszuson a KV és a Szervező Bizottság tagjává választották. 1947-től országgyűlési képviselő.

1949. május 16-án kémkedés vádjával letartóztatták, majd kényszerítették, hogy Rajk László belügyminisztert nevezze meg felső kapcsolatának; ez a vallomás lett a Rajk-per alapja. Az ellene felhozott vád szerint az OSS beszervezett ügynöke volt. Az 1949. szeptember 16-tól 24-ig tartó tárgyalás végén, a per negyedrendű vádlottjaként a Budapesti Népbíróság halálra ítélte. Az ítéletet a Népbíróságok Országos Tanácsa október 14-én helybenhagyta, másnap Rajkkal és Szalaival együtt kivégezték, és társaival együtt jeltelen sírba temették.

1955. november 25-én rehabilitálták, 1956. október 6-án a Kerepesi úti temetőben Rajkkal, Szalaival és a szintén a per kapcsán kivégzett Pálffy Györggyel ünnepélyes keretek között, százezres tömeg jelenlétében újratemették.

Szücs Miklós (1921-1998)

Balatonszentgyörgyön (Somogy megye) született. Apja tisztiorvos volt. A gimnázium után tanulmányait a Ludovika Katonai Akadémián folytatta. Tisztté avatása után a 8., pécsi gyalogezredben teljesített szolgálatot. 1944 őszén az ezredét a szovjet frontra vezényelték. 1945 januárjában áthelyezték a 10. hadosztályhoz, februárban átállt a szovjet hadsereg oldalára, és részt vett Budapest ostromában. 1945 őszén belépett a MKP-ba. 1946-ban a határőrségnél teljesített szolgálatot. 1947-től a Magyar Néphadsereg részére vezérkari tiszteket képző Hadiakadémia hallgatója volt. 1949-től a vezérkar Hadműveleti Osztályának parancsnoka, ezredesi rangban. 1953 őszén a Szovjet Hadsereg Vezérkarának Akadémiájára vezényelték. 1955-ben visszakerült korábbi beosztásába, valamint a Hadműveleti Csoport főnökének a helyettese lett. 1956 szeptemberében ideiglenesen megbízták a Hadműveleti Csoport vezetésével. A honvédelmi miniszter utasítására október 19-én kidolgozta a fővárost karhatalmi övezetekre osztó tervezetet.

A forradalom kirobbanása után a Corvin köz felkelői ellen tervezett október 27-i - végül visszavont - szovjet-magyar közös katonai akció magyar parancsnoka lett volna. Az október 28-át követő változtatások után is a csoportfőnökség élén maradt. Tagja volt a szovjet csapatok kivonásáról tárgyaló magyar delegációnak. November 3-án Tökölön a KGB letartóztatta.Az ellene folytatott vizsgálat vádemelés nélkül zárult le, 1958 augusztusában szabadult. 1958 őszén saját kérésére leszerelték. A Zrínyi Katonai Kiadó szerkesztője lett, majd 1964-től az IBUSZ szocialista országokkal foglalkozó idegenforgalmi osztályát vezette. Innen vonult nyugdíjba 1986-ban. Visszaemlékezéseit a Szabad Tér Kiadó 1989-ben Ezredes voltam 1956-ban a vezérkarnál címmel jelentette meg. 1998. december 9-én halt meg.