Névmutató - (Magyarország)

Vágólapra másolva!

Halas Lajos (1910-1998)

Abádszalókon (Jász-Nagykun-Szolnok megye) született szegényparaszti családban. Az elemi iskola elvégzése után Budapesten segédmunkásként helyezkedett el az építőiparban. 20 évesen szakszervezeti bizalmi, 25 évesen a Mémosz újpesti elnöke volt. 1930-tól fokozatosan bekapcsolódott az illegalitásban lévő KMP tevékenységébe. A második világháború idején egy budapesti légvédelmi ütegnél teljesített szolgálatot. Részt vett az ellenállási mozgalomban: hamis papírokat szerzett, fegyvert szállított az újpesti partizánoknak. 1945. január elsején társaival megadta magát, Jászberénybe került hadifogolytáborba. Itt jelentkezett a demokratikus Magyar Honvédségbe, de a szovjetek a romániai Focsani melletti hadifogolytáborba szállították. 1945 őszén tért haza. 1945 decemberétől két hónapos pártfőiskolát végzett Debrecenben, majd az MKP Szervezési Osztályán dolgozott. 1946 telén megbízták a párt Rendező Gárdájának megszervezésével. Az 1947-es nemzetgyűlési választások idején az Országos Választási Bizottság megbízottja Vas megyében. Ezt követően pártutasításra belépett a hadseregbe, politikai tisztként az első lövészhadosztályhoz osztották be. Röviddel utóbb megbízták az új pártőrség létrehozásával, s a párt- valamint a parlamenti őrség parancsnokává nevezték ki. 1951-ben - már alezredesként - a Zrínyi Katonai Akadémiára vezényelték. 1953 márciusától a vezérkarnál csoportfőnök. 1955-ben a Budapesti Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnokává nevezték ki.

1956 októberében a munkásság felfegyverzésére tett javaslatot. A forradalom idején az általa vezetett Budapesti Hadkiegészítő Parancsnokság a Fővárosi Tanács épületének védelmét látta el. November 15-én a Nádor utcai pártközpontban tartott értekezleten Czinege Lajost, Tömpe Istvánt és őt jelölték ki a munkásság felfegyverzésének és új karhatalmi erő létrehozásának a feladatára. 1957 januárjától a munkásőrség törzsparancsnoka, majd 1962-ig országos parancsnoka. 1959. december 5. és 1962. november 24. között az MSZMP KB póttagja, később, 1966. december 3-ig a kb tagja. 1962-től egy építőipari vállalatot vezetett. Tiszti rangját megtartva tábornokként vonult nyugdíjba. Visszaemlékezéseit a Zrínyi Katonai Kiadó 1986-ban Az R Gárdától a Munkásőrségig címmel jelentette meg.

Hazai Jenő

Budapesti munkáscsaládból származott, elvégezte az elemi és ipariskolát, géplakatosnak tanult. 1934-ben csatlakozott az ifjúsági mozgalomhoz és lakóhelyén lett titkár. 1938-ban bekapcsolódott az illegális KMP munkájába. Még abban az évben letartóztatták és rendőri felügyelet alá került. Politikai tevékenysége miatt a Ganz Vagongyárból elbocsátották, a Weiss Manfréd-gyárban szerzett segédlevelet, majd a Ganz Hajógyárban, az Egyesült Izzóban, később a Fegyvergyárban kapott munkát. 1940-ben ismét letartóztatták, és 26 havi börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után munkaszolgálatos behívót kapott de a bevonulás elől illegalitásba vonult. 1944 májusában elfogták, ezúttal tíz évet kapott. 1944 végén vonaton Komáromba szállították azonban a vagonból több társával együtt sikerült megszöknie. Bekapcsolódott a fegyveres ellenállási mozgalomba.

1945-től a MADISZ központi titkára, egyben a Magyar Kommunista Párt Ifjúsági Titkárságának tagja volt. Földosztó biztosként részt vett a földreform lebonyolításában. 1946-ban kinevezték a budapesti pártbizottság osztályvezetőjévé. Elvégezte a pártiskolát, továbbra is pártalkalmazottként, instruktorként dolgozott, majd megbízták az MDP KV szervezési osztálya helyettes vezetői tisztével. 1949-ben a Magyar Néphadseregbe irányították, ezredesi rangban főcsoportfőnök-helyettes lett. 1952. november 7-én vezérőrnagyi rangot kapott, és kinevezték az Országos Légoltalmi Parancsnokság vezetőjévé. 1955. május 6-tól honvédelmi miniszterhelyettesként politikai főcsoportfőnök volt. 1956. júliusban beválasztották a KV-be. 1956. október 30-án felmentették miniszterhelyettesi tisztéből. 1956. november közepén, hogy mint kompromittált politikust távol tartsák a közélettől, az MSZMP utasítására a Szovjetunióba utazott. 1957. márciusban hazatért.

1962-ig a Belügyminisztériumban dolgozott, rendőrezredes, osztályvezető volt. 1962. augusztus 1-jétől kinevezték az Esztergomi Szerszámgépgyár igazgatójának, ahonnan 1984-ben nyugdíjazták. Budapesten hunyt el.

Hegedüs András

1922. október 31-én született Szilsárkányban középbirtokos parasztcsaládban. Apját korán elvesztette. A soproni evangélikus líceum elvégzése után 1941-ben beiratkozott a budapesti József Nádor Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára. A német megszállás alatt a Békepárt aktivistája és a Kommunista Ifjúsági Szövetség Titkárságának tagja. 1945 januárjában az akkor alakult MADISZ vidéki titkára, később országos szervezőtitkára lett. Itt oktatási ügyekkel és a MADISZ vidéki szerveinek létrehozásával foglalkozott. 1946. március elején három hónapos pártfőiskolai tanfolyamra küldték. 1947 végétől Gerő Ernő szakreferense mezőgazdasági kérdésekben, illetve az MKP KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztály helyettes vezetője, később vezetője. 1950-től az MDP KV Titkárság tagja, a KV Szervező Bizottság póttagja. Az MDP II. kongresszusán a PB és a KV Szervező Bizottság rendes tagja lett. 1951. november 3-tól földművelésügyi miniszterhelyettes, majd 1952. január 5-től az állami mező- és erdőgazdaságok minisztere.

Az első Nagy Imre-kormányban a Minisztertanács első elnökhelyettese, egyben a földművelésügyi tárca vezetője. 1955. április 18-án a Minisztertanács elnökévé nevezték ki. 1956. október 24-én leváltották miniszterelnöki tisztségéből, de másnapig még tagja maradt a kormánynak. Október 28-án ő írta alá antedatálva a szovjet hadsereg segítségül hívásáról szóló kérelmet. Október 28-án elvesztette KV- és PB-tagságát, majd október 29-én a Szovjetunióba menekítették. Az SZKP KV ülésein többször felmerült neve az alakítandó magyar ellenkormánnyal kapcsolatban, de a november 3-i SZKP KV magyar vezetőkkel kibővített ülésén nem vett részt és nem szerepelt neve a Horváth Imre moszkvai nagykövet által készített kormánylistán sem. A Szovjetunióban a Szovjet Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa volt, 1958 szeptemberében tért vissza Magyarországra. Először az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének munkatársa, majd 1962-től a KSH elnökhelyettese. 1963-tól az MTA Szociológiai Kutatócsoport igazgatója, és a Valóság főszerkesztője. Főszerkesztői tisztéből 1965 tavaszán váltották le. 1966-tól tanított a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen. 1968-ban elítélte a csehszlovákiai bevonulást, ezért elbocsátották állásából, és az MTA Ipargazdaságtani Kutatócsoportjához helyezték főmunkatársnak.

1972-ben előadást tartott Varsóban "A modernizáció és Kelet-Európa" címmel. 1973-ban az MSZMP PB határozatot hozott "néhány társadalomkutató antimarxista nézeteiről", és 1973 májusában az ún. "filozófusperben" revizionizmus vádjával elítélték, kizárták a pártból, és elbocsátották állásából. 1973 és 1974 között gazdasági tanácsadó, 1975-ben ment nyugdíjba. 1986 decemberében részt vett az illegális 56-os konferencián, majd 1988 decemberében előadást tartott a Széchenyi István Szakkollégium és Társadalomtudományi Klub első legális és nyilvános 56-os konferenciáján. 1988-ban az MKKE címzetes egyetemi tanárává választotta.

Hidas István

Budapesten született. Vasesztergályos volt, 1936-tól a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalomban dolgozott. 1939-től tagja a szociáldemokrata, 1943-tól a kommunista pártnak. 1944-ben a KMP Budai Bizottságának tagja. 1945 után a Kábelgyárban, a Telefongyárban és a Szürke Taxinál dolgozott. 1948-tól a Budafoki Pártbizottság, 1949-től a Mávag Pártbizottságának titkára, 1950 februárjától VIII. kerületi párttitkár. A KV 1950 májusi ülésén KV-tag és a KV szervezőbizottságának póttagja lesz. 1950. június 25-től 1952-ig a Budapesti Pártbizottság titkára. Az MDP II. kongresszusán, 1951 februárjában a PB póttagjává és a KV szervezőbizottságának tagjává választották, majd a KV 1951. májusi ülésén a PB és a KV-titkárság tagja lett. 1952. november 14. és 1953. július 2. között a Minisztertanács elnökhelyettese. 1953 júniusában tagja volt a Moszkvába meghívott pártküldöttségnek. 1953. július 4-től nehézipari miniszter, 1954. október 9-től vegyipari és energiaügyi miniszter. 1954. október 31-én újra a Minisztertanács elnökhelyettese, majd 1956. július 30-án első elnökhelyettese lett. A KV 1956. október 23-ról 24-re virradóan tartott plénumán kimaradt a PB-ből és másnap a kormányból is. 1957 júniusától a Kohó- és Gépipari Minisztériumban volt főosztályvezető.

Horváth Imre (1901-1958)

Budapesten született munkáscsaládban. A Budapesti Telefongyárban tanulta ki a műszerészinas-szakmát.

1918-ban belépett a MKP-be. A Tanácsköztársaság ideje alatt a Vörös Hadseregben politikaibiztos-helyettes volt, majd a Tanácsköztársaság bukása után az illegális KMP-ben tevékenykedett. 1921-ben letartóztatták, és illegális tevékenység vádjával tíz év börtönbüntetésre ítélték.

1922-ben a fogolycsere révén Szovjet-Oroszországba került, ahol belépett az SZK(b)P-be. Először gyári munkásként dolgozott, majd 1926 és 1929 között a Marx-Engels Intézet könyvtárosa volt. 1929-ben beiratkozott a Műszaki Egyetemre, és 1932-ben mérnöki diplomát szerzett.

1933-ban pártutasításra visszatért Magyarországra, de 1934-ben letartóztatták, és a szegedi Csillag börtönbe került, ahonnan 1944-ben Dachauba deportálták.

1945 után a külügyminisztérium munkatársa. 1946 és 1948 között a moszkvai magyar nagykövetség első titkára, majd berlini, washingtoni, londoni és prágai követ. 1956 május-júniusában a KKI elnöke. 1956 júniusától az MDP KV tagja. 1956. július 30-tól külügyminiszter.

Október 30-án Nagy Imre megbízásából az ENSZ-közgyűlésre utazott. Bécsbe érkezvén azonban Prágán át Moszkvába repült. November 2-án Nagy Imre átvette tőle a külügyminiszteri tárcát. Moszkvában november 2-án találkozott Kádár Jánossal. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányban a külügyek vezetésével bízták meg. 1956. november 10-től az MSZMP IKB, majd KB tagja.