A nyugdíjasok gyalázása után Gyurcsányék egy bukott riporternőt tettek Márki-Zay mellé, hogy elrángassa a botrányos jelöltet kérdező újságírókat.
A baloldal a pandémia kezdete óta egy olyan kampányt folytat, amelyben a koronavírus-járvány gazdasági és egészségügyi következményeit használja fel a kormány lejáratásához.
Folytatódott a Városháza-bizottság munkája.
Gyurcsány jelöltje folyamatosan sértegeti a választókat és - a baloldali hagyományokat folytatva - ócsárolja a vidéken élőket. Újévi beszédében pedig jellegzetes, baloldali halálkampányt indított.
A baloldal jelöltje szerint kevesebbet kell fűteni meg kevesebbet kell mosakodni, és majd akkor lesz kisebb a számla.
A baloldali jelölt az LMBTQ-aktivisták elvárásainak és persze Brüsszelnek akar megfelelni.
A kétmilliárd forintnyi „jutalék" felháborította a befektetőket, így visszaléptek az üzlettől - mondta Budai Gyula.
A baloldal jelöltje szerint még az inváziószerű bevándorlásnak is több előnye van, mint hátránya.
Láng Zsolt szerint a baloldal számára ismeretlen fogalom a politikai felelősség
A baloldali jelölt Magyarország egyik legjobb időszakának tartja a Gyurcsány-Bajnai-féle 2009-es megszorítások korszakát.