Nem adja ki a belügyminiszter az államtitkokhoz hozzáférő 21 századvéges nevét, mert az törvénysértő lenne.
A maffiavádakkal bíróság előtt álló volt MSZP-s politikus felmentését kéri az ügyvédje védőbeszédében.
A törvényi feltételei hiányoznak, mégis fenntartja a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
Csaknem egy teljes havi fizetésüket megkapták.
Nem kellett neki a pénz, inkább visszakérte többségi tulajdonrészét a tanácsadó cégében.
Elmaradt a nyílt lázadás a szocialisták kongresszusán, de csendes forradalom zajlik.
Lehet, hogy már márciusban tisztújító kongresszust tart az MSZP, de ha nem, akkor májusban biztos.
A jobbikos képviselő azzal úszta meg a vádemelést, hogy e-mailje csak szűk, zárt körben, frakciótársaihoz jutott el.
Téglafal mögé ejtett dokumentumok kerültek elő egy fővárosi lakás felújításánál. A lelet pillanatfelvétel a gettósítás előtti Budapestről: több ezer név, sors.
A korrupció elleni harc jegyében jobb lenne, ha az Eximbank elárulná, az ő pénzéből vette-e meg Andy Vajna a TV2-t.