A világ legcsöndesebb helye a Microsoft visszhangmentes szobája Redmondban (Washington), a Building 87 mélyén lévő nehéz betonból és téglából épült visszhangmentes kamrája.
A sarlatán Lengyelország középső és déli részén elhelyezkedő hegyen rejtette el a kincset, miután kicsalat az emberektől a pénzüket.
Mivel a maradék sörélesztő gyakori mellékterméke a sörgyártásnak, olcsó és széles körben beszerezhető.
A dodekahedrot Lincoln közelében, Norton Disneyben találták. Számos javaslat van arra, hogy mik lehettek a dodekahedronok: vallási objektumok, kötő eszközök, mérőeszközök, stressz játékok, vagy a kézművesek így demonstrálták magas szintű ügyességüket.
A neandervölgyieket olyan vírusok fertőzték meg, amik a mai embert is érinti.
Egy hazai vizsgálat alapján az elmúlt hat-hét évtizedben az egykori ürgés területek több mint 99,7 %-áról eltűnt!
Az erdők nemcsak az ökoszisztéma, de az emberek egészségének megőrzésében is kulcsszerepet játszanak.
IV. Károlynak köszönhetően a képviselőház meghozta a törvényt, melynek értelmében minden magyarországi település köteles volt anyagi tehetsége szerint „méltó emléken” megörökíteni mindazok nevét, akik lakosai közül életüket adták „királyért és hazáért”.
Kérjük, hogy az autóval, kerékpárral közlekedők ebben az időszakban fokozottan figyeljenek az utakon áthaladó vagy éppen ott napfürdőző állatokra (a teknősök mellett a kígyókra, gyíkokra, sünökre is) és, ha tehetik, segítsék át őket az úton.