Az ifjú költő szerint értéket is kell nyújtani -. segíteni kell a rászorulókon. Interjú Bánki Benjáminnal.
Az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtő akciót indított.
Az egész Balatont érinti majd.
Ugyanis szinte egész nap a mínusz négy fokos hűtőkamrában dolgozik.
Egy eldugott Balaton-felvidéki faluban jártunk, éppen a Balaton sajtot készítették a manufaktúrában.
Ha nyáron fáj a torka és lázas, nem biztos, hogy csak a fagyitól hűlt meg. Lehet, hogy nyugat-nílusi láza van.
Mozgáselemző sorozatunk ötödik részében a mellúszással foglalkozunk.
Gyorsúszásban született meg a magyar sport első olimpiai aranyérme. Mozgáselemzés, 4. rész.
Moncz Henriette szakoktató kozmetikus sok más mellett azt is elmondja, hogy lehet-e sminkelni a kánikulában, vagy nem.