A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

A magyar kultúra napja

Vágólapra másolva!
A Himnusz születésnapjáról az idén is számos rendezvénnyel emlékeznek meg Budapesten. Január 22. 1989 óta ünnepe a magyar kultúrának.
Vágólapra másolva!

Közös rendezvényt tart alapítása 200. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve az Országos Széchényi Könyvtár. Az ünnepségen részt vesz Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere.

A kulturális tárca vezetője nyitja meg a Millenniumi könyvszemle című kiállítást az Iparművészeti Múzeumban. A Márai Sándor-díjakat is e helyszínen adja át a miniszter.

A nemzeti bibliotéka a magyar kultúra napjára időzítette tájékoztatóját, amelyen bemutatja fakszimilesorozatát is.

A Magyar Művelődési Társaság szervezte rendezvényen Kölcsey Ferenc szellemi hagyatéka címmel Taxner-Tóth Ernő irodalomtörténész tart bevezető előadást az I. kerületi Corvin tér 8. szám alatti intézményben.

A Magyar Kultúra Alapítvány és a Budavári Önkormányzat Régiók találkozása a magyar kultúra napján címmel rendez hangversenyt határon túli előadók és a Caritas Collectio Kamarazenekar közreműködésével az I. kerületi Szentháromság tér 6. szám alatti épületében.

A Kossuth, valamint a Bartók rádióban is számos műsort szentelnek a magyar kultúrának.

A magyar kultúra napján vetítik az m1-es csatornán a Kaffka Margit regénye nyomán készült Hangyaboly című, Fábri Zoltán rendezte alkotást.

A Duna Televízió programjában láthatják az érdeklődők Vörösmarty Mihály A bujdosók című darabját, a Térszínház előadásában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!