A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Budapesti Farsang

Vágólapra másolva!
A Budapest Kör idén 11. alkalommal invitálja szabadtéri télbúcsúztatóra a fővárosiakat február 9-én. A budapesti eseményhez kapcsolódik a Miskolcról induló, az ország nagyvárosait érintő Fanta Karnevál programsorozat is. A legötletesebb jelmez gazdája 300 ezer forintot is nyerhet.
Vágólapra másolva!

A jelmezverseny résztvevői ezúttal is az I. kerületi Lánchíd utcában gyülekeznek 14 óra 20 perckor. A maskarások 15 órakor indulnak a Clark Ádám térről a Lánchídon át a Roosevelt tér - Apáczai Csere János utca - Március 15. tér - Pesti Barnabás utca - Váci utca érintésével a Vörösmarty térre.

A Vörösmarty téri nagyszínpadon 15 órától a 100 Folk Celsius szórakoztatja az érdeklődőket a Paff, a bűvös sárkány című gyermekműsorral. A maskarások 16 órakor lépnek a zsűri elé. Egy órával később ad koncertet a Pa-Dö-Dö.

A Budapesti Farsang hagyományaihoz híven 18 órakor vehetik majd át az ötletkavalkád díjazottai a jutalmakat. A legeredetibb jelmezt 300 ezer forinttal jutalmazzák.

A főváros téli jelmezes rendezvényének fővédnöke Demszky Gábor főpolgármester, védnöke Giorgio Pressburger, az Olasz Kulturális Intézet igazgatója.

Az ország nagyvárosait érintő Fanta Karnevál első rendezvénye február elsején pénteken, Miskolcon lesz, azt követően Debrecenben, Pécsett, Győrben, végül Szegeden várják a szórakozni vágyókat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!