Vidám tudomány, avagy mikor vegyünk komolyan diétakutatást?

Naponta legalább három új hírt olvashatunk, amely fantasztikus tudományos áttörésnek állít be valami kísérleti/kutatási eredményt, és amelyet - ha értékén kezelünk, egyáltalán nem kell komolyan venni. Mire figyeljünk oda, ha ilyen, élelmiszeripari kutatásokkal kapcsolatos, csodálatos felfedezések valóságtartalmát szeretnénk megítélni?

A csokoládé véd a stroke ellen, a pattogatott kukorica Alzheimert okoz, a jeges teától vesekövünk lesz, a kurkuma megelőzi a cukorbetegséget, a sóról havonta egyszer kiderítenek valami gonoszságot (legutóbb azt, hogy gyomorrákot okoz), és a többi. Már ebből a hevenyészett válogatásból is látszik, hogy élelmiszeripari kutatásokból nincs hiány, ami érthető: óriási üzletről beszélünk, a nép pedig alapvetően nagyon szeret rettegni a különböző egészségügyi kockázatoktól, és szeretné (elméletben) elkerülni az esetlegesen halálos betegségeket. Ha tehát egy kutatás kiderítené, mondjuk, hogy a vajat fogyasztó anyák gyerekei nagyobb eséllyel lesznek hegedűvirtuózok, mint a margarint fogyasztó anyáik gyerekei, akkor a vajeladások időlegesen az egekbe szöknének. Az emelkedés addig tart, amíg nem publikálnak egy olyan tudományos cikket, amelyben a fehér köpenyes emberek (= tudósok!) azt nem mondják, hogy a margarin nagyon jó a szem körüli ráncok eltüntetéséhez, szemben a vajjal, amely bizonyítottan (!) a szarkalábak számának növekedését okozza. Ez után a hír után pedig mindenki, akit a szarkalábprobléma érint, kidobja a drága pénzen megvásárolt kézműves vajat, és rohan dobozos margarinért. Az önkényesen felvázolt és természetesen sarkított példa szabadon alkalmazható bármire, amit megeszünk és megiszunk, magunkra kenünk, belefekszünk, elszívunk. Egy ilyen kutatást közlő hírnek szerencsére mindig van néhány olyan eleme, amelyre figyelve könnyen kiszúrhatjuk, hogy tényleg érdemes komolyan foglalkozni vele, vagy azért ne nagy dózisú étcsokoládéval próbáljuk meg a vastagbélrákot megelőzni.

A kutatásban részt vevő alanyok száma

Az első, amit érdemes megnézni, hogy mekkora mintán végezték a kutatást, és az alanyokat milyen szempontok szerint válogatták ki. Addig talán mindenki eljut, hogy ha azt olvassa, hogy tizenöt fős minta, akkor nem veszi olyan komolyan az eredményeket, mintha több száz vagy több ezer alany eredményeit vetették volna össze, de arra is érdemes odafigyelni, hogy milyen korú, nemű, társadalmi státuszú, életvitelű egyedekről van szó. Persze az igazán nívós kutatások épp attól működnek, hogy nagyon vegyes, a társadalom minden szegmenséből merítő csoportokon kísérleteznek, de az ilyen kutatások nagyon drágák, és bár az élelmiszeriparban (főleg például az egészségiparhoz kapcsolódó szegmensben, mint pl. vitaminok, táplálékkiegészítők) rengeteg pénz van ezekre a tudományos (!) kísérletekre, az esetek nagy részében szeretik megúszni a dolgot sokkal kevesebb alannyal, akiket ráadásul igen speciális szempontok alapján válogatnak össze (pl.: kizárólag ötven év fölötti, nehéz fizikai munkát végző, elhízott férfiak).

A kutatás időtartama

Sok esetben úgynevezett longitudinális vizsgálat eredményeit publikálják, ami azt jelenti, hogy a speciális szempontok szerint összeválogatott alanyokat rövidebb-hosszabb ideig nyomon követik. Ha például bizonyos rendszeresen fogyasztott ételek hosszú távú hatásaira kíváncsiak, akkor akár tíz-húsz év eredményeit is kénytelenek elemezni ahhoz, hogy a kapott eredmény kellően pontos legyen (igazán pontos sosem lesz, de annyira igen, hogy lehessen vele dolgozni, és különböző következtetéseket levonni.) A probléma ilyenkor az adatgyűjtés módjával szokott lenni, az esetek egy részében ugyanis az adatokat maguk az alanyok szolgáltatják különböző időközönként megejtett beszámolók formájában, és innentől belép egy bizonytalansági tényező, amelyet nullára redukálni sosem lehet, az emberek feledékenyek, pontatlanok, néha hazudnak is. (Ennek a megoldásnak egy fokkal biztonságosabb verziója, amikor kórházak aktáit nézik végig, az abban előforduló adatokat elemzik, de az sem megoldható minden esetben). A másik probléma, hogy a hosszú vizsgálati idő alatt megszámolhatatlanul sok hatás éri az alanyokat, és eléggé nehezen kiszűrhetőek azok a hatások, amelyek esetleg befolyásolhatják a kutatási eredményeket.

A kutatást végző intézet

Nem mindegy, hogy egy orvosi egyetem, kórház, vagy kutatóintézet végzi a kutatást, vagy pedig egy éjszakánként kristályos metamfetamin előállításával foglalkozó zuglabor valamelyik kertvárosi garázsban.

Ki finanszírozta a kutatást

Áll a tévéreklámban dr. (!) Akárki fehér köpenyes tudományos doktorszakértő, és valami kísérletről magyaráz, amelynek az eredményei éppen annak a joghurtnak a fiatalító hatását támasztják alá, amelynek a reklámjában áll. Az élelmiszeripari cégek számtalan esetben rendelnek kutatásokat, amelyeket ők finanszíroznak, és amelyeknek az eredményeit nem olyan nehéz manipulálni (a tesztalanyok összeválogatásával, a kísérletek kiválasztásával, a vizsgálati eredmények nagyvonalú értékelésével). Ha a kísérlet eredményei megvannak, már csak egy jó sajtóközleményre van szükség, hogy a kutatás hírként bekerüljön a médiába, onnantól kezdve pedig a dolgokról lehet másnap beszélgetni a munkahelyen, hát Icukám, megint kiderítették a tojásról, hogy szívinfarktust okoz, jaj, Jolikám, én már nem is tudom kinek higgyek, minden esetre most egy ideig majd kevesebb tojást eszünk, már a gyerekek végett is. Pedig nem példa nélküli, hogy a csokoládé kedvező egészségügyi hatását bizonyító kísérletek mögött a Willy Wonka ltd. áll, vagy kiderül, hogy a nyolcvanas évek eleje óta tartó izotóniásital-őrület nem más, mint egy zseniálisan fölépített marketingkampány eredménye, és alig áll mögötte kellően erős tudományos bizonyíték.