Lementünk a térképről, hogy megtaláljuk a magyar diók királyát

Milota jelképe a dió

A diófaültetvénybe belépve éppen a lábam elé hullott a fáról a híres M10-es. Sokat utaztam ezért a pillanatért, néha úgy éreztem, lementem már a térképről. Felvettem, és puszta kézzel feltörtem. Ott helyben elfogyasztva azonnal éreztem a friss ízét, a szatmári föld adta zamatát. A diótörés helyszínét, Milotát pár évtizeddel ezelőtt az egész világ megismerhette. Mára legfeljebb azok tudnak róla, akik a dió elvakult szerelmesei maradtak.

Megnéztem a tájházat, a református templom szépséges fakazettás mennyezetét. Végre egy falusi ház konyhájában ülök. Velem szemben Szabó Jánosné, Eszti néni, az egykori milotai tanár magyaráz.

A mese arról szólt, hogy minden itteni ember két diófát ültetett életében.

Az egyiket bölcsőnek, a másikat koporsónak használta. A termését pedig télen-nyáron fogyasztotta.

A dióverésről szóló vers elveszett

„Jaj, kedveském, képzelje csak el, hogy a dió errefelé annyira nagy szám volt, hogy még verset is írtak róla“ - így Eszti néni. „Az egyik diófesztivál alkalmával elgyütt ide egy fiatalember, hogy elkérje, hogy azt e jeles napon felolvassa. Odaadtam neki, de nagy hiba volt.

A vers elveszett, soha nem került vissza hozzám.

Valamikor a hatvanas évek közepén jelent meg egy újságban, csak nekem volt meg, mert kivágtam és eltettem. Hanem van itt egy másik, felolvassam? De a kezemből ki nem adom.

A dióverésről szóló vers elveszett. Maradt nekünk a szilvaaszalás Forrás: Lantos Gábor

Igaz, ez nem a dióról, hanem a szilvaaszalásról szól, de hát a szilva is Szatmár ékessége,

szóval, olvassam, vagy ne olvassam?”

Mondom, olvassa, hát persze. A nyolcvanon túl lévő tanárnő feltette a szemüvegét, a szobát betöltötte ízes beszéde, ahogy a verset előadta. A költő valószínűleg soha nem kapott ezért semmiféle díjat. Csak papírra vetette, amit érzett, és beküldte az újságnak. Aztán megjelent. A sorok így vonultak be az örökkévalóságba.

Hol járunk, mit eszünk?

Milotán vagyunk. Ennek a településnek az országosan ismert terméke volt az M10-esnek nevezett milotai dió.

Már a 18. században a dió adta helyi parasztok megélhetését, majd az 1900-as évek elején az országos ismertségből egyszer csak világhír lett. A milotai M10-es részvénye előbb a londoni, majd a New York-i tőzsdén jelent meg.

Az 1973-as, Münchenben megrendezett világkiállításon nagydíjat is nyert.

Magyarország éléskamrájának e terménye ma is igazodási pont a világ diótermesztőinek körében. Az M10-esben az „M“ Milotára utal, a 10-es szám pedig arra, hogy az ültetéskor melyik fa adta a legjobb termést. Annak idején a 10-es számú fáról vették le a legjobb szemző hajtásokat. Így lett az M10-es az a fajta, amelynek a héja papírvékony, és kézzel is feltörhető.

Az M10-es számokban

Nemesítő: Dr. Szentiványi Péter.

Milotán szelektált, igen bőtermő fajta. Rendkívül piacos, a legkiválóbb héjas- és béldió. A rügyek fakadása korai, de vontatott, ezért termésbiztonsága nagyobb.
Együtt virágzik a Tiszacsécsi 2, Alsószentiváni 118 és Pedro nőtelőző fajtákkal.
Termőképesség: igen bőtermő, a hajtások átlag 53%-ban rakódnak be terméssel. Korán termőre fordul.

Érés ideje: Szeptember vége.

Gyümölcs jellemzői: 35 mm átlag átmérőjű, gömb alakú. Héja sima, tetszetősen rajzolatos, sárgásbarna, a bél világossárga, jó ízű, béltartalma 47-52%. Könnyen törhető és tisztítható. Olajtartalma magas: 68,4%, fehérjetartalma: 17,7%.

Fa jellemzői: Középerős növekedésű, fiatalon feltörekvő, idősebb korban félgömb alakú. Termővesszői 20-25 százalékban, oldalrügyeken is hoznak nővirágot.

Telepítési javaslat: Államilag minősített árufajta 1963 óta. Mélyebb fekvésű, fagyveszélyes helyekre nem javasolt.

Hogy ez mennyire igaz, arról hamarosan bebizonyosodom. A sportpálya mellett haladok, egy kecskepásztor közelít, tőle tudakolom, hol vannak a diófák. Körbemutat, jót nevet, azt mondja, mindenhol. De ha az M10-est keresem, akkor a nagy virágtartónál forduljak balra, ott találom ezeket a fákat. Pár lépés, majd a lombok alatt állok. Idén korábban érik a dió, pár már ki is bújt a kopáncsából. Megfogom, majd egy kézzel könnyen összeroppantom.

Ez tényleg papírvékony, mert pillanatok alatt feltöröm.

Bezzeg odahaza a szomszéd diófájáról lehullót csak kalapáccsal tudom feltörni. Na, mindegy. Megkóstolom, zsenge, finom. Aki szereti, annak ez maga a paradicsom – nem holmi diófaültetvény.

Guszti bácsi a legmagasabb diófára is felmászott

„Élt itt egy jóember, a Csókási Guszti bácsi, az kérem, olyan bátor volt, hogy a legmagasabb fára is felmászott, ha dióverésről volt szó.” Ezt már a szomszéd faluban, Tiszacsécsén élő Nagy Gyula meséli, miközben erős kezével a konyhaasztalon töri fel az M10-est. Gyula bácsi korábban Móricz Zsigmond szülőfalujának polgármestere is volt, amúgy meg az egész élete a milotai dió körül forgott.

A tiszacsécsei Nagy Gyula, aki mindent tud a milotai dióról Forrás: Lantos Gábor

Mondják, amit ő nem tud erről, azt nem is érdemes tudni. „Szóval, jött a Guszti bá', halált megvető bátorsággal felment a fákra, s az összeset leverte. A többiek csak nézték. Volt, aki megpróbálta utánozni, akadtak ebből nehézségek meg balesetek.

De aztán csak levertük az összes diót a fáról.

Amit meg nem, azt elvitte a csóka. A madár, hogy egyértelműen fogalmazzak.”

A diókirály Milotára érkezett

„Egyszer úgy esett, hogy Milotára érkezett a legújabb kori magyar diókirály, Klapka György. A dologban az volt az érdekes, hogy a falu akkori polgármesterét is pontosan ugyanígy hívták.

Szóval jött ez a milliárdos Klapka.

Pár évvel ezelőtt ő is dióval kezdett foglalkozni. Hát, tartott itt egy előadást, csak néztünk, mint a moziban. Elmesélte, hogy mi mindent lehet készíteni a dióból.

Egy teknő M10-es dió Forrás: Lantos Gábor

Például arckrémet – ezt sem tudtuk korábban. Közölte, hogy a diófa levelét semmiképpen se dobjuk ki, mert a lehullás után ugyan 10 hónapig valóban mérgezi a környezetét, de ha megfelelően elkülönítjük, nem hagyjuk szanaszét, akkor 300 napot követően a legjobb trágya lesz belőle. A lényeg, hogy egy helyre tegyük és ott hagyjuk, hogy a természet elvégezze a dolgát.

Dióteát sem láttunk annak előtte.

Hát, a Klapka mester ezt is megmutatta nekünk. Mondjuk, én nem iszom, ellenben megeszem, de azt megteszem már születésem óta. Az sem ma volt, 1935-ben láttam meg a napvilágot.”

A kéz, amely Móricz bölcsőjét ringatta

Jó, hogy ez szóba került, mert korábban azt mesélték, hogy Gyuszi bácsit Móricz Zsigmond egykori bölcsőjében ringatta az édesanyja.

Nemcsak engem, hanem hat másik testvéremet”

– felelte az idős ember. „Képzelje, egyszer volt itt egy előadás. A szónok azt mondta, hogy engemet abban a bölcsőben ringattak, amely Móriczé volt, de nemcsak engemet, hanem másik száz embert is. Hát, ettől nagyon ideges lettem. Hogy mer ilyet mondani? Hogy mert ebből tréfát űzni?

A Nők Lapja 29 évvel ezelőtti száma, amelyben megírták, hogy Gyula bácsit Móricz bölcsőjében ringatták Forrás: Lantos Gábor

Megmutatom magának azt az újságot, amiben mindez benne van“ – majd korát meghazudtoló gyorsasággal felpattan és a másik szobába siet. Egy 1987-es Nők Lapjával tér vissza, amiben – ahogy mondja – Végh Antal, a környék jó ismerője leírta az igazat. Olvasom a 29 évvel ezelőtti cikket, amiben fehéren-feketén ott áll az igazság.

Én sosem hazudok, látja?“

– kérdezi Gyuszi bácsi. Csak bólogatok, amúgy sem gondoltam volna, hogy nagyot mondana. Miért tenné? Egész életét Tiszacsécsén töltötte. Móricz akkor halt meg, amikor Gyula bácsi 7 éves volt. Közel lakott az író szülőházához. Édesapja jól ismerte a Móricz családot. Egy ilyen kis faluban semmi szokatlan nem volt abban, hogy az egyik família odaadta a már nem használt bölcsőt a másiknak.

Diófesztivál nem lesz, falunap annál inkább

Visszatérve a dióhoz és Milotára, idén először nem Diófesztivál, hanem falunap lesz annak a rendezvénynek a neve, amelyen minden a dió körül forog. A régi recepteket őrző idős asszonyok ilyenkor veszik elő legszebb kötényeiket, gyújtják be kemencéiket, kezdődik a diós kosár, a diós lepény, a diós rétes sütése.

Milota csodálatos fakazettás református temploma Forrás: Lantos Gábor

Szinte nincs olyan étel, amelybe ne lehetne a diót beletenni. Idén szeptember 3-án, szombaton lesz esedékes a nagy nap. Aki szeretné megízlelni a régi idők egyre inkább elfeledett ízeit, menjen Milotára. Garantálom, hogy nem fogja megbánni. De, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, megosztom az olvasókkal a milotai emberek egyik régi és féltve őrzött receptjét.

Milotai dióleves

Hozzávalók: 25 dkg dió, 8 evőkanál cukor, csipetnyi só, 3 evőkanál kukoricakeményítő, 5 deci főzőtejszín, 1 csomag vaníliás cukor, 1 liter víz.

Elkészítése: egy fazékban a vizet, a sót és a cukrot összemelegítjük. Amikor forr, beletesszük az addigra meghámozott és apróra vágott diódarabokat, majd mintegy negyedórán át főzzük. Közben egy kisebb edénybe beletesszük a főzőtejszínt, majd a keményítőt kanalanként adagolva, kézi habverővel hozzákeverjük. Amikor összeállt, az egészet nagyon lassan csorgatjuk bele a levesbe, miközben folyamatosan keverjük.

A milotai dióleves Forrás: Baráth Zsuzsanna

A végén adjuk hozzá a vaníliás cukrot. Néhány perc főzés után a leves besűrűsödik. Ekkor levesszük a tűzről, és hagyjuk kihűlni. A milotai emberek szerint ez nem is klasszikus leves, sokkal inkább édesség. Hidegen a legfinomabb.