Egyik sem volt rossz, de jól látszott, hogy a feldolgozás és az alapreceptek bizony tájegységenként változnak. A közös kolis konyha kopott asztalánál ettük körbe a történelmi Magyarországot – jó volt rácsodálkozni néhány új, sosem kóstolt ételre.
Szabó Gábor kollégánk, az Origo fotósa büszkén nyomta kezembe a könyvet:
Én fényképeztem”
– mondta, és várta, hogy felnyissam. A tábla közepére fúrt két lyuk, a kétféle rózsaszín és a 100% disznó felirat egy pillanatra megállított: azt sem tudtam, mi lesz benne, de a borítóval már megfogtak.
A szerző, Pálinkás Norbert neve sokaknak ismerős lehet, a média- és gasztroszakember többször bemutatta már hozzáértését. Most is szakszerű és hiteles maradt –
a leginkább erdélyi disznóvágási stílusban tálaló könyv nemcsak egy snassz receptgyűjtemény,
hanem olvasmányos leírások, szakmai fogások korrektül összerakott sora, amit tényleg feldobnak Szabó Gábor fotói.
219 oldal:
nem húszperces lapoznivaló,
nem az unalomig ismert ételek szokott sora, több, mifelénk teljesen ismeretlen fogás is belekerült. Tüdőgombócleves, búbos hús, hájas krémes; ilyen étvágycsináló receptekkel van teli a 100% disznó. Mint egy rendes magyar toron, ahol csak a visítást nem dolgozzák föl, úgy megy végig Pálinkás a sertés részein, mindre kínálva legalább egy receptet.
A 21. század gasztromegújulása?
A disznót nem kell megújítani, mert sohasem avult el.
Ugyanez érvényes a klasszikus receptekre is: mi tudna idejétmúlt lenni egy agyas káposztalevesen vagy májas húspástétomon?
A 100% disznó nem csak azoknak való könyv, akik már szemmel és kukoricával is hizlalják a kocát az ólban. Azoknak is remek, akik csak egy-egy bevált és minőségi húsos receptet keresnek – ebben nincs finomkodás, nincs mellébeszélés, csak ízek és ötletek.