Szépséges virágok, amelyekről nem is gondolnánk, hogy ehetőek

Vágólapra másolva!
Valószínűleg sosem néztünk még ételként a mezőn tarkálló vadvirágokra, vagy egy illatozó rózsabokorra, pedig több olyan növény is van, ami nemcsak a kertben, de az étkezőasztalon is megállja a helyét, hiszen nemcsak mutatósak, de nagyon finomak és egészségesek is. Talán találkoztunk is már velük szörpök, lekvárok vagy akár édes virágméz formájában. Mutatunk néhányat ezek közül.
Vágólapra másolva!

Akácvirág

Talán mi is lelkesen tépkedtük le és majszoltuk gyerekként a fehér, édeskés ízű akácvirágokat? Esetleg még ma is ezt tesszük? Jó hír, hogy a kis, fehér virágok 

nemcsak finomak, de rendkívül egészségesek is. Vízhajtó, stresszoldó, köhögéscsillapító, és székrekedés ellen is rendkívül hatásos.  Csökkenti az gyomorsavat, így refluxosoknak különösen ajánott a fogyasztása, emellett minimalizálja az étvágyat is,

ami miatt hatásos segítőtársunk lehet fogyókúrák idején. Remek méz, illetve tea is készülhet belőle, emellett édességek, desszertek, limonádék ízesítésére is alkalmas.

Fontos tudni azonban, hogy csak a fehér színű akácvirág ehető, a dísznövényként tartott lila-és sárga virágú akác viszont súlyosan mérgező.

növények, virágok, ehető növények, ehető, természet
Akácvirág
Fotó: Shutterstock/Copyright (c) 2023 JabaWeba/Shutterstock.  No use without permission. / Shutterstock/Copyright (c) 2023 JabaWeba/Shutterstock.  No use without permission.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!