Szépséges virágok, amelyekről nem is gondolnánk, hogy ehetőek

Vágólapra másolva!
Valószínűleg sosem néztünk még ételként a mezőn tarkálló vadvirágokra, vagy egy illatozó rózsabokorra, pedig több olyan növény is van, ami nemcsak a kertben, de az étkezőasztalon is megállja a helyét, hiszen nemcsak mutatósak, de nagyon finomak és egészségesek is. Talán találkoztunk is már velük szörpök, lekvárok vagy akár édes virágméz formájában. Mutatunk néhányat ezek közül.
Vágólapra másolva!

Gyermekláncfű

A gyermekláncfű - közismertebb nevén pitypang - sokak számára ismerős lehet, a mezőkön és kertekben virító, sárga vadvirágokból kislányként koszorút fontunk, kiszáradt formában pedig előszeretettek fújtuk szét a fehér magvait. Azonban sokan nem tudják, de a pitypang ennél jóval értékesebb, több dologra is felhasználható növény, melynek a virágától a leveléig szinte minden része fogyasztható. 

Zsenge leveleit például salátákba keverhetjük, finom, fűszeres, rukkolához hasonló íze van. Bimbójából savanyúsá, virágából ízletes méz készülhet, sőt, ki is ránthatjuk ropogós sörbundában.

Számos gyógyhatása ismert:rengeteg vitamint, ásványi anyagot tartalmaz, vízhajtó hatású, csökkenti a vér koleszterinszintjét levele és gyökere a máj-és az epeproblémák legjobb ellenszere, emellett bőrpanaszok és narancsbőr ellen is hatékony.

növények, virágok, ehető növények, ehető, természet
Gyermekláncfű
Fotó: Photo by Silas Stein/picture alliance via Getty Images / Photo by Silas Stein/picture alliance via Getty Images
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!