Az idén 42 éves Francis G. Janoskót 2005-ben gyermekpornográfia vádjával tartóztatták le, miután a rendőrök gyerekek meztelen fotóira bukkantak mobiltelefonján, ezért került korábbai a Plymouth megyei javítóintézet falai mögé. A hatóságok gyanúja szerint az azóta kiszabadult férfi valamikor 2006 októbere és 2007 februárja között egy vékony kliens gépről egy szoftveres hiba kiaknázásával hozzáfért a fegyintézet szerverén lévő adatbázishoz, melyről több mint 1100 alkalmazott személyes adataihoz -neveikhez, címeikhez, születési dátumaikhoz, TB-azonosítóikhoz és telefonszámaikhoz - fért hozzá.
Az intézetben a fogvatartottak rendelkezésére áll egy számítógép, amelyen egy jogi információk felkutatását biztosító szoftver fut - Janosko e program egyik hibájának kiaknázásával fért hozzá a központi szerverhez. Emellett a férfi egy olyan felhasználói névre és jelszóra is szert tett, mellyel akár az egyébként a rabok számára nem elérhető világhálón is böngészni tudott, onnan többek közt képeket és videókat töltött le a börtönben dolgozókról, rabtársairól, illetve az intézményről készült légifotókra is szert tett.
Ha a múlt héten letartóztatott férfit az ellene felhozott vádakban -személyiség-tolvajlás és egy védett számítógépben véghezvitt szándékos károkozás - bűnösnek találják, 12 év szabadságvesztésre, és akár több százezer dolláros kártérítés megfizetésére is kötelezhetik.