Húszéves a Game Boy

Vágólapra másolva!
Az első valamire való hordozható játékgép 1989-ben került a boltok polcaira: bár csak négy szürkeárnyalatot tudott megjeleníteni, az ekkor elterjedt kvarcjátékokat kenterbe verte, mivel jóval összetettebb, és érdekesebb játékprogramok futtatását tette lehetővé, ráadásul új játékkártyákat is lehetett venni hozzá, ha valaki megunta volna a Tetrist, amelyet minden géphez mellékeltek.
Vágólapra másolva!

Nem tudni, mi lelte a Nintendo mérnökeit, amikor úgy döntöttek, hogy a korábban kipróbált kvarcjáték-modell tökéletesítésre szorul. A csak egy-egy játékot kínáló Game & Watch márkanév alatt futó masinák tulajdonképpen mindent tudtak. Lehetett velük szórakozni, elemmel mentek, színesek voltak - már ami a mozdulatlan részeket illeti - és számos klasszikus Nintendo figurával lehetett találkozni kijelzőiken.

Az 1989-ben bemutatott Game Boy azonban teljesen más volt, mint a cég addigi hordozható kütyüi; leginkább az 1983 óta a piacon levő Nintendo Entertainment Systemre (NES) hasonlított. Ugyan kijelzője négy árnyalatot tudott megjeleníteni, a rendkívül világos szürkétől az egészen sötétig, de a kvarcjátékoktól eltérően már nem csak egyfajta játékot lehetett rajta futtatni, hiszen gyakorlatilag egy komplett, 4,2 megahertzes számítógép bújt meg belsejében. A kétujjnyi vastag szürke műanyagházon négy gomb - A, B, Start, Select - plusz egy négyirányú billentyű sorakozott. A készüléket négy ceruzaelem hajtotta - ezzel a gyártó szerint 14-35 órát, kütyüjére visszaemlékező kollégánk szerint 3-4 órát lehetett játszani - de lehetett hozzá kapni tölthető akkucsomagot is. A kütyüt csak jó fényviszonyok mellett lehetett használni, mert háttérvilágítást nem szereltek a kijelzőjébe: cserébe a kvarcórákéhoz hasonló kijelző a strandon is jól látszott.

A készülék első tökéletesítésekor a cég csökkentette a konzol méretét, ráadásul a Game Boy Pocket kevéssé volt energiaéhes, már két ceruzaelemmel is beérte. A készülék nem csak unalmas szürkében készült el, többfajta külsővel is árulták. A monokróm kijelzőtől viszonylag későn, 1998-ban búcsúzhattak el a készülék rajongói, ekkor jelent meg a Game Boy Color, amire végre pompás, nem csupán szürke játékokat is írhattak a fejlesztők. A masinákból számtalan variáció jelent meg. A színes borítású kütyük egy része - például a teljesen áttetsző műanyagból készültek - mára gyűjtői példánynak számít.

Világjáró kütyü lett

Nem csak autó és vonatutak végigülését könnyítette meg a Nintendo kütyüje, még az Öböl-háborúba is eljutottak a hordozható konzolok. A New York-i nagy Nintendo márkaboltban a mai napig meg lehet nézni egy, a barakkok bombázása során csúnyán megégett, ám még működőképes példányt. A cég neve már nem olvasható a készüléken, a borítás összezsugorodott, sőt a gombok alakja sem emlékeztet már a gyártósorról lejött példányokra, ám a lenti videó tanulsága szerint még működőképes.


Megolvadt de még működik a túlélő Game Boy

Kuvaitban és Szaúd-Arábiában voltam 1991 januárjától májusig. A Gameboyaink sok ember józan eszét mentették meg akkor - írja a készülékről készült fotó alatt a Flickr képmegosztón egy háborús veterán.

Extrákkal felszerelve még szebb

A Nintendo, közel százéves, a gyűjtögetős kártyajátékok terén szerzett tapasztalattal a háta mögött számtalan kiegészítőt adott ki a kütyühöz. Léteztek különböző Game Boy hordtáskák, amiben az eszköz mellett elfért még néhány játékkazetta is. Még játékkazettába szerelt kamerát, illetve a képek kinyomtatására alkalmas - hat ceruzaelemmel meghajtott - hőnyomtatót is tervezett a Nintendo a kézikonzolhoz, igaz ez viszonylag későn jelent meg. Az eredeti kiegészítők közül a WorkBoy nevű billentyűzet a legvágyottabb gyűjtői darab, ebből csak néhány darabot adtak ki.

A legzseniálisabb megoldása az volt a Nintendónak, hogy a Game Boyokat kábellel össze lehetett kötni, hogy a játékosok megmérkőzzenek egymással. Alapból csak két masinát lehetett egymáshoz csatlakoztatni, de spéci kiegészítőkkel akár négyjátékos meccseket is össze lehetett hozni.

Csúcsra járatták gyártósoraikat a kiegészítőket előállító cégek is. Készült a 160*144 pixeles kijelző felé helyezhető nagyító, hogy jobban lássák a gamerek a másik kastélyban rejtőző hercegnőt. A legötletesebb talán a gép testére felpattintható hangszórók voltak, amik a Game Boy monó hangszórójánál biztosítottak szebben hangzó kétcsatornás zenét - a masina egyébként csupán szintetizált hangokat tudott lejátszani, digitális mintákat, így például színészek felvett hangját nem. A cég által jóvá nem hagyott kiegészítők között foglalta el helyét a játékok mentéséhez és persze a játékos teljesítményének javítására használható Game Genie csalókártya is.

Legendás játékkal jó kezdeni

Jól választottak alapjátékot a Nintendo szakemberei, az első Game Boyokhoz a világ egyik legismertebb játékát, Alekszej Pazsitnov Tetris-ét adták. Az orosz matematikus által feltalált program és a kézikonzol hatalmas sikernek bizonyult. Az alap szürke példányból illetve a Color verzióból összesen 118 millió példány kelt el világszerte. A Nintendo kézikonzoljának népszerűségéhez valószínűleg nagyban hozzájárult, hogy a rendkívül addiktív téglapakolós játék volt az első, amit kipróbálhattak rajta a játékosok.

A cég nem kényeztette túlzottan el új játékokkal a Game Boyt vásárló gamereket, a monokróm kijelzős készülék pályafutásának tíz éve alatt rengeteg játék megjelent rá, ezek teljes listáját ezen a linken lehet megtekinteni. A vásárlók szerencséjére a játéktervezők remek, többször újrajátszható, mindig elővehető, el sosem kopó ugrálós platformjátékokat teremtettek, amiket nehéz megunni.


Régi Nintendók is voltak a retrókiállításon

Nem csak a Tetris és a kötelező Mario-játékok terjedtek el a Game Boy-jal, ez a kütyü hozta be a legtöbbek életébe a kis vörös-fehér golyóból előhívható szörnyeket, a Pokémonokat is. A bestiák nevét viselő szerepjátékot 1995-ben adták ki, az pedig végigsepert a Földön, 200 millió játékeladást produkálva. A Game Boy kazettát hamarosan gyűjthető kártyák, és egyéb zsebpénzfaló csodák is követték. A fekete-fehér kütyüre készült legjobb játékokat a GameSpot videojátékos szájt szerzői összegyűjtötték, toplistájukat mindenképp érdemes átböngészni.

"...mi öröklétig áll"

Az idén húsz éves kütyüvel nem csak a múzeumok polcain lehet találkozni, nem múlt el menőnek lenni a Nintendo kézikonzolja. Game Boy-t használnak - igaz külön megvásárolható speciális kártyával - például az Aprilia robogók beállítását végző szakemberek és sufnitunerek. A motor beállítása mellett hibakeresésre is használható a program. Nem csak az Apriliák lelkivilágát lehet megpiszkálni az öreg játékgépek és a speciális programkártyák segítségével, a megfelelő szoftver segítségével a Vespákat is meg lehet buherálni.


Nintendo: zeneszerszámként sem utolsó

Hangszerként sem utolsó a kütyü, egész mozgalom szerveződött a régi konzolos, 8bites hangzás köré. A 8bitpeoples által elindított, és a világon végigsöprő nosztalgikus, a nyolcvanas évek játékainak zenéit idéző elektró hangzást a hackeléstől nem félő művészek Game Boyokkal és régi Nintendókkal érik el. A kézikonzolra számos - a Nintendo irányelveit egyébként megsértő - külső, amatőr fejlesztők által gyártott zeneprogram van, amiket például írható Game Boy kazettákra másolhatnak fel a felhasználók. A 8bites zenei szcénával való ismerkedést a saját számok mellett remixeket is készítő Nullsleeppel, Bit Shifterrel vagy épp a magyar Failotronnal érdemes kezdeni.

Maréknyi készülék közül lehet választani

A mai játékos, hacsak nem a márka olyan örök rajongója, hogy minden valaha kiadott játéka és kiegészítője megvan, már nem a Game Boy-t veszi elő a buszon vagy metrón, ha játszani akar. A hordozható játékot választók manapság a Nintendo kínálatából a sima és érintőképernyővel egyaránt felszerelt DS-ek valamelyikét választják, amire már nem csak Mario-játékok, hanem a legendás Grand Theft Auto sorozat egy része is elérhető. A gyönyörű grafikára, és a PC-re vagy a modern konzolokra emlékeztetően pörgős játékmenetre a Sony Playstation Portable-je a megfelelő választás. A készülék legújabb verziójával, az alig pár hónapja bejelentett PSP Go-val már a különböző kazettáktól is elbúcsúzhattak a játékosok, a kütyüt az internetről pénzért letöltött programokkal lehet megtömni.

Hordozható játékkonzolnak már napjaink okostelefonjai is alkalmasak. Az iPhone-ra számtalan új, az érintőképernyő lehetőségeit kihasználó programot adtak ki. Emellett lassan elkezdtek megjelenni az Apple telefonjára a más készülékekről más ismerős örök klasszikusok. A Nintendo játékosok a Mega Mant üdvözölhetik régi ismerősként, a PC-sek a Wolf3D kalandjait élhetik át újra a készülék segítségével.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!