Egyre kevesebben vesznek Apple, vagy Samsung telefont

apple iphone 7 plus ios
Vajon mennyire lesz sikeres az iPhone 7 és az iPhone 7 Plus?
Vágólapra másolva!
Az Apple és a Samsung kombinált részesedése az idei harmadik negyedévben a legalacsonyabb az okostelefonpiacon, az elmúlt öt év adataihoz viszonyítva.
Vágólapra másolva!

Ha az elmúlt években megállítottak egy embert az utcán, hogy említsen két nagy okostelefongyártót, nagy eséllyel az iPhone-t, vagy a Samsungot mondták legtöbben. Ez a két gyártó uralja jelenleg az okostelefonpiac eladásait, nem csak zászlósmodelljeik kapják a legjobb értékeléseket, de rengeteget költenek marketingre is.

Az IDC 2016 harmadik negyedévének elemzése szerint viszont úgy tűnik, hogy a két gyártó bár nem panaszkodhat, de lassan csúsznak lefelé.

A két gyártó együtt 32,5 százalékot hasít ki

a piacból, számszerint a Samsung 20 százalékot, míg az Apple 12,5 százalékot.

A legfrissebb állás Forrás: IDC

Az elmúlt öt év adatait áttekintve látszik, hogy 2011 első negyedéve óta ez a legalacsonyabb szám, akkor 29,6 százalék volt a két gyártó együttes részesedése.

Bár az elmúlt fél évtized alatt is rengeteg dolog változott. Akkor például a Nokia még meghatározó gyártó volt, sőt, a legsikeresebb. A dobogó második fokára az Apple állt fel, harmadik helyre pedig a Blackberry-ket is gyártó Research in Motion került fel. A Samsung akkor még negyedik volt.

Napjainkra már végéhez ér az okostelefonok nagy bummja. Az iPhone eladásai elkezdtek stagnálni, és a Samsung is befürdött legújabb zászlóshajójával, a Note7-tel, amit nem csak világszerte visszahívott, de még a gyártást is leállította a cég.

Törnek fel a kínaiak

Emellett az olyan kínai gyártók, mint a Huawei, az Oppo vagy a Vivo hatalmas népszerűségnek örvendenek hazájukban, és máshol is terjednek, köszönhetően a megfizethető, de korrekt készülékeiknek. Ugyan arra nincs sok esély, hogy az USA-ban a kínaik nyomnák le az Apple-t, a piaci részesedésnél látható szakadék elkezdett zsugorodni.

A Huawei nálunk is népszerű márka Forrás: Origo

Még év elején írtunk arról, hogy a kínai márkák többségbe kerültek a legnagyobb okostelefongyártók listáján. A Gartner adatai szerint a top tíz globális okostelefongyártó közül már hat kínai márka: az élbolyban ott van a Huawei, a Lenovo, a Xiaomi, a ZTE, a TCL, és immár az Oppo is.

Bár többségbe kerültek a kínai telefonok a toplistán, azért érdemes megjegyezni, hogy amennyi készüléket ezen gyártók egy év alatt eladtak, nagyjából annyi iPhone kelt el egyetlen negyedévben. Csak 2015 utolsó negyedévében 74,8 millió mobilt adott el az Apple.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!