A Huawei Mate 40 mobilokon lesz először HarmonyOS 2.0 rendszer
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/8q6bDqzptwpKDLzjYKwx_f6sLEFI2ubnmInP8Abyjbk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRhOGViYzQ0NDZjYTQ0OWRhNjcxMmVlNmZhMmU1OTUz.webp)
A Huawei hivatalosan is megerősítette, hogy az EMUI 11 felületet futtató okostelefonjainak egy részére idővel telepíthető lesz a cég saját HarmonyOS 2.0 operációs rendszere. A házon belül fejlesztett rendszert több ütemben teszik elérhetővé a fejlesztők számára, a béták decemberben kezdődnek.
A Weibón eközben már a frissítési ütemterv is kiszivárgott. Ezek alapján elsőként a Kirin 9000 chipet futtató Mate 40 és Mate 40 Pro mobilok kapják majd meg a HarmonyOS 2.0-t, ezután pedig a Kirin 990-re építő P40 és Mate 30 széria frissülhet.
Érdekes módon idővel, de a régebbi, Kirin 710 és Kirin 810 chipeket futtató mobilok is megkapják majd a rendszert. Azt azonban nem tudni, hogy ezután mi lesz, a jelenlegi amerikai korlátozások mellett ugyanis nem igazán tud újabb okostelefonokkal előállni a Huawei. A Mate 40 sorozatot október közepén még bemutatják, de Kínán kívül legjobb esetben is csak 2021-ben bukkanhatnak fel ezek a készülékek.