A koronavírus miatt nem lesz ott az MWC-n az LG
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/C-Cc2bEkLGLiwA-k6XUu_gzWDANzwPz2eLV38VJiz4g/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc2YmM0ODViNWMzYjRhMTc4NjkzNDg2OTZhNTJlZjZl.webp)
A mobilos ágazat számára az év legnagyobb rendezvényét a Barcelonában, évente tartott MWC jelenti. A koronavírus azonban a tech szektor egészére is hatással van, és az LG úgy döntött, hogy inkább nem kockáztat. A vírus miatt inkább kihagyja az idei MWC-t.
Az LG a saját dolgozóinak és a nyilvánosságnak a biztonsága érdekében döntött úgy, hogy nem vesz részt a mobilpiac legrangosabb kiállításán, a 2020-as MWC-n. Az LG szerint ezzel a saját embereiket sem teszik ki feleslegesen a nemzetközi utazásnak, és éppen ennek elkerülését ajánlják az egészségügyi szakértők is.
Az LG megoldásként több különálló eseményt rendez a közeljövőben, amelyeken bemutatja a 2020-as új okostelefonjait. Várhatóan a csalódást okozó G8 ThinQ is ezek egyikén kapja meg az utódját.
Az MWC-n tavaly több mint 100 000-en voltak ott, sokan Kínából vagy kínai cég nevében. A kiállítók közül a ZTE pedig úgy döntött, nem tart sajtókonferenciát. A szervezők szerint a járvány egyelőre csak minimálisan van hatással az MWC-re.