Bizarr okból bukott egy játékot a Stadia

terraria videojáték
Terraria
Vágólapra másolva!
A Google indokolatlanul kizárta a fejlesztőjét a felhasználói fiókjából.
Vágólapra másolva!

Nem titok, hogy az Alphabet leányvállalatai borzalmas ügyfélszolgálattal rendelkeznek, elsősorban a közismert youtubereket ért legkülönfélébb atrocitások kapcsán vált közismertté a tehetetlenségük és lehetetlenségük. Amennyiben felhasználóknak olyan problémáik vannak, amelyeket nem tudnak maguktól megoldani, akkor felhagyhatnak minden reménnyel, közel lehetetlen elérni egy hús-vér ügyfélszolgálatost, akivel értelmesen beszélni tudnának a gondról.

Terraria Forrás: Re-Logic

Így járt a Re-Logic indie játékfejlesztő alapítója is, Andrew Spinks-et a Google három héttel ezelőtt a szerződési feltételek megsértésére hivatkozva kizárta a Google-fiókjából. Konkrét magyarázatot nem kapott, tudomása szerint semmiféle feltételt sem szegett meg, de az ügyfélszolgálattal nem képes kommunikálni, mára feladta a reményt a fiókjának visszaszerzésére.

Spinks állítása szerint a fiókjában több ezer dollár összértékű mobilapp van, nem fér hozzá a Google Drive tárhelyébe mentett adataihoz, és a YouTube-csatornájának is búcsút mondhatott. Mindez viszont semmi ahhoz képest, hogy bő 15 évig használta elsődleges levelezőként a Gmailt, az e-mail-címének elvesztése jelenti számára a legnagyobb katasztrófát.

A dühös fejlesztő emiatt most bejelentette, hogy a 30+ millió példányban elkelt Terraria mégsem lesz elérhető a saját fejlesztőstúdióját épp a napokban bezárt Stadia játékstreamelőben, és a Google semmilyen más platformját sem támogatja a jövőben.

írta Spinks a Twitteren.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!