Akár történelmet is írhat az Egyesült Államok északi határa mentén fekvő Montana állam, a négy Magyarországnyi területe ellenére csak bő 1 millió lakosú közigazgatási terület törvényhozása pénteken 54-43 arányban megszavazta a TikTok teljes betiltását.
A jogszabály indoklása szerint a tiltásra azért van szükség, mert nincsenek biztonságban az amerikai polgárokról begyűjtött információk a TikToknál, a kínai kormány bármikor kötelezheti a szintén kínai Bytedance fejlesztőcéget a róluk tárolt adatok átadására. Ezen okból az állami tulajdonú eszközökön már betiltották Montanában a TikTok használatát.
A törvény 2024 januárjában léphet életbe, már csak a TikTokkal közismerten nem rokonszenvező Greg Gianforte kormányzó aláírására vár. A hatályba lépése esetén a TikTok semmilyen módon sem nyújthat szolgáltatást Montanában, az alkalmazásboltok sem tehetik elérhetővé a mobilappjait.
A TikTok szóvivője kirívó kormányzati túlkapásnak titulálta a törvényt, állítása szerint az előterjesztők beismerték, hogy egyrészt műszaki szinten nincs észszerű tervük a tényleges betartatására, másrészt pedig a bíróságon dől majd el, hogy sérti-e a Montanában élők alkotmányos jogait. Ennek megfelelően amennyiben a kormányzó aláírja a jogszabályt, akkor a TikTok azonnal pert indít majd miatta.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!