Majdnem az AMD tulajdonába került az NVIDIA

amd radeon videokártya gpu gamer pc gaming
Egy elsősorban játékosoknak szánt AMD Radeon videókártya
Fotó: Abdullah Abid / Unsplash
Vágólapra másolva!
Az év talán legütősebb informatikai sztorijával állt elő az AMD egyik volt mérnöke.
Vágólapra másolva!

A héten már másodjára futott be váratlan történet az AMD kapcsán. Néhány napja ugyanis kiderült, hogy a PlayStation 4 és az Xbox One konzolokba szánt egyedi rendszerlapkás munkák nélkül akár csődbe is mehetett volna a cég, ezek a szerződések pedig nagy mértékben hozzájárultak a bőrének megmentéséhez.

Most ennél váratlanabb sztorival állt elő az AMD egyik volt mérnöke, Hemant Mohapatra hat évet töltött el a vállalatnál a kétezres évek közepén. Az AMD ekkoriban óriási stratégiai lépést téve megvásárolta a kanadai ATI Technologies céget, 5,4 milliárd dollárt fizetett a Radeon videókártyák tervezőjéért.

A volt mérnök most elmondta, hogy az ATI helyett majdnem az NVIDIA-t vásárolta meg az AMD.

Információi szerint az üzlet alapvetően közel volt a lezáráshoz, azonban Jensen Huang, az NVIDIA társalapítója és vezetője komoly feltételt támasztott: csak akkor történhet meg az akvizíció, ha ezt követően ő lesz az AMD és az NVIDIA fúziójában létrejött vállalat vezérigazgatója.

Ez nem tetszett Hector Ruiznak, az AMD akkori első emberének, így végül kútba esett az üzlet, helyette a vállalat az ATI Technologies bekebelezésével lépett be a grafikus chipek piacára

Megdöbbentő belegondolni, hogy mennyire máshogy alakulhatott volna a technológiai ipar története, ha megtörtént volna az NVIDIA felvásárlása.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!